Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 19. szám

19. sz. Magyar Jogász-Ujság biztositónak koczkázatot kell viselni a nélkül, hogy — és már akkor, mielőtt — még dijat kapott volna. Sőt akár kap majd ilyet valaha, akár nem ! Ha pedig a kir. Guria szives utbaigazitása folytán a biztosító megtalálja a módot, hogy addig ne viseljen koczkázatot, mig dijat nem kapott, ez esetben dijat csak a biztosított jóvoltából kaphat, mert a dijnak megfizetésére bíróság azt nem kötelezi. Az ismertetett joggyakorlat vallotta elvekből a legígazságtalanabb és legképtelenebb jogi helyzetek állhatnak elő. Könnyen elképzelhetők például azon esetek, — amiként igen gyakran fordultak is elő — hogy a biztosító dijat soha nem kap és a koczkázatot mégis viselnie kellett. Viselnie kell még azon esetben is, ha az első biztosítási periódus folyamán a biztosított kifejezetten ki is jelenti, hogy fizetni nem akar. De tovább menve akkor is, ha kitűnik, hogy a biztosítási dij a biztosítotton be nem is hajtható. Mert a naptári kezdet feltüntetése esetén — a magyar joggyakorlat szerint— a koczkázat viselése a díjfizetéstől független és azzal semmi okozati összefüggésben sincs. De még tovább megyünk: az ilyen tartalmú kötvény alapján a biztosító koczkázatot visel akkor is, ha a biztosítási ügylet ab initio érvénytelen, illetve megtámadható volt oly körülmény alapján, amelynek tudomására a biztosító a biztosítottnak esetleg csak perbeli kifogásaiból jutott. Ha egy ily — például életbiztosítási — szer ződésben érdekelt biztosított perindítás előtt meghal, ugy a biztositó egy alapjában érvénytelen életbiztosítási ügylet rizikóját viselte és viseli, mind a fent ismertetett jogelvek folyományaként. Hogy a biztositó kijátszásának ily körülmények között mily óriási tere nyilik, azt könnyű átlátni. Mint az eddigiekből már kitűnik, az ismertetett joggyakorlat ütköző pontjait két kérdés képezi: a) Ki tartozik előbb teljesíteni, a biztositó vagy a biztosított ? b) Hogy a naptári kezdetnek a kötvény szövegében való feltüntetése valóban oly abszolút tartalmú része-e annak, a melynek érvénye a biztosítási feltételekben hatályosan még feltételhez sem köthető ? Ad a) Nem vitás, hogy az általános magánjog, főként pedig a kereskedelmi jog elvébe nem ütközik, ha az ügyleti felek egymás között a szerződésileg kikötött teljesítések sorrendjét megállapítják. Az általános jogelvek szerint tehát az ily kikötések jogosságához és érvényéhez szó sem fér. További kérdés most már csak az lehet, hogy a mondott irányú kikötések érvényét valamely specziális törvény, a konkrét esetben a biztosítási jognak valamely tételes rendelkezése, vagy ilyennek hiányában valamely jogelve nem-e tiltja ? Közelebbi vizsgálat arról győz mej.-, hogy a magyar kereskedelmi törvénynek a biztosítási ügyletekről rendelkező része, mint e helyen egyedül figyelembe vehető specziális törvény, a teljesítés sorrendjének megállapítását czélzó kikötéseket nemcsak nem tilt, de sőt ily kikötések frányában is elég világosan rendelkezik a teljesítés sorrendjét illetőleg. A hivatkozott törvény 473. §-a ugyanis ekként rendelkezik : „A biztosítási dij szabad egyezkedés tárgyát képezi. A szerződő fél köteles a megállapított dijat hello időben megfizetni s kétség esetében a dij megfizetése előtt, a kötvény kiadását nem követelheti. Ha a kötvény a dij lefizetése előtt adatik ki, ez a dij kifizetésének elhalasztásául tekintendő." A törvény tehát expressis verbis rendelkezik az iránt, hogy, föltéve, de meg nem engedve ha kétely lehetne is a felől, hogy a törvény a „kellő időbeni" fizetés statuálása alatt mely időpontot értett — a biztosított a dij lefizetése előtt a kötvény kiadását nem követelheti és ha mégis fizetés előtt az neki kiadatnék, mint a törvény mondja, ez a d j kifizetésének elhalasztásául tekintendő. Hogy a törvény a kötvény kiadásához vagy ki nem adásához jogkövetkezményeket kiván fűzni, — amiként általános jogi szempontból is azzal bizonyos jogkövetkezménynek kell járnia, — a fölött vitázni azt hiszem, fölösleges. Mert kell, hogy joghatályában valami különbség legyen ugy a biztosítottat, mint a biztosi tót illetőleg a között, hogy a kötvényt a biztositó a biztosítottnak kiadta-e vagy sem. Igaz ugyan, hogy a magyar kereskedelmi törvény 468. § a szerint a kötvény nem essentiális feltétele a szerződés létrejöttének ; de ha ilyen kötvény kiállíttatott, annak birtoka, helyesen annak rendszerint előfeltételét képező megfizetése a dijnak, másrészről annak meg nem fizetése, a biztositás hatályára igenis lényeges befolyással kell hogy bírjon. Hogy e joghatály nem lehet más, mint a koczkázatviseles be vagy be nem állta, azt sem kell bizonyítani. *) Ha pedig végül figyelembe vesszük hogy a gyakorlatban a kötvény kiadása kivétel nélkül mindig vagy fizetés vagy hitelezés ellenében történik, mi következik mind ebből. ? Ha a kötvény ki nem adatik, a kötvény kiadásával járó jogkövetkezmények sem állanak be. Miután pedig a kötvény kiadásának jogkövetkezménye egyedül a koczkázatviselés beállta, ellenkező kikötés hiányában a koczkázat*) Azért helytelen a Curia 1905. ápr. 27-én 1181. sz. alatt hozott ítélete, mely a kötvénytől függetlenül annak kiadása előtt hatályba lépettnek tekintette a biztosítást azonosnak vévén a szerződés érvényét annak hatályával. (Lásd szerző ,..Joggyakorlatunk biztosítási ügyekben" czitnü gyűjteményes munkájának I. füzetében az 50. számú határozatot.)