Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 24. szám - A khinai jogról

24. sz. Magyar Jogász-Ujság 227 S ha ez igy van a testületnél, amely mégis mint személyek összessége több magában önálló akarat szerves együttműködését feltételezi, még sokkal inkább van igy az alapítványnál és más önálló vagyonoknál, hol a szervekről valóban bajos elképzelni, miként juttatják ők kifejezésre a jogi személy akaratát. Az alapítvány és a vele egy fogalom alá tartozó jelenségek akaratnélküli dolgok összeségei, melyeket együtt tart a jogilag elismert vagyonczél s melyeket a czél szolgálatába hajtani, rajtuk az e czél eléréséhez szükséges térbeli és anyagbeli változásokat előidézni csak emberek képesek, akik e hivatásuk betöltésében, ha ugy tetszik, mint annak a czélnak szervei, Schwarz szerint „képviselői" működnek. Nem mondok ujat, ha ismétlem, hogy ezek a szervek ugyancsak a saját akaratukat juttatják kifejezésre, akkor is, a mikor „mint szervek" járnak el. Hogy az alapítvány cselekvőképes, amint az e végből szükséges szervek kirendelvék, ez nem jogszabály, hanem megállapítása annak a ténynek, hogy a vagyon a jogi életben nem vehet reszt, a mig nem létezik oly személy, aki a gazdasági szervezet jogánál fogva hivatva van a vagyon számára a jogilag szükséges cselekményeket véghezvinni. JOGELET. Z\ A khinai jogról. Mig a mohammedán jogrendszer a theologiával forrott össze, addig a távol kelet magán- és büntetőjoga a bölcsészettel jutott közelebbi összeköttetésbe. Természetes jelenség ez, amin nem csodálkozhatunk, ha figyelembe veszszük, hogy a mohammedán vallás tisztán theológiai, a buddhizmus pedig, bölcsészeti jellegű. Az előbbi a vallásos, az utóbbi pedig az erkölcsi eszme alapján szabályozza az állami és az egyéni viszonyokat s igy születik meg a mohammedán népeknél a theológiai, a buddhista népeknél pedig, a filozófiai jogrendszer. Ilyen bölcsészeti jellege van a khinai jogrendszernek is, aminek a nyilvánulását részint abban látjuk, hogy a jogrendszer alapját a vallásbölcsészeti munkákban találjuk meg, részint pedig abban, hogy az alapjogtételek bizonyos bölcsészeti axiómákon alapulnak. A khinai jog legrégibb forrásait az u. n. „klasszikus munkákban' találjuk. Ilyenek: 1. az „U-king" („Az öt kötet"), Mong-cse bölcsésztől, 2. a hires „Csu-king" („A régi idők könyve"), 3. a „Csu-tfyu," 4. a „Li-ki" (Csö-csong törvénygyűjteménye), 5. a „Taj-hia" („A nagytudomány") Cseng-szi-től, 6. a „Csong-jong" („A változhatatlan médium"), Konfucius hires nagy munkája, 7. a „Lun-ju" („Az Ítéletek könyve"), 8. a „Meng-cse" (Meng jogtudós könyve"), 9. a „Hyan-king" („A fiúi tisztelet") és 10. a „Syan-hya" („A gyermekek iskolája"). E munkák képezték az alapját — bizonyos részben — a hires „Ta-csing lö-li" (Khina alaptörvényei) czimü s a XVII. században összeállított és — különösen büntetőjogi részében — ma is érvényben levő törvénygyűjteménynek. Az alábbiakban a khinai közjog és a házasságjog ismertetésére fogunk kiterjeszkedni. A khinai irók szerint, Khina államéielét a Kr. e. 2952. évben alapította meg Fo-hi császár. Az európai — főleg a franczia és az angol — irók szerint azonban, e dátum sokkal későbbre, a Kr. előtt. 2155. évre, a Csang-kang császár uralkodása idejére teendő. Az említett időpontban alapult tehát meg a khinai állam, amely konzervativizmusával és sajátos műveltségével évezredeken át föntartotta magát. Khina kezdettől fogva az volt, ami ma is: abszolút monarchia. A XVII századig — amikor a khinaiak a hollandusokkal megismerkedtek — a „köztársaság" fogalmának a kifejezésére szava se volt a khinai nyelvnek. A khinai államrend — s vele az egész jogrendszer — az atya és gyermek erkölcsi viszonyának a bölcsészeti formulázásán alapszik. Az apa korlátlan feje a családnak, aki iránt a családtagok föltétlen engedelmességgel tartoznak, viszont azonban, az atyának is szigorú kötelessége, hogy a családtagokról szeretettel gondoskodjék. Ez erkölcsi viszonyon alapszik tehát az állam rendje. Az uralkodó: „az ország atyja," a kormányzó „a tartomány atyja," stb. Az uralkodó kötelességeit Konfucius irja elő. Szerinte az uralkodó köteles: 1. tökéletesbbiteni önmagát s mintaképül szolgálni alattvalóinak, 2. tisztelni és szeretni a tudósokat és az erényeseket s gyakran tárgyalni velük az ország jólétéről, 3. szeretni és juta mázni a rokonait, ha azok azt megérdemlik, 4. udvariasságot tanúsítani a nem királyi vérből származó nemesek iránt s — a nép buzdítására — nemesekké és gazdagokká tenni azokat, akik azt megérdemlik, 5. alattvalói közé elegyedni, hogy azoknak a szivét megnyerje, 6. igaz szeretettel övezni a népet, 7. kedvesen bánni az idegen követekkel, 8. szeretni a birodalom előkelőit. A császár hatalma korlátlan. Ő állapítja meg a tartományok adóját, amelyet sokszor — pl. éhhalál, vizáradás, stb. esetén — elenged. Ő erősiti meg a bíróságok ítéleteit. Ugyancsak ő jelöli ki az utódját is a saját gyermekei közül. Ha azonban ezek között nem taláalkalmas egyént, akkor az alattvalói közül választja ki a trónörököst. Ez utóbbi esetre azonban csak a régi korban találunk példát. A régi korban, ha a kiválasztott trónörökös időközben méltatlanná vált, akkor császár másikat választott ki helyette. A bíróságok ajánlatára, a császár nevezi ki az összes hivatalnokokat. Kivételt csak az alkirá'yokra (Csong-csu) állapit meg a törvény, amennyiben ezeket a a saját iniciativájából nevezi ki a császár. A császár bármikor elmozdithatja az „érdemetlen* hivatalnokokat. A császári herczegeknek, a császár kifejezett engedélye nélkül, semmi igényük sincs czimekre és tiszteletadásra. Khinai jog szerint, a császár hatalma nemcsak az élőkre, hanem a holtakra is kiterjed s az utóbbiakat is megfoszthatja a maguk, vagy családjuk bűnéért, az életükben viselt méltóságuktól s viszont ki is tüntetheti őket. Igy: herczegi és nemesi rangot is adhat nekik