Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 1. szám

6 Magyar Jogász-Ujság VII. évf. ítéleti tényállásnak tartalmazni kell annak kijelentését, hogy a bíróság a felet felhívta az illető tényállítás tagadására, de ez kifejezetten nem tagadott. A harmadik előfeltétel amugyis kitűnik a tényállásból, hogy t. i. tett-e a nem tagadó fél közvetve tagadó tényállítást. Igen gyakran előfordul, daczára a számos ellenkező felsőbirósági kijelentéseknek, hogy járásbíróságaink a tanuként felhívott jogelődnek, kivált az engedményesnek tanuként való kihallgatását megtagadja azzal az indokolással, hogy az engedményes felnek tekintendő s igy ö csak a fél eskü alatti kihallgatásának elrendelése esetében hallgatható ki. Ez is olyan gyakorlat, mely egyenesen a törvénybe ütközik, mert az 1893 : XVIII. t.-cz. 87. §. 2 pontja a jogelődnek nem is engedi meg a tanúságtétel megtagadását, amiből világos, hogy a törvény szerint, ha a perbeli fél elméleti fogalmát nem is ismerjük, — a jogelőd tanú, akinek kihallgatása elrendelendő és aki a vallomást meg sem tagadhatja. * ** A bűnvádi perrendtartás i törvény a nyomtatvány utján elkövetett büntetendő cselekmények esetében követendő eljárást szabályozó XXX. fejezete során imperative előírja, hogy abban az esetben, ha a bűntett vagy vétség időszaki lapban volt elkövetve s a bíróság a vádlott bűnösségét megállapította, elrendelendő, hogy az ítélet ugyanazon laprfak legközelebbi számában közzé tétessék (574. §.). Kapcsolatos a határozmánynyal a Btk. 277. §. 3. bekezdésének az az intézkedése, mely szerint, ha a a büntetendő cselekmény — t. i ha rágalmazásról és becsületsértésről van szó — időszaki nyomtatványban követtetett el: az Ítélet indokaival együtt, ugyanazon nyomtatványnak a jogérvényes Ítélet kihirdetése vagy kézbesítése után megjelenő első száma elején teendő közzé. Ez a rendelkezés pedig összefüggésben értelmezendő ugyané §. 1. bekezdésével, mely a két vétség megállapítása esetére feljogosítja, a sértettet a közzétételnek kívánására, mikor is a biróság a publikácziót még akkor is, ha azt a legnagyobb mértékben fölöslegesnek tartja vagy éppen a sértett érdekeivel ellentétesnek találja, elrendelni köteles. Kimondja ez utóbb idézett törvényhely azt is, hogy a közzététel az elitéltnek költségére s pedig azon vidéknek vala melyik lapjában eszközlendő, hol a büntetendő cselekmény elkövettetett, és ha ott lap nem jelenik meg, a sértett jelöli ki azt a lapot, melyben az itélet közzéteendő. A Bp. 590 §-ának s az azt életbeléptetö törvény 27. §-ának abrogatorius rendelkezésére tekintettel, végül a sajtótörvény alább idézendő 35. §-ára figyelemmel, nem áll tisztán gyakorlatunkban a publikáció nális kötelezettség alapja s teijedelme. Nincs kétségtelenül eldöntve mindenekelőtt az a kérdés, hogy váljon a Bp. 574. §-ának 4. bekezdése valóban abrogálta-e a Btk. 277. §-ának 3. bekezdését, mint azt Bálás Elemér állitja közkeletű zsebkönyvében, nem is szólva arról, hogy Illés Károly a nagy perrendtartási kommentárban ugy találja, hogy a két törvényhely teljesen megegyezik ; mely nézetet Finkey Ferencz is elfogadni látszik. Nézetünk szerint tételes jogunk a közzétételi kötelezettségnek három válfaját ösmeri. Az első az, melyet időszaki nyomtatványban elkövetett mindennemű bűntett vagy vé'ség esetére ir ki a törvény. Ezt már régi gyakorlatunk is ösmerte, az ilyként véghezvitt delictum közönségesen, mint a sajtóval történő visszaélés tekintetvén. (Sajnálatos hézag, hogy amint a Bp. kodifikátora egyáltalában megfeledkezett a nyomtatvány utján elkövetett kihágások elbírálásának szabályozásáról, az ily sajtókihágások esetén való publikáczionális kötelezettséget is negligálta.) Sdjtó-büntett és sajtó-vétség esetén tehát az itélet feltétlenül közzéteendő, még pedig az időszaki lapnak legközelebbi számában. De kit terhel a közzétételi kötelezettség ? A Bp. 574. §-ának 4. bekezdése igen pontatlanul van e tekintetben szövegezve. „Elrendelendő, hogy . . . közzétegye". A §. előbb arról szól, hogy az ítéletből ki kell tűnni annak a körülménynek, váljon mily minőségben (szerző, kiadó, nyomdatulajdonos stb.) felelős a vádlott. Innét az volna következtethető, hogy az elitéltet kell a közzétételre kötelezni. Könnyű belátni, hogy ez sok esetben tisztára lehetetlen, mert p. o. a szerzőnek nem is áll módjában az ily bírói parancsnak eleget tenni. A Curia ezért következetesen a lap kiadóját kötelezi a közzétételre, (igy C. 1906. decz. 28-án 11,468. számú hat.), s ha az alsó biróság p. o. a szerző bűnösségét állapította mej és azt kötelezte a közzétételre, ebben a Bp. 385. § ának 2 pontja alá esö semmiségi eseteket konsfatálja, melyet hivatalból észlel. (G. 1907. évi május 8-án 4552. számú hat, 1907. szept. 17 én 7451. sz. hat.). Egy esetet ismerek csak, hol a Curia a Bp. 385. § ának 2 pontját a közzétételi kötelezettség tekintetében nem találta alkalmazhatónak, azzal az indokolással, hogy az nem vonható a büntetési tétel fogalma alá s eszerint a közzétételre vonatkozó intézkedés a 385. §-ának 2. pontja alapján meg nem támadható. (C. 1901. évi június 18-án 3767. sz. hat.) Ez azonban elszigetelten maradt döntés. Megjegyzendő még, hogy a közzététel nem is az elitélt személynek költségére történik A Curia azt is a Bp. 385. §-ának 2. pontja alá eső semmisségnek veszi, hogy a kiadó köteleztetik ugyan a publikálásra, de olyként, ho^y ő ezt a vádlott költségén tartozik eszközölni (C. 1907. évi szeptember hó 25 én, 7611. számú határozat). — Második válfajául a közzétételi kötelezettségnek azt tekintem, mely a Bp. 277. § ának 3. bekezdésén alapszik. Bágalmazás és becsületsértés esetében a publikáczió mint a sértettnek járó