Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 3. szám

3. SZ. Magyar Jogász-Üjság 37 minélfogva a férj jogosult nejét eltiltani oly viselkedéstől és ténykedésektől, a melyek jó hírnevének megrontására alkalmasak lehetnek. Már pedig a férjes nőnek az az eljárása, hogy férje tudtán kivül, sőt annak határozott tilalma ellenére idegen férfiúval érintkezést tart fenn és azzal levelet vált, már egymagában is alkalmas arra, hogy a nő jóhirnevét koczkáztassa, ennek következtében a nőnek ilyen viselkedése már egymagában is súlyosan sérti a házastársi kötelességet; még súlyosabb jogi beszámítás alá esik tehát a nő viselkedése, ha a levelezésnek a férj, vagy hozzátartozói előtt való eltitkolása végett cselédeivel szövetkezik avégből, hogy levelei annak czime alatt jussanak kezeihez, továbbá, ha a levelezésnek czélja az, hogy a nő idegen férfival titkosan találkozzék. — Kétségtelen, hogy a rendezvous megállapítását tárgyazó levelezés túlmegy a liberálizmus ama határán, a melyet még a mai szabad irányzat is a nőnek megadni hajlandó. Azonban a nőnek ez a ténykedése csak legfelsőbb foka annak a climaxnak, a melyet a Guria felállít; s az alsóbb fokok már vajmi csekély mértékben veszélyeztetik azt a féltve őrzött férji prestige-t. Az a nő, a ki férje tudtán kivül, vagy akár annak tilalma ellenére idegen férfival levelez, még semmit sem vétett a tisztesség vagy a férji hirnév ellen, ha ez a levelezés oly természetű, hogy annak tartalma erkölcsi kifogás alá nem esik. A mai nők, hál' istennek, kezdenek érdeklődni a művészet, a tudomány, az emberiség nagy kérdései iránt. Ha az ilyen nagyobb látókörrel biró asszony egy kiváló iróval, tudóssal, müvészszel szellemi nexust tart fenn, objektív hangon levelet vált vele, nem sérti senkinek a méltóságát; sőt a férjre vet rossz világot, ha ez ellen tiltakozik, vagy abban sérelmet lát. A férj tudtán kivül való ily levelezésnek is meg lehetnek a maga okai; jogunk és társadalmi felfogásunk nem helyezi a nőt a férje gyámsága alá. A nő a férjnek egyenjogú társa, ha alkalmazkodni is kénytelen hozzá azokban a kérdésekben, a melyeket csak ugy lehet megoldani, ha a kettő közül egyik alárendeli magát a másiknak. De ez még nem jelenti azt, hogy az asszony a maga egész lelki világát, a maga belső énjét megtagadni köteles, ha az a férj elveivel össze nem vág. Két akarat csak ugy férhet meg egymás mellett, ha egyik sem lép át a másiknak sphaerájába; s a nő, ha a saját morális felfogása más, nem köteles elfogadni a férji morált. Az ilyen dolgokat ideje volna más szemmel nézni, mint azelőtt. Az az asszony, a ki kiséret nélkül jár — akár este is — az utczán, aki maga megy színházba, hangversenyre, aki férfiakkal fesztelenül és oly módon érintkezik, hogy a nembeli különbség eszébe sem jut, aki részt vesz a kenyérkeresés munkájában, érdeklődik a társadalmi kérdések alakulása iránt, aki megunta azt a százados bábuszerepet, amelyet nemének a férfiak juttattak: az ilyen nő igényt tarthat arra, hogy őt ne mérjék többé azzal az ócska erkölcsmérővel, a mely az erkölcsöt annál jobbnak tartja, minél több benne a tettetés és a prüderia. Az ilyen nőt — aki ma már nem kivétel — ugyanazon egyedül igaz erkölcsi alapon kell megitélni, a mely alapon mi férfiak Ítélünk a magunk erkölcse fölött: a belső motívum, a lelki dispositió alapján. Az az asszony, a ki férfiakkal levelez, de szereti az urát és hü marad hozzá, jobb, mint az a másik, aki sohasem kompromittálta magát, de titkos tlirt-jei csak azért nem fejlődnek házasságtöréssé, mert fél a botránytól és félti a jólétét és a kényelmét. A mai asszony nem háremhölgy, hanem teljes értékű ember, aki a maga individualitásának elismerését követeli a házastársi kötelességek és jogok fölött ítélkező bíróságtól is. Az a kérdés is fölmerült, vájjon a nőtartás iránti igényt lehet-e érvényesíteni a bontó per keretén kivül és mily feltételek mellett. A Curia a házassági törv. 91. §-ának helyes értelmezésével arra az álláspontra helyezkedett,1) hogy a tartás érvényesítésétől elesik a nő, ha arra irányuló kérelmet a bontó perben nem terjesztett elő. A Curia szerint a végleges nőtartáshoz való jog a házassági kötelékből eredő jog, a melynek hatása a házasság felbontásakor nyilvánul, mivel a házasság felbontásával egyidejűleg válik érvényesithetővé. A végleges nőtartás jogi természetében rejlik tehát, hogy annál a szoros összefüggésnél fogva, melyben a házasság felbontásával áll, továbbá a H. T. 90. §-ának ama rendelkezésénél fogva, mely szerint a végleges nőtartás kötelezettségének és terjedelmének megállapításánál a vétkessé nyilvánított férjnek a házasság felbontásakor létezett vagyoni helyzete, társadalmi állása és a nem vétkes nőnek jövedelme az irányadó, a végleges nőtartási igény éppen ugy, mint a viszonkereset nélküli vétkesség, a férj nevének a házasság felbontása utáni viselhetése és a közös kiskorú gyermekek elhelyezése és tartása iránti kérdés (H. T. 85. §. 3. bekezdés, 94. és 95. §§.) magában a házassági bontó perben kerüljön megvitatás, birói mérlegelés és döntés alá, a mikor a biró abban a helyzetben van, hogy a végleges nőtartás összegének meghatározásánál irányadóul szolgáló körülményeket kiderítse és megállapítsa. A H. T. 91. §-ának rendelkezéséből kétségtelen, hogy a nem vétkes nő végleges nőtartási igényét a házassági bontóperen kivül csak abban az esetben érvényesítheti, ha azt már a házassági bontóperben előterjesztette, de annak a perrrek birája a vétkes férjet a tartás alól csakis azért mentette fel, mert a nem vétkes nőnek a házasság felbontásakor saját eltartására elegendő jövedelme volt, avagy a vétkes ») C. 1907. decz. 12. 6180. sz.