Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 13-14. szám

146 Magyar Jogász-Ujság vn. évf. esetre szóló rendelkezések érvényére vizsgálta. Ugyanezt teszi más szempontból ama határozat (Curia 1908. május 19-én 5622/1907. sz.), mely szerint érvénytelen az írásbeli végrendelet, ha a tanuk a végrendelkezőt előzetesen nem ismerték. A Curia felette meggyőzően azt hozza fel, hogy a tanuk az id. t.-czikk 3. § ában megkívánt képességgel nem birnak, ha a végrendelkező személyazonosságáról, melyről csakis ők tanúskodhatnak, tudomásuk nem volt. A telekkönyvi és a való jogállapot közötti különbségből a Curia (1908. május 6-án 1894. sz. a.) azt olvasta ki, hogy a kisajátított ingatlanrészt helyettesitő kártalanítási összeg nem illeti meg eo ipso azt, kinek telekkönyvi tulajdona a kisajátítási jog feljegyzése és az ingatlannak a kisajátító által történt birtokbavétele után szereztetett meg. Ez alapon a Curia a tulajdonossal azelőtt jogközösségben élő, volt tulajdonostársainak a kártalanítási összeg megfelelő részét ítélte oda azzal, hogy az osztozkodáskor ezen összegről megegyezés nem történvén, az a volt tulajdonostársak között egyenlő arányban oszlik meg. A Curia hivatkozik egyik régebbi (1899. G. 356. sz.) határozatára. A kérdés maga egyike azoknak, melyek ellenkező eldöntése is nagyon elfogadható érvekkel támogatható. Ha ugyanis a kártalanítási összeg dologi szempontból is helyettesíti a kisajátított ingatlanrészt, akkor a tulajdonközösség megosztása iránti szerződés is akként értelmezhető, hogy a kisajátított rész átengedésével felek döntöttek annak egyenértéke telől is, hiszen a közösség tárgya változott csupán : az ingatlan helyébe lépett a kártérítés iránti követelés, a közösségben élők rendelkezéseinek hatálya fenmaradt, hiszen világos, hogy az átengedett értékről rendelkezni akartak. Turpis causa czimén a Curia szerint (1908. május 20-án 3699. sz.) nem tagadható meg azon áruk visszaadása, melyeket alperes azzal vett át felperestől, hogy felperest többi hitelezőivel kiegyezteti és saját követelésének kielégítése után a többi árut visszaszolgáltatja. Hogy az eset előzményeit teljesen elmondjuk, a fentebbieken télül alperes felperest a hitelezői megkárosítására is csábította volt, amiért azután felperes büntető uton el lett ítélve. Az alsóbiróságok bilaterális turpitudot láttak feníorogni és a keresetet elutasították, a Curia ennek helyt adott, mert — ugymod — habár a felperes azokra az árukra, melyeknek értékét követeli, az alperes tanácsára csalás utján szerzett hitelt, ez nem zárja ki azt, hogy felperes ezen árukra a tulajdonjogot megszerezhette. Kizárva ez persze nincs, de csakis akkor nem, ha a felperes hitelezői is belenyugodtak. E nélkül a vindikáczió, melylyel a Curia tovább érvel, felperes hitelezőit illeti — ez a csalás folytán érvénytelenített hitelezési ügylet feltétlen következménye — és igy elesik legfőbb biróságunk amaz aggálya, hogy felperes a hitelezőinek kártéritési keresete érdekében sem üthető el a visszaadási Ígéretre alapított követelésétől és pedig annál is inkább, mert a hitelezők alperest részessége alapján is felelősségre vonhatták volna polgári uton is. Természetesen helyesnek kell elfogadnunk mégis a Curia döntését, ha alperesnek azon előzetes ígérete, hogy felperest hitelezőivel ki fogja egyeztetni, az ügyletet az erkölcstelenség hibájától csakugyan megfosztja. Nagyon valószínűnek látszik azonban, hegy ez csak csalétek volt az áru biztos megkaparintására, hogy tehát e kikötés az erkölcstelenség legpregnánsabb kifejezője, nem pedig annak ellentéte. Dolus civilis folytáni kártérilésre Ítéltetett (Curia 1908. évi május 19-én 8093/1907. sz. a.) azon eladó, ki a lóheremag arankamentességéért szavatosságot vállalt, midőn ez hat hó eltelte után arankásan kelt ki. Törvényes szavatosságánál fogva felelősnek tartotta a Curia (1908. május 12-én 902. V./1907. sz.) az eladót mindazon kárért, mely abból származott, hogy az eladott áru egészségi szempontból ártalmas. Alperes ugyanis kőrisbogárméreggel inficiált korpát szállított, melytől felperes sertései elhullottak. Nem tartotta a Curia a keresetet elutasithatónak annak daczára is, hogy felperes a korpa megvizsgálását elmulasztotta; mert a kőrisbogárméreg csak górcsövi vizsgálat után volt megállapítható, egyszerű megszemlélés arra nem volt elegendő. Győri Tábla (1908. február 10. G. II. 7. sz.) elutasította felperes kártéritési keresetét, melyet arra épített, hogy alperes lelkész bucsu alkalmával felperes korcsmájából a vendégeket vallásos érzelmükre való hivatkozás mellett szép szóval eltávolította, mert „a nép erkölcsi jólétének megóvása első sorban a lelkész feladata s igy az ennek érdekében kifejtett tevékenység, ha a korcsmárosra anyagi hátránynyal jár is, kártérítésre nem kötelez". Akkor sem, ha e bizonyára igen fontos érdeket a lelkész a korcsmáros jogkörének önkényes túllépése utján védi meg ? Nem kell e a lelkésznek arra szorítkozni, hogy a vallásos érzelmeket megengedett módon keltse és táplálja a szószéken és nem szab-e ezen magasztos tevékenységnek is gátat a magánjogi noli me tangere ? A Táblának gondolatmenete súlyos anyagi érdekek veszélyeztetése felett siklik el nagyon is könnyedén. Az üzemi baleset alkalmával bekövetkezett szépséghiba után a Curia (1908. márczius 19-én 447/1907. sz. a.) kártérítést nem itélt meg. A Curia szerint a kérdéses szépséghiba — a sérült jobb kezének a baleset következtében beállt eltorzulása — azért nem ad alapot a kártérítésre, mert a vagyoni hátrány kellő biztossággal meg sem állapitható. Döntő befolyású lehetett még ezen felül azon részletesebben ki nem fejtett indok is, hogy az üzemi kárnál