Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 19. szám

178 Magyar Jogász-Ujság VII. évf. érdekének mindenben ellentmondván, az elkövetésre minden motívum hiányzik! Kétségtelenül nem 1 Mert az oly visszaélésnek, valószínűsége szerint a biztosító éves biztosítási periódusok esetén a dij beszedésével vagy behajtásával a 365-ik napig késne, amely — mondhatni — s az alantiakból ki fog tűnni — teljesen ki van zárva. Az ily visszaélés nemcsak a biztositónak érdekével, de a bevett üzleti szokásokkal is — tehát a józan ész követelményeivel is — merőben ellenkeznék. Lássuk tehát! Tudjuk, hogy a biztosítók (mondhatni a biztosítás minden ágában kivétel nélkül) az általuk kiállított kötvényeket ügyfeleiknek vagy direct e célra alkalmazott (incasso) ügynökök utján küldik ki, illetve szedik be azoknak diját vagy teszik az utóbbit postai megbízás utján. Hogy e beszedést a kötvény kiállítása után legrövidebb időn belül kísérlik meg, azt bizonyítani szintén felesleges, lévén érdekük ezer és egy okból a dijnak minél előbbi és nem minél későbbi kézhez vétele. Azt sem kell vitatni, hogy a biztositókat nem az első díjrészlet (mely például az életbiztosítás terén legnagyobb részében vagy talán egészében is a szerzési jutalék által emésztődik fel) megszerzésének varázsa indítja valamely biztosítási ügylet megkötésére, — mert hisz az első évi dijnál üzleti haszonról szó sem lehet, — hanem indítja az, hogy oly koczkázati anyagot aquiráljon, amelynél a biztosítás valóságos fennállása, a biztositási szerződés hatálya, minél hosszabb időre, lehetőleg a biztosítási szerződésben megállapított egész időtartartamra nyúljék ki. Hogy ez tényleg igy van, azt szakemberek előtt bizonyítani felesleges, mert hiszen közismeretü azok előtt, hogy a koczkázatnak minél hosszabb időre való feloszlása közelíti csak meg annak mathematikai vagy szokásos értékét. Minél hosszabb időn át áll hatályban valamely biztosítás, annál kisebb annak átlagos koczkázata és igy annál kedvezőbb az a biztositóra nézve. Minél rövidebb ideig áll fenn valamely biztosítás —- elvontan ítélve — annál nagyobb koczkázatot kell az után a biztositónak viselni. Épp ezért drágábbak a rövid lejáratú biztositások, mint a hosszabb lejáratúak. A hosszú és nem a rövid tartamú biztositások tehát azok az ügyletek, melyeknél a biztosító számbavehető üzleti haszonra tehet szert. Nem látható át ennélfogva, hogy a biztosító, aki például életbiztosításnál a szokásos orvosi vizsgálat alapján jónak, de legalább is a biztosításra alkalmasnak talált biztosított életének koczkázatát a későbbi mathematice kétségtelenül roszszabb koczkázatu években készséggel viseli, de sőt tovább menve azt üzleti haszna érdekében minél hosszabb ideig viselni óhajtja is, miért akarjon kibújni mondhatni kivétel nélkül, de az életbiztosítás terén feltétlenül legjobb koczkázatu első biztositási periódus koczkázata alól! De maga a statisztika is ellentmond ennek, bizonyos lévén, hogy az első biztositási periódusban — főként az életbiztosításnál — legkevesebb káreset fordul elő. Ha még hozzátesszük azt, hogy a biztositónak a sérelmes joggyakorlatban hallgatólagosan imputált rosszhiszemű eljárása sokkal szembeötlőbb, semhogy azt a biztosított felek észre ne vennék, és hogy ennek folytán bizalmukat vesztve, minden üzleti összeköttetést az ily biztositóval megszakítanának, könnyű belátni, hogy az ily rosszhiszemű eljárásnak még feltételezésére is motívumot találni igen nehéz. Figyelembe kell vennünk itt még azt is, hogy a biztositási dijnak tent ismertetett késedelmes beszedése, illetve behajtása esetén elveszítené a biztosító a dijnak az egész első periódusra, illetve egy egé»z évre járó kamatát ; nem díjazhatná kellő időben, csak a dij beszedése után díjazni szokott ügynökeit, akikre keresetük késedelmes folyósítása bizonyára nem hatna buzditólag. Nem díjazhatná a kérdéses ügylet után tartalékát sem stb., stb.! Végül kitenné magát annak, hogy a biztositási periódus végéig ha vár, ily hosszú idő alatt oly irányban romolhatnak meg vagy változhatnak meg a biztosított viszonyai, melyek a kötött, például és főként az életbiztosítási szerződés fentartása, illetve a kötvény honorálása iránti akaratát a biztositóra nézve kedvezőtlen irányban befolyásolhatná. Ami pedig a kárbiztositást illeti, itt, mondhatjuk, egyenesen elképzelhetetlen, hogy ilyen visszaélésre — már az illető biztosítás természetében fekvőleg is — csak alkalom is kínálkozzék. A fent hivatkozott egyik érv tehát, amely egy lehető, de észszerütlen és a fentiek szerint képtelen visszaélés megelőzését tolja előtérbe, teljesen tarthatatlan. A másik érv — amely jogi érv — azzal védi a sérelmes irányú judikaturát, hogy „ha a kötvény szövegében ki van mondva, hogy naptárilag meghatározott időpontban kezdődik a szerződés hatálya, azt az általános föltételek közé eldugott föltétellel érvényteleníteni nem lehet." A magyar kir. Curia t. i. abból indul ki, hogy ha a biztositónak feltétlen joga van a dijat követelni, akkor a biztosítottnak viszont feltétlenül joga van a biztosító társulattól a koczkázat viselését követelni. Micsoda circulus vitiosus ! Hát hallott é már valaki oly biztosításról, hol a biztosító dijat követel anélkül, hogy koczkázatot is viselni hajlandó volna? De viszont hallott-e már valaki oly biztosításról, amelynél a biztosított koczkázatot követelhetne a biztositótól anélkül,hogy dijat fizetett volna! Bizonyára nem 1 És a magyar joggyakorlat a biztosítottnak ilyen jogát létezőnek mégis elismeri. A magyar joggyakorlat teremtette és az itt ismertetett jogállapot szerint a