Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 7. szám - Pár szó a végrehajtási törvény novellájához

7. sz. Magyar Jogász-Ujság 91 ár és a tényleges érték közt óriási különbség szokott jelentkezni. Maradjunk azonban nem az ilyen, hanem a szőlőknek felvett ingatlanok példájánál. Árverés alá kerül pl. egy darab, mondjuk 1200 O-öl nagyságú szőlő, melynek egyenes állami adója, teszem fel 5 korona. Kikiáltási ára tehát 1000 korona. Ennek 20% ja, vagyis 200 korona lenne tehát a kikiáltási ár, mely összeget a végrehajtást szenvedővel öszszebeszélő Strohmann le is teszi s minthogy a szőlő 3000 koronát is megér, a további versenyt kizárandó, a 3500 korona vételárat igéri meg. Az árverés jogerőre emelkedése után megkapja a vételi bizonyítványt s névleg a Strohmann, tényleg pedig a végrehajtást szenvedő lép birtokba, helyesen, marad birtokban. A szőlő megterem 30 hektoliter bort, ami 1200 koronát ér. Sokat számítva, a termelési költségekre felvehetünk 500 koronát. Marad eszerint tiszta haszonképen 700 korona. Levonván ebből a bánatpénzül fizetett 200 koronát, a végrehajtást szenvedőre még mindig legalább 500 korona tiszta haszonnak alapos reménye mosolyog, amiért már érdemes ezt a 20°/o-os bánatpénzt is megreszkirozni. Hiába kerestem a tervezetben az e lapok hasábjain is ajánlott eszmét, hogy az árverési vevő a vételár teljes lefizetése előtt birtokba nem léphet. Lehet, hogy erre ellenvetésül azt hozzák fel, hogy ez a körülmény a vevők versenyére hat bénitólag. Tegyük fel, hogy igy van. Erre való figyelemmel azonban én más valamit ajánlok, amiről azt vélem, hogy sem a vevők versenyének, sem a hitelezők érdekének nincsen ártalmára, utóbbiaknak pedig feltétlenül használ. Akár külön §-ként, akár a javaslat 18. §-ának toldalékaként fel kellene venni a következőket : „Mihelyt az ingatlan a legtöbbet igérő által megvettnek jelentetik ki, a vevő a letett bánatpénzt a vételár 20%-áig köteles kiegészíteni. Amennyiben a vevő e kötelésségének azonnal eleget nem tesz, a kiküldött az árverést hatálytalannak nyilvánítja s az ingatlant azonnal ujabb árverés alá bocsátja. A törvény e rendelkezése az árverési hirdetménybe is felveendő." A vevők versenyét ez a rendelkezés nem veszélyezteti azért, mert az, aki a megígért vételár 20%-át sem képes azonnal lefizetni, az komoly vevőként nem jöhet számba. A hitelezők érdekét illetőleg pedig — az emiitett példára visszatérve — azt hiszem, még 3000 korona erejéig sem lesz hajlandó a végrehajtást szenvedő a Strohmannal árvereztetni, ha tudja, hogy neki a bánatpénzt 600—700 koronára kell kiegészítenie. Felhozhatná még a javaslat készítője azt is, hogy hiszen a hitelezőknek a végrehajtási törvény 164. §-a értelmében a zárlat is rendelkezésükre áll, melylyel az ingatlant a végrehajtást szenvedő s később a vevő rendelkezése alól elvonhatják. Ez igaz. Csakhogy meg kell ám gondolni azt is, hogy a zárlati kezelés és a magánkezelés közt nagy a különbség s a zárlati kezelés oly költséges, hogy a költségek az ingatlannak, kivált a kisebb ingatlannak jövedelmével feltűnő aránytalanságban állanak. Hisz épp most folyik le szemeim előtt egy eset, ahol a zárlati kezelés ellenére is, minden egyes árverésen meg-megjelenik egy-egy Strohmann s meg-megigéri a képtelen vételárakat. Az ingatlan csődtömeget képez s csupán a Strohmannok segítségével eszközölt machináció az oka annak, hogy a tömeget nem lehet értékesíteni. Minthogy pedig a képviselőház igazságügyi bizottsága által tett módosítások közt az árverési szédelgések megszüntetését czélozókról nem olvastam, bátorkodtam e sorokat a tizenkettedik órában megszivlelésül közrebocsátani. Boreas. JOGÉLET. — A Magyar Jogászegylet folyó évi február hó 8-iki ülésében dr. Nagy Dezső elnöklete alatt folytatta az uzsorajavaslatról Reichard Zsigmond táblai biró előadása alapján megindult vitát. Dr. Lévy Béla, az O. M. K. E. főtitkára mindenek előtt arra utalt, hogy a magyar törvényhozás az uzsora kérdésében különböző jellegű és egymással ellentétes szabályozásokat egyesit. Midőn most az uzsoratörvényt egyfelül kiegészítjük, másfelöl szigorítjuk, a kamat perelhetőségének korlátozására vonatkozó törvényes intézkedések fentartására teljesen indokolatlan, sőt káros. Áttérve a törvénytervezetre, felszólaló is helyesli, hogy a tervezet, szerint az uzsora magánjogi következményei a büntető eljárástól teljesen függetlenül megállapíthatók. De nem helyesli a megállapításnak a tervezetben foglalt módját. Veszedelmesnek tartja, hogy a tapasztalatlanság, a könnyelműség és szorult helyzeten kivül az értelmi gyengeség kihasználása is bevétetett az uzsora kritériuma közé. Másfelől aggályosnak tartja, hogy a tervezet az uzsorás ügylet semmisségét állapítja meg, amiből bizonyos esetekben az uzsora által sértett fél, továbbá harmadik személyek károsodása is következhetik. Megfelelőbb az ügylet megtámadhatóságának vagy legfeljebb relatív semmisségének megállapítása oly irányban, hogy csak az uzsorás által sértett fél érvényesíthesse azt. A büntetőjogi szabályozást sem tarthatja minden tekintetben helyesnek. A hiteluzsora fogalmi kőiének kitágítása és pontos megállapítása a bírói gyakorlat eredményeire való tekintettel indokolt és azt magáévá is teszi. De az u. n. reáluzsorának büntetőjogi üldözésére vonatkozó intézkedéseket rendkívül veszedelmesnek tartja. Nem helyesli azon reformot, hogy az uzsora a jövőben hivatalból legyen üldözendő és a német büntető statisztikai eredmény kapcsán kimutatja, hogy a hivatalbóli üldözés mellett is csak akkor várható eredmény, ha a sértett él feljelentéssel. Nem helyesli, hogy a tervezet az érvényben levő törvénynyel egyezőleg csak azon ügyleteket veszi ki az uzsoratörvény intézkedése alól, amelyeket bejegyzett kereskedők kötöttek és kimutatja, hogy ugy kereskedelmi törvényünkre, mint a bejegyzési kötelezettség hiányos keresztülvitelére való tekintettel ki kellene egészíteni azt minden kereskedőre, aki a törvény értei-