Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 23. szám

23. sz. Magyar Jogász-Ujság 215 adós óvás felvétele nélkül a lejáratkor fizette I ki, azonban a fizetéstől számított 6 hónapon belül 1906. évben ellenében a csőd megnyittatott. A tömeggondnok a váltóra a pontos lejáratkor a közadós részéről teljesített fizetéseket megtámadván, vitássá vált a felek között : I. Kit terhel a bizonyítás a fizetések megszüntetéséről való tudomásvétel kérdésében ? Ez a kérdés a per érdemét is eldönti. II. A közadós által alperes állítása szerint névbecsülésből teljesített fizetés a Cs. T. 30. §-a alapján mentes-e a megtámadhatástól? Ami az első kérdést illeti, igaz ugyan, hogy az általános perjogi szabály szerint a bizonyítás terhe a tömeggondnokra hárult, azonban más perjogi elbírálás alá vonható az, a per érdemére is kiterjedő tényállás, mely szerint az alperes nemcsak tudott a közadósnak 1905. évbeli fizetései megszüntetéséről, hanem aránylagos kiegészítésül váltófedezetet is elfogadott azzal kikötéssel, hogy a váltónak pontos be nem váltása esetén az elengedett 30% követeléshez való joga is feléled, sőt arról is | tudott az alperes, hogy a közadós az összes hitelezőivel hasonlókép egyezett ki. Egybevetve ezt a tényállást azzal a körülménynyel, hogy ugy a váltófedezet nyújtása és kifizetése, valamint a fizetés és csődnyitás a Cs. T. 27. § ának utolsó bekezdésében felállított 6 havi kritikus időbe beleesett, a budapesti kif. keresk. és váltótörvényszék felebbezési tanácsa 1907. D. 185/4. számú ítéletében ugy i döntött, hogy a bizonyítás a felvetett kérdésben nem a tömeggondnokot, hanem az alperest (a másik felet) terheli, abban az irányban, hogy a fizetéseit korábban már beszüntető közadós | a fizetéseit újból zavar nélkül teljesítette, vagyis l a közadós vagyoni viszonyaiban beállott zavar megszűnt, s mivel ez nem kívánta bizonyítani, j ugy találta, hogy az alperes a váltóra teljesített fizetés elfogadásakor tudott arról, hogy a közadás a fizetéseit megszüntette. Tudtommal ez az eddigi joggyakorlaton változtató, uj felfogást tartalmaz. A budapesti kir. Ítélőtábla felülvizsgálati tanácsa 1907. I. G. 516. szám alatt ezt a jogi álláspontot magáévá tette azzal az érdekes indokolással : „Általános szabály, hogy ha valamely perdöntő tény bekövetkezése bizonyítva van, vagy egyébként kétségtelen, akkor annak megszűntét az ellenfél tartozik bizonyítani; — helyes tehát a felebbezési bíróságnak az az álláspontja, hogy a közadós vagyoni viszonyaiban beállott zavar megszüntetésére nézve alperest terheli a bizonyítás. E tekintetbe figyelembe veendő ugyan az egyeztetés (t. i. 1895 évbeli) czélja, a fizetési képesség helyreállítása és hogy a fizetések megszüntetése a dolog természeténél fogva muló állapot, amely rövid idő alatt vagy a csőd megnyitására, vagy pedig a fizetések újból felvételével befejezést nyer. Azonban . . . nem lehet alperest a bizonyítás kötelezettsége alul felmenteni, mert a Cs. T. 27. §-ának utolsó bekezdéséből éppen az tűnik ki, hogy a törvényhozó azt az időszakot, amelynek elteltével a fizetések megszüntetésében nyilvánuló vagyoni zavar — ha a csőd meg nem nyittatott — orvosoltnak tekinthető, 6 hónapra teszi; a jelen esetben ... a fizetések megszüntetése, valamint a váltónak az egyezség alapján való átadása ... a 6 havi határidőn belül történt. A másik kérdést illetőleg, a melyre vonatkozólag a joggyakorlatban példára nem találtam, az elsőbiróság megállapította, hogy a közadós a váltóra névbecsülésből, és pedig az utolsó előzőért — az elfogadóért (intézvényezettért) — teljesítette a fizetést, s így a Cs T. 30. §-a alapján — mivel a váltóbirtokos a V. T. 62. §-a alapján a bárkitől (tehát közadóstól is) származott fizetést vissza nem utasithatja, — az alperesnek a viszkereseti igényének elvesztése terhe alatt való elfogadási kényszere folytán a fizetést meg nem támadhatónak találta. Nem vitatható ugyan, hogy a V. T. 62. §-a alapján a váltóbirtokos a névbecsülésből ajánlott teljes fizetést, bárkitől származik is az ilyen ajánlat, vissza nem utasithatja, mert különben viszkeresetét elveszti a névbecsült és követői ellen, mégis véleményem és a másodbíróság felfogása szerint (hivatkozott ítéletben) ezt így közvetlenül és egyenesen kimondani veszélyes, a forgalmi életben sok visszaélésre alkalmas lenne. Hanem minthogy a közadós magán a váltón szükségbeli utalványozottként n> m szerepelt, — ami abból az okból fontos, mivel, ha ez megtörtént volna, a V. T. 61. §-a értelmében kellett volna eljárni, t. i. fizetés végett a váltót bemutatni, s a fizetés hiányát óvásba feljegyeztetni kellett volna, — ennek a szükségbeli utalványnak hiányában egyedül a V. T. 62. § ával operálni nem lehet. Itt már a V. T. 62. és 63. §-ainak rendelkezéseit szükséges egybevetni. Ezeknek a törvényszakaszoknak helyes és együttes értelmezése szerint az, aki névbecsülésből kíván fizetni, a névbecsülési fizotést — szükségbeli utalvány hiányában — joghatályosan csak abban az esetben ajánlhatja fel, ha a váltó már tényleg szükséget szenved. Akkor, amikor: 1. a rendes fizető (váltókötelezett) a váltó kifizetését már megtagadta, 2. és ez a körülmény óvással konstatálva van, mert ezek nélkül a váltó szükséget nem szenvedvén, a névbecsülő által felajánlott fizetés visszautasítása nem járhat azzal a következménynyel, hogy a váltóbirtokos viszkeresetét a névbecsült és követői ellen elveszti. Ennek a felfogásnak az alapján a közadós névbecsülésből felajánlott fizetése akkor, amikor sem a váltókötelezett rokonának a váltófizetés végett be sem volt