Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1908 / 13-14. szám
13/14. sz. Magyar Jogász-Ujság 145 szó, túlmegy a kártérítés keretén, mert túlmegy ama vagyonállapot visszaállításán, a melyet a sértő megrontott. Abban a „Busse" alkotóeleme is benne van, amelyet jogunk eddig kifejezetten el nem ismert. A jelen esetben a kárösszeg ama régi óra mübecsével egyértékü : mert a károsult vagyona pénzértékben akkor van helyreállítva, ha a neki műtárgyul szolgáló óra mübecsét megkapja. A mit a Curia ezenfelül ítélt meg javáraaz elégtétel azért az érzelmi veszteségért, amelyet a károsult szenvedett abból folyólag, hogy családi ereklyéjét nélkülözni kénytelen. (A.) Joggyakorlatunk határozottan fejlődik. A rossz döntések járványos betegségén — nálunk gyermekbetegség volt, mely az alkotmányos élet első évtizedeiben szedte áldozatait — tul vagyunk. Biráink praktikus érzéke nagyjában eltalálja a helyest, mi egyfelől a három fórumnak a nyilvánosságra került esetek túlnyomó részében észlelhető egyforma határozataiban, másfelől ama megnyugvásban is nyilvánul, melyet a pert veszítő fél érez, ha látja, hogy a legfelsőbb bíróság tőle telhetőleg minden fontosabb érvét figyelembe vette és megczáfolta. Már ezen czáíolatokhoz, valamint egyáltalán az indokolások egész gondolatmenetéhez, néha inkább szó fér. Azt azonban máris látjuk, hogy különösen a Curia napról napra izmosabb indokolásokkal támogatja a maga helyes döntéseit, mit nem csekély mértékben ama fokozódó nyilvánosságnak tulajdonítunk, mely az elvi és egyéb határozatok közzétételével örvendetesen lábra kapott. Csak ezen törekvéssel tisztázhatja a Curia az alsó bíróságoknak az ügyletek mibenléte és hovátartozandósága tekintetében néha felszínre jutó ingadozását, mely az alkalmazandó joghatás szempontjából végtelenül fontos. Ha teszem az alsó bíróság kijelenti, hogy „téves felperesnek az a jogi álláspontja, hogy az utóöröklési jog csak az örökhagyó intézkedésén alapulhat, mert — úgymond — az örökösök a hagyatéki eljárás során szabadon köthetnek osztályegyezséget s így szabadon állapodhatnak meg abban is, hogy a hagyatékhoz tartozó valamely vagyont az öröklő halála után egy más örökös örökölje és ha az érdekelt felek között ily megállapodás létesült, az a végrendeletre való tekintet nélkül érvényes", — ha a tábla ezen érvelést teljes terjedelemben magáévá teszi és legfeljebb azzal pótolja meg, hogy alperes amaz előadása, hogy az utóöröklési jog tényleg tévesen használtatott az osztályegyezséget magában foglaló hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyvben, az egyezség érvénytelenítési keresetet szintén nem alapíthatta meg, ha a Curia ezekkel szemben élesen hangsúlyozza, hogy kétségtelen, miszerint utóörököst csakis az örökhagyó jelölhet ki és hogy az, aki az örökhagyó halálesetére szóló rendelkezésében ilyenül kijelölve nincs, utóörökösül el nem ismerhető (1908. április 29-én 4511/1907. sz. a.), ugy sokat járul hozzá az itt vitássá tett ügyleti tényállás kellő jogi diagnózisához. Teljesen azonban — ugy tetszik — ez a Curiának sem sikerült. Feltétlenül megáll ugyan a Curia amaz álláspontja, hogy az örököstársak vázolt megegyezése akár hagyatéki tárgyaláson, akár azonkívül létesült is, érvényes. Csak az a kérdés, milyen alapon. A Curia örökösödési szerződésnek veszi, ez okból az 3876. évi XVI. t.-czikk 33 szakaszának alakszerűségét kívánja meg, azonban ezek hiányát nem veszi figyelembe, ha felperes keresetében meg nem jelölte azokat az alakiságokat, melyek be nem tartattak. Azt hiszem, mindkét álláspont téves. A parancsoló jogszabálylyal előirt alakszerűség az ügylet érvényessegének előfeltétele, ha tehát csak annak gyanúja is merült fel, hogy ezen alakszerűség be nem tartatott, az 1881. évi LIX. t.-czikk 17. §-a utján feloldás által nyújtandó mód felperesnek arra, hogy az alakszerüségi hiányokat és azok bizonyítékait tüzetesen pótlólag előterjeszsze. A jelen esetben azonban nincs is dolgunk öröklési szerződéssel, hanem az örököstársak visszterhes és inter vivos kötött ügyletével. Több örököstárs a végrendelet alapján esetleg annak ellenére igényt támaszt a hagyatéki ingatlanra. Megállapodnak abban, hogy az egyik örököstársnak jusson az ingatlan és arra a másik örököstársnak utóöröklési joga bekebeleztessék. Vájjon ezen utóbbi örököstárs nem mondott-e le támasztott öröklési igényéről és nem-e annak visszterhekép kapta az ingatlanra nyert „utóöröklési jogot" ? Azt hiszem, igen. Hogy az ingatlan állagához az elnyerni kivánt vagyontárgyhoz csak szerződő ellenfelének halálakor jut, az az ügyletet ép oly kevéssé teszi mortis causa szerződéssé, mint például az életbiztosítást. Arról sem kell e helyütt szólanunk, vájjon a telekkönyvi bekebelezés helyesen történt-e sub titulo „utóörökös'' és vájjon mikép történhetett volna hát helyesebben. Azonban az nagyon is szembetűnő, hogy az örököstárs iránti érdemtelenség, hálátlanság és hasonlók a joglemondás ellenében feltételesen megszerzett ingatlant nem üthetik el utólag az „utóörökös" kezéből, hogy az elődje elleni csődben a felek megegyezése nem szerepelhet ingyenes vagy pláne halál esetére szóló ügyletként, hogy tehát forgalmi szemmel kell néznünk a visszterhes megegyezést akkor is, ha az ügyletkötő felek véletlenül azon ötletből kerültek is az ügyletkötéshez, hogy mindketten egy harmadik után örököltek. Az előző döntésben a Curia az 1876. évi XVI. t.-czikk intézkedéseinek befolyását a halál-