Magyar jogász-újság, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908 / 1. szám

1. sz. Magyar Jogász-Ujság 7 elégtétel jelentkezik. A bíróságnak marasztaló ítélete az ö rehabilitácziója. Különbözik ez a közzétételi kötelezettség az előbbitől két pontban, jelesül, hogy ez csak a sértett kívánatára foghat helyt, s hogy a közzététel a lap élén eszközlendő. Judikaturánk nem ösmeri el ezt a distinkciót. Az 1907. évi május 28-án 4552. sz. a. becsületsértést ügyben, az 1903. évi november 4-én 8933 sz. a. hozott határozat ugy a Bp 277. §-ának utolsó bekezdése, mint a Bp. 574. §-ára hivatkozik, s van oly határozat is, mely kifejezetten arra az álláspontra helyezkedik, hogy a Bp. életbelépte óta a lap élén való közlés meg sem rendelhető. (1902. évi május 28-án 4996.) — Végül a harmadik válfaja a tárgyalt kötelezettségnek a közönséges rágalmazás és becsületsértés eseteire vonatkozik. Ez a közzététel a tárgyalás folyamán kifejezett kívánságra (v. ö. C. 1907. évi ápr. 16-án 3511. sz. a. határozatot a jogegység érdekében) már az elitélt költségére, a a bíróság által kijelölt lapban történik. Az ily ügyben megrendelt közzététel is azonban a büntető intézkedés jellegével bir, tehát a végrehajtás ép oly feltétlenül foganatosítandó, mint a főbüntetés végrehajtása. A Bp 494. §-a a büntető ítéletnek végrehajtását a királyi ügyészségekre ruházván, a Guria szerint a hírlapi közzététel foganatosítása nem bizható sem a sértett félre, s még kevésbbé az elitéltre. (Bünt. Jog Tára 27. k., 231. 1.) Ámde mi a közzé tétel elmulasztásának szankeziója ? Hol a közzétételi kötelezettség a lap tulajdonosát vagy kiadóját terheli, a mulasztás 100 forintig terjedhető pénzbüntetéssel toroltatik meg, (1848: XVIII. törvényezikk 35. §-a) mely cselekmény a kir. járásbíróság hatáskörébe tartozó kihágást képez. A mulasztással egyértelmű a nem teljes vagy a Btk. 277. §-•& esetében a nem megfelelő helyen való közlés. Későbbi lapszámban való közlés nem mentésit. Viszont a pénzbüntetés kiszabása megvált a publikáczió kötelezettsége alól. Nincs ily kikényszerítő eszköz ott, hol az ítéletnek közzététele a vádlott költségére rendeltetett el. Az alsóbirói gyakorlat ezen ugy segit, hogy a sértettet megbizza a közzététel tényleges eszközlésével, s aztán a vádlottat végrehajtás terhével kötelezi a felmerült költségeknek megfizetésére. Néhányszor ugy is jártak el az alsób'róságok, hogy a közzéteendő ítéletet hivatalból küldték el a kijelölt lapnak, a közzététel költségeit pedig a bűnügyi költségekhez számították, s a vádlottat annak megfizetésére is kötelezték. A közzétételi kötelezettség büntetési természetének ez az eljárás a megfelelő. A sajtóvétség fogalmából következik, hogy sajtórendőri delictumoknál, azaz oly büntetendő cselekményeknél, melyek a sajtótermékek előállásának és terjesztésének feltételeire"(1848 : XVIII t.-cz. 30., 31, 32., 35 és 36. §-ai), vagy a nyomdák s a könyvkereskedés közigazgatási felügyeletére (37—45. §-ai) vonatkoznak, a Bp. 574. §-a nem alkalmazandó. Mikor biztosíték nélkül való politizálás miatt (1848: XVIII t.-cz. 31. §-a) mondatott ki bűnösnek a vádlott s az alsófok kötelezte őt, hogy az ítéletet közzétegye, ebben a Curia a Bp. 385. §-ának 2. pontja alá eső semmisséget ösmerte föl s e kötelezettség alul a vádlottat fölmentette (C. 1907. évi január 30 án 961. sz. hat ) A közzétételi kötelezettségnek fentidézett büntetési jellegére enged következtetni még a Curiának 1907. évi február 19-én 1646 sz. a. kelt határozata is ; ebben az ügyben az elsőbiróság mellőzte a közzétételi kötelezettség megállapítását; a másodbiróság — bár a felebbezés pusztán a vádlott érdekében használtatott — e kötelezettséget kirótta; a Curia az ítélet ily sulyositásában a parcziális jogerősség elvének semmisség alá eső megsértését látta. Végezetül felemlítem a specziális törvények közül az 1890 : II. t-.cz.-nek azt a határozmányát, mely a védjegybitorlás kihágás czimén indított bűnügyben hozott marasztaló ítéletnek közzétételét rendeli el. E tárgyban jogegységi perorvoslat használata folytán semmisittetett meg az az alsóbirói határozat, mely elrendelte az ítéletnek közzétételét annak daczára, hogy a vádlottakat a vád alól felmentette. (G. 1906. évi decz. 5-én 10758. sz. hat.) * A Bp. 482. § ának 2. bekezdése arra az esetre, ha a bíróság a vádlottat nem találta bűnösnek s az eljárás egyedül magánvád alapján foht, vagy ha azt a magáninditványnak visszavonása folytán szüntették meg: a bűnügyi költségeket a magánvádlóra, illetőleg a magáninditványra jogosultra rója ki. Ezt a rendelkezést a biróságok több esetben ugy értelmezték, hogy a magánvádlót terhelik a költségek akkor is, ha a közvád tárgyát képező büntetendő cselekmény miatt folyó eljárás során a kir. ügyész a vádat elejti, a sértett pedig a vád képviseletét mint pótmagánvádló átveszi, s a biróság felmentő ítéletet hoz; mert hiszen a törvény a kétféle magánvád esete közt nem tesz különbséget. A Curia 1907 évi február 6-án 1169. sz. a. hozott határozatában kimondta, hogy ez az értelmezése a törvénynek helytelen, mert ily esetben az eljárás közvád alapján is folyt, tehát tisztán magánvádasnak nem tekinthető ; a bűnügyi költségek ily esetben helyesen a kir. kincstárt terhelik. A Curiának állásfoglalásából az is kö> étkezik, hogy a kincstár viseli a bűnügyi költségeket akkor is, ha a kir. ügyészség a főmagánvád tárgyát képező ügyben közérdekből vette át s vitte a vád képviseletét és a vádlottat a b róság nem Ítélte el. Ugy hogy a magánvádló felelőssége a bűnügyi költségekért csak azokban az esetekben fog helyt, hol a kir. ügyészség a vád képviseletben egyátalán nem vett részt. Viszont ilyenkor a magánvádló költségviselési kötelezettsége feltétlen s jelesül nem függ attól, hogy a feljelentés megtétele vagy egyéb vádlói cselekmények