Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 7. szám - Pár szó a végrehajtási törvény novellájához

Magyar Jogász-Ujság VII. évf. bűntett helyett, következésképen nem megsemmisítésnek, hanem kiigazításnak lett volna helye. A B. P. 384. §. 10 pontja nem a kisebb technikai hibákra van alapozva hanem valósággal érthetetlennek kell lenni az Ítéletnek, tehát annak szerkezete kell, hogy hibás legyen A konkrét esetben a felsőbíróság meggyőződhetett arról, hogy az ítélet fogalmazója tollhibából írt vétséget börtön helyett a rendelkező részben, tehát vissza kellett volna küldenie az iratokat az elsőbirósághoz a B. P. 443. §-ban irt eljárás végett. A B P. 443. §. rendelkezése szerint, ha a felsőbíróság nyilvánvaló tollhibát talál, a hiba kiigazítása iránt intézkedik. A törvény indokolása szerint nem egyes szavakból állapítandó meg, vájjon hiba forog-e fenn, hanem „magából a határozatból", ha t. i. a bíróság által elfogadott „irányelvek" nem nyertek kifejezést. A törvény szövegében név, szám és más efféle nyilvánvaló hiba van említve. Tehát minden hiba kijavítandó, mely nem teszi az ítélet érthetetlenné, vagy a fogalmakban nem idéz elő oly ellentmondást, mely a jogi összefüggést lényegesen megzavarja s emiatt az ítélet érthetetlen lesz. Ha például az ítélet rendelkező része ugy szól, hogy a biróság marasztalja lopás bűntettében Kis Jánost és tovább, a büntetés mértékének megállapításánál ugy szól az ítélet, hogy ezért a cselekményért Kis Józsefet börtönbüntetésre itéli, nyilvánvaló, hogy a biróság Kis Jánost ítélte el, a József keresztnév tollhibából csúszott az Ítéletbe, nem járna tehát helyesen el a felsőbíróság, ha megsemmisítené az ítéletet, azért, mert „érthetetlen", minthogy Kis Jánost ítélte bűnösnek és mégis Kis Józsefre szabta ki a büntetést. Elvontan tekintve a kérdést: jogi kép telenségnek tűnik föl az az itélet, mely vétség miatt börtönbüntetést állapit meg, mert ellenkezik büntető törvénykönyvünk büntetési rendszerével. De ép oly képtelenség, ha az itélet marasztaló és a bűntett mérvét meghatározó részében az elitélt személy neve nem ugyanazonos. De ha az összefüggésből kitűnik, hogy nem a biróság téves felfogása foglaltatott Ítéletbe, hanem annak akaratán kivüli hibából csúszott az Ítéletbe hamis név, vagy téves megjelölés, szám, kelet stb. stb., akkor nem mondhatja a felsőbíróság, hogy az itélet érthetetlen, mert hiszen az is megértette s az indokolás elolvasása után tisztában volt az iránt, hogy a vádlott bűntett miatt volt elitélve és fegyház helyett a btk. 92. §. alkalmasásával szabatott börtönbüntetés. Több esetben a kolozsvári kir. tábla is kiigazítandó hibának minősítette a fentebbihez hasonló névcserét és hasonló elírásokat. A büntetés neme, vagy a cselekmény minősítése körül előforduló hasonló, a fogalmazványba csúszott nyilvánuló hibák korrektiviuma nem a megsemmisítés, hanem a B. P. 443. §-ban irt eljárás. Kétségen kivüli, hogy a felsőbíróság az itélet szerkezetéből tájékozva volt az iránt, hogy a fent jelzett esetben az, a ki az ítéletet szövegezte, nem a bírói határozat értelmében minősítette vétségnek azt a cselekményt, mely miatt börtönbüntetést szabott, hanem elírás történt; ennélfogva hibaigazítást keltett volna rendelnie, vagy ha a felsőbíróság csakugyan abban a meggyőződésben volt, hogy az alsóbiróság a büntetés kiszabásánál a törvényben megállapított büntetési tételeket nem tartctta meg (B. P. 385. §. 2. p.), a bejelentett perorvoslat alapján Ítélettel kellett volna döntenie. Pár szó a végrehajtási törvény yC, novellájához. A végrehajtási törvény módosítását és kiegészítését tárgyazó törvénynek egyik czélja a végrehajtást szenvedők érdekének védelmén kívül még a végrehajtást szenvedők által elkövetni szokott visszaélések megszüntetése is. Ezek a visszaélések tudvalevőleg leginkább az ingatlanok árverése körül szoktak előfordulni. Az ily visszaélések meggátlását czélozza a törvényjavaslat a 18. §. 2. pontjának következő rendelkezésével: „A bánatpénzt a kikiáltási árnak legalább 20%-ában kell megállapítani." Mit szóljunk e rendelkezéshez ? Én csak Petőfi szavaival felelhetek : „De ezzel még nem tettetek sokat" s hozzátehetném: „akaszszátok fel a . . ." — pardon ! — „szedjétek ránczba az adósokat." Bizony, az én csekélységemnek a meggyőződése az, hogy a javaslat készítője nemcsak, hogy nem tett sokat, de még csak valamit is alig tett a jogos követelésük kielégítésére türelmetlenül váró hitelezők érdekében. Igaz, hogy a bánatpénz százalékát az eddiginek kétszeresére emelték fel s ez a tény plauzibilisnek is látszhatik, de csak azok előtt, akik az élet forgatagától távol, páholyból nézik a törvénykezési eljárás menetét. De vájjon azok, akik közvetlen közelben állanak az ügyekhez, elhihetik e azt, hogy az a 10%-os emelés az ujabban árverések körül előfordulni szokott visszaélések megszüntetésére alkalmas fog lenni ? Nyugodtan merek a kérdésre nemmel válaszolni. Tagadó válaszomat pedig mindjárt egy gyakorlati példával indokolom meg : Tudvalevő dolog az, hogy szőlővel beültetett ingatlanok árverezésénél, különösen akkor, ha azok a kataszteri birtokivekben véletlenül nincsenek is mint szőlők felvéve, a kikiáltási