Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 17. szám

160 Magyar Jogász-Ujság VII. évf. könnyebben, mint hogy pongyola eljárással a jogügylet érvényességét a felek maguk döntötték volna meg.2) A hagyatéki tárgyalásnál a felek megállapodtak abban, hogy felperessel szemben az alperes részére az utóörö'Hés biztosittassék. Felperes a hagyatékátadó végzés erre alapított rendelkezésének érvénytelenítését kéri, mert a végrendeletben utóörökös nincs kijelölve, az pedig, hogy a felek öröklési szerződést akartak volna kötni, a hagyatéktárgyalási jegyzőkönyvben nincs említve. A Curia a keresetet elutasította. Kétségtelen ugyan — úgymond — hogy utóörököst csak örökhagyó jelölhet ki, az tehát, a ki az örökhagyó halálesetre szóló rendelkezésében utóörökösül nevezve nincsen,— s igy jelen esetben az alperes — utóörökösül el nem ismerhető; ez a körülmény azonban nem zárja ki azt, hogy akár a törvénynél, akár a végrendeletnél fogva öröklésre hivatottak a hagyaték tárgyalásakor a hagyaték felett akkép rendelkezhessenek, hogy a hagyaték az egyik örökösnek átadassék s ennek halála után a másik örökös javára biztosittassék. Az ilyen rendelkezés azonban nem létesít öröklési jogot az örökhagyó után, hanem az örökösök között létrejött s a felperes leendő hagyatékának most szóban forgó ingatlanokból álló részére vonatkozó s alperes jivára öröklést biztosító örökösödési szerződésnek tekintendő s az erre vonatkozó jogszabályok szerint birálandó el. E részben nem forog fenn akadály arra nézve, hogy ez a szerződés a hagyatéii tárgyalás alkalmával létesíttessék s a hagyaték tárgyalásáról felvett jegyzőkönyvbe foglaltassék, viszont azonban az öröklési szerződésnek ilyen módon létesítése nem teszi mellőzhetővé az öröklési szerződés érvényes kötéséhez megkívánt és az 1876: XVI. t.-cz. 33. § ában előirt alakiságok betartását, miután ezek semmi más tőlük eltérő alakiságokkal, jelesül a hagyatéki tárgyalásra megszabott alakiságokkal sem pótolhatók. Ezekhez képest a felek közt létrejött megállapodás tévesen minősíttetett ugyan utóöröklésnek, ez a minősítés azonban a megállapodás érvényességét az anyagi jog szempontjából nem érinti, mert minden jogügylet nem annak a felek részéről történt elnevezése, hanem benső tartalma szerint birálandó meg, ez alapon pedig a felek megállapodása mint örökösödési szerződés érvényesen jöhetett létre Az esetről egyebet nem is kívánunk mondani. A döntés minden jogosult kívánalomnak megfelel. Az akaratkijelentések értelmezésének egy másik esetében már legalább is nem annyira fején találta a szöget legfelsőbb bíróságunk. Az okiratok megsemmisítéséről szóló 1881: XXXIII. t.-cz. 21. §-ának 7. pontja szerint bírói megsemmisítés tárgyai nem lehetnek oly értékpapírok, melyekre nézve a megsemmisítés magában az értékpapír szövegében kizáratott. Egy mostanában eldöntött esetben8) akörül forgott a kérdés, mi legyen e törvényes intézkedés helyes értelme. Felperes az 1873 október 11-én alperes takarékpénztáránál W. S. által elhelyezett 4000 koronát kamatozó betétét követeli az azóta felszaporodott kamatokkal együtt, W. S. jogutódjaként az alperestől, mely betétről W. S. az alperes által kiállított és előmutatóra szóló két darab pénztári jegyet kapott alperestől, de ezeket 1873. október 26-án W. S.-tól ellopták s azóta elő nem kerültek, azokkal az elévülési idő (a kiállítástól számított 32 év) alatt kifizetés végett alperesnél senki sem jelentkezett. A Curia alperesnek a megsemmisítés kizárására és a követelésnek a papírhoz kötött voltára alapított védekezését elvetette, mert: az 1881. XXXIII. t.-cz. fenti rendelkezése csak azzal a jelentőséggel bir, hogy ily papir ki van zárva abból az előnyből, hogy elveszés vagy kétséget kizáró módon nem igazolt megsemmisülés esetén a megsemmisítési eljárás igénybevételével az elévülési határidőn belül is érvényesíthető legyen; de azt a kérdést, hogy az ily értékpapírok szövegébe vezetett annak a kijelentésnek, hogy azok meg nem semmisithetők, egyébként mily jogi hatály tulajdonittassék, nem érinti, ez a kérdés tehát a jelen esetben csak ama szerződéses viszony alapján birálandó el, mely szerint alperes értékpapírját (pénztárjegyét) a megsemmisítést kizáró záradékkal bocsátotta ki, a felperes jogelődje pedig a kamatozásra elhelyezett betétje ellenében ily pénztárjegyet elfogadott. Ezen az alapon bírálva el a kérdést, az értékpapírnak a megsemmisítést kizáró tartalmából nem következtethető az, hogy a?, értékpapír elveszésével vagy megsemmisülésével a pénztárjegy ellenében kamatozó betétül elhelyezett összeg és kamata visszakövetelési joga is mindenkorra elveszett s alperes a felperes kárára a felperes jogelődje által a pénztárjegy ellenében befizetett összeget és kamatát minden jogos alap nélkül megtarthatná, de annak helyesen csak oly értelmezés adható, hogy azzal csak a forgalom akadályainak elhárítása s a rendes elévülési határidőn belül a kibocsátott és esetleg harmadik birtokost érhető károsodás elhárítása czéloztatott, magának az értékpapír elvesztőjének kármentesítése pedig az értékpapír elévülésével hozatott kapcsolatba. Szerintünk a kérdés magva ott van, hogy az értékpapírra is csak fentartásokkal szabad azt a képleges kifejezést használni, hogy az a benne foglalt követelést „megtestesíti, incorporálja." Nem szolgál nagy díszére a jogtudománynak, hogy ennél a bölcseségnél sokkal tovább egyáltalán nem vitte az értékpapír lényegének 2) C. 1908. ápril 29. 4511/907. sz. 3) C. 1908. április 24. 261/V. sz.