Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 17. szám

17. sz. Magyar Jogász-Ujság íei kikutatásában. Mit jelent ez a megtestesités ? Valóban testet ölt az, ami eddig testetlen volt ? Valóban dologgá válik az, a mi eddig csak két fél közötti jogviszony volt, viszony, reláczió, melynél fogva az egyik valamit teljesíteni tartozott, a mit a másik elfogadni volt jogos? Ezt a folyamatot sem elképzelni nem tudom, sem azt nem vagyok képes belátni, honnan merítené a jog ezt a csodatevő, teremtő hatalmát ? Nem, csodák nem történnek a jogban és a kereskedelmi forgalomban, s egy kis gondolkodás rávisz arra, hogy mit is jelent voltaképen a követelés inkorporácziója. Persze, kissé messzebb kell kezdeni, mint első tekintetre indokoltnak látszanék. A társadalmi berendezkedés tárgyi alapja, a vagyon, túlnyomó részben testi dolgokból áll. Ezek a dolgok is azonban nem önmagukban birnak értékkel és szolgálnak a szükségletek kielégítésére, hanem ama szolgálataik folytán, amelyeket nekünk tesznek és amelyekre czéljaink elérése végett szükségünk van. A szén azért jogi értelemben vett dolog, mert fűtünk vele, a viz azért, mert megiszszuk, a ruha azért, mert hordjuk, a len pedig azért, mert ruhát készítünk belőle. Aminek senki abszolúte semmi hasznát nem veheti, az nem dolog, ha még olyan nagy értéket is képviselne abban a perczben, amint használatunk körébe lépne. A Mars és mindaz, ami rajta van, nem dolog; de bezzeg azzá válna, ha oda tudnánk férni! Nos, a dolgok a maguk hasznos szolgálatai kedvéért tárgyai a vagyonnak és tárgyai a vagyonjognak s ezek a szolgálatok annyifélék lehetnek, ahány félék az emberi szükségletek, czélok és vágyak. E szükségleteket, czélokat befolyásolják az öszszes külső körülmények, amelyek közt az ember él: klima, foglalkozás, műveltségi fok, megszokás, divat, egyéni hajlamok, — s többek közt befolyásolja maga a forgalmi élet is. így a jelenlegi világforgalom, a szabad kereseti társadalmi rend, amelyben „omnia venalia sünt", a dolgoknak egy egészen sajátságos szolgálatát tolta előtérbe : azt a szolgálatát, hogy helyükbe a ,piacz"-on más dolgokat lehet beszerezni, a csereszolgálatot, a negociabilitást. A papírkereskedő a legkülönbözőbb papirfajokat szerzi be anélkül, hogy azok más szolgálatára csak gondoljon is, mint arra, hogy érettük a forgalom segélyével pénzt fog kapni s magát a pénzt is egyedül és pusztán eme csereszolgálata kedvéért találták fel és tették meg a jelenkor bálványává : a pénz puszta cserejószág, egyéb semmi. A forgalom növekedésével az emberek már most rájöttek arra, hogy ilyen csereszolgálata nem pusztán testi dolgoknak van, hanem egy tömeg olyan viszonynak, helyzetnek, állapotnak is, a melyek eléggé individualizálhatók, elég határozottan körülírhatók és elég vagyoni értékkel birnak ahhoz, hogy a forgalom tárgyai legyenek. Kiváltság folytán engem illet a kizárólagos jog, hogy egy folyón való átkelést révközlekedés utján lebonyolíthassak: a révjog értékké válik s akadnak emberek, akik hajlandók azt átvenni s nekem érte mást —- pénzt adni. Van egy virágzó üzletem, biztos vevőközönséggel: akadnak, akik a „vevőkört" átveszik tőlem pénzért, noha senkit sem kényszeríthet majd a vevő, hogy nála vásároljon. Vagyonos adósom tartozik nekem 1000 K-t ekkor és ekkor fizetni; be sem kell várnom a terminust, mert már ma találok ,vevőt" a követelésemre, aki kifizeti nekem az összeget, tudván, hogy módjában áll az adóstól a fizetést szükség esetén ki is kényszeríteni. A követeléseknek is kifejlődik ehhez képest a dolgokéhoz hasonló csereszolgálatuk, abban az arányban, amelyben a követelések is a forgalomnak tárgyaivá lesznek. Idáig jutván a fejlődés, már csak egy lépés kell — az értékpapírig. Amiként minden egyéb szolgálatot leadó dolog piaczra kerül abban a várakozásban, hogy akadnak olyanok, akik éppen ezt a szolgálatot a maguk számára akarják biztosítani, ugy készülnek olyan követelések is, amelyek főkép és elsősorban a csereszolgálat teljesítésére hivatvák s amelyeket ezért azok, akik a piaczra hozzák, igyekeznek mindazon tulajdonságokkal felszerelni, amelyek e szolgálat minél jobb teljesítésére szükségesek. Tehát könnyű átruházhatóság, lehető legnagyobb biztosság a követelés behajtásnál, kifogások kizárása stb. E kellékek adják együttvéve az értékpapírt, amely tehát oly követelés, amelynek czélja a követelés csereszolgálatának a kiváltása. A megtestesités, az inkorporáczió puszta eszköz, puszta külsőség: azon a napon, amelyen valaki megtestesités nélkül jobb negociabilitást képes valamely követelésnek adni, megszűnik az értékpapír léte. Mi következik mindezekből ? Az, hogy a megtestesités hatása csak akkor kezd nyilvánulni, ha a követelés tényleg forgalomba hozatik, ha tehát a cserelunkczió valósággá válik. „Közvetlen felek közt" — igy szól az ismert szabály — „az értékpapír alapjául fekvő jogviszony az irányadó." Persze: mert közvetlen felek közt nem a cserefunkczió, hanem a követelés mint „vinculum juris" működik, nem a papirba foglalt érték, hanem az a jogviszony játszik szerepet, amelynek a papir a maga értékét köszöni akkor, ha forgalomba helyezték. De ez az ismert szabály ismét szűknek bizonyul. Mert ime, abban az esetben, amelyből kiindultunk, nem közvetlen felek, hanem felperes jogutódja áll szemben az alperessel. S mégis az alapul fekvő jogviszonyra kell visszamenni, miként azt a Curia is tette. Miért ? Felperes nem a papirt szerezte meg, hanem megszerezte — bizonyára engedmény utján — a betevőnek azt a jogát, hogy a papir elveszése daczára és anélkül érvényesítse az actio depositi directa-t. Felperes tehát nem a követelésnek csak a papir által érvényesíthető csereszolgála-