Magyar jogász-újság, 1906 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1906 / 1. szám - A házassági elválás Chinában - Jogi exotikumok

1 sz. Magyar Jogász-Ujsag 21 lefelé s fejét egy súlyos kővel húzzák lefelé s addig lóg ott, mig meg nem hal. A vilíg legrettenetesebb kivégzését az ókori atruriaiak gyakorolták. A náluk szokásos módon ugyanis a kivégzendőt egy hullához kötözték ugy, hogy az arcz az arczot, a mell a mellet, a kéz a kezet, a láb a lábat födte. Az élőt addig hagyták együtt a holttal, mig mind a kettő rothadásnak indulva, föl nem osztott. Ehhez hasonlóan jár el egy ókori barbár nép is. Miután egy marhát leöltek s beleit kiszedték, belevarrták a kivégzendőt ugy, hogy a feje kinnt maradt. Adtak neki ételt s italt, hogy minél tovább kínlódjék a szereucsét'en a belül kifejlődött rothadásban Végül is a férgek ették meg őt s feloszlott iszonyú kiDok közt. Newyorkban minden 3-ik perczben letartóztatnak valakit. Minden 13. perczben egy házasság köttetik és 48 perczenként tüz üt ki. 1 és 3/i óránként egy-egy oly baleset történik, amelynek emberélet esik áldozatul. Minden 7-ik órában csalárd bukás, minden 8. órában súlyos testi sértés, vagy gyilkossági kísérlet, minden 10. órában öngyilkosság és minden második napon gyilkosság történik. A lefolyt 34 év alatt Kanadában csak 69 házaspárt választottak el a bíróságok, az Egyesült-Államokban pedig ugyanezen idő alatt csaknem 700 ezer válás történt. Az Fgyesült-Államok lakossága tizenkétszer akkora, mint Kanadáé, a válások száma mégis tízezerszer akkora volt. A legnagyobb könyvtára a világnak a párisi Bibliotéque Nationale, a melyet XIV. Lajos alapított. Van benne 1,400.000 kötet, 600.000 füzet, 175.000 kézirat, 300.000 térkép, 150.000 érem és medaillon. Az épület, a mely e kincset magában rejti, 540 láb hosszú és 130 láb széles. Kilencz esztendei fegyházra itélt egy new-yorki bíró két börtönviselt embert, a miért egy szegény aszszonytól 30 centet raboltak. Igazán amerikaiasan hangzik a következő kimutatás: A világ legnagyobb egyeteme a kairói 11.000 hallgatóval ; a mohamedán világ minden részéből sereglenek össze ezek az ifjak, hogy a muzulmán jogot, történelmet és teológiát elsajátítsák. Borneo szigetén a benszülött bírák egyszerűen Ítélkeznek a peres felek között. A vádló és a vádlott megjelenik a bíró előtt. Mindegyik egyforma nagyságú sódarabot kap a birótól s azt egyenlő nagyságú edényben helyezik el. A kinek sódarabja hamarább elolvad, elvesztette a pert. Más alkalommal egy-egy döglőfélben levő halat helyeznek el tálezákra, azután valami erős nedvet facsarnak a halakra, s a melyiknek hala előbb megmozdul, az a bűnös. A japániak a háború befejezése után reformálni szándékoznak a koreai törvénykönyvet. Rá is fér alaposan erre a törvénykönyvre némi reformáczió. A törvénykönyvben van két szakasz, a mely hamisítatlan koreai eredetre vall. A 235. §. kimondja: A ki a királyi palotában egy ajtót nyitva hagy, felségsértést követ el és 15 évig terjedhető fegyházzal büntetendő. A 672. §. eredetiségében még fölülmúlja az előbbit. Ugyanis igy hangzik : Azok az emberek, a kik azt nem teszik, a mit tenniök kellene, 40 botütéssel büntetendők. LAPSZEMLE. — A bűnösök visszaesésének o k a ir ó 1 czime alatt a következőket irja a „Deutsche Z." : „Tagadhatatlan, hogy a fogházak főleg visszaeső bűnösökkel vannak benépesítve. Ha a statisztika nem igazolná ezt, elégséges vf.lna egy pillantás a fogházak belsejébe, mert minden büntetett előéletű fogoly különös szinü nyakkendőt visel; számuk 75°/o-ra rug. Igaz, hogy a törvény meghatározása szerint csak kevesen visszaesők, mert — a mint ismeretes — a törvény csak a lopásnál, rablásnál, orgazdaságnál és csalásnál ismeri a visszaesést, tehát nem is öleli fel az összes vagyoni deliktumokat. Ámde a közönséges életben azokat értik viss7aesők alatt, a kik ugyanazon, vagy más bűntény miatt ismételten elítéltettek. Ha e tekintetben változást akarunk, akkor nem csak a törvény szerintit, hanem a visszaesést általában kell leküzdenünk. Az eddigi eszközök teljesen elégtelenek, sőt néhol czélellenesek. A büntetés kiszabásánál ugyan figyelembe veszik a visszaesést, de ez semmi esetre sem elég. Az okokat kell kutatni és azokat a mennyire emberi erő teheti, eltávolítani. Természetesen nem szabad mindegyik esettel egyformán elbánni, hanem meg kell különböztetni a súlyosabb és könnyebb visszaeséseket. Mindenesetre azonban az összes esetek megítélhetők egy általános szempontból. Különböző utakon lehet haladni: mindenekelőtt azonban a büntetés végrehajtásának megváltoztatását kell fontolóra venni. Ezen követelmény jogosságát mindenki elismeri, a ki a fogházak berendezését ismeri. Tudvalevő, hogy Németországban a foglyok közös zárkában vannak. A visszaesés lőoka ebben az intézményben keresendő. A ki oly fogházban az életet megfigyeli, egy pillanatig sem fog kételkedni, hogy az sokkal könnyebben elviselhető, mint a magánzárka, kivéve persze a jobb oszlályokhoz tartozókat, a kiknek természetesen fontos, hogy minél kevesebbet érintkezzenek a velők egysorsra jutottakkal. Már az az érzés is könnyebbséget okoz, hogy emberek közt vannak ; ezenfelül a közös munka anynyira alkalmat ád az érintkezésre, hogy pl. azt a tilalmat, hogy egymással ne beszéljenek, nem is lehet szigorúan keresztül vinni, ugy hogy néha hasonló a fogház valami gyárhoz, vagy mii helyhez. Szembetűnő, mennyire értenek hozzá a foglyok az örök háta mögött egymással beszélgetni, mily kevéssé sújtja őket a fogság, mily gyorsan elmúlik az idejök a korábbi megszokott foglalkozásuk mellett és a börtön hatása reájuk mily csekély. Be fogjuk ismerni, hogy ez a büntetési mód nem hathat elijesztően, sőt ellenkezőleg. Ezt minden elbocsátott fegyencz helyben hagyja. Gyakran mindent elkövetnek, hogy a magánzárkából a közös osztályba jussanak. A felügyelőség maga is nagyobb tehernek tartja az elkülönítést, a minek jele az, hogy sokszor valamely fegyelmi büntetés után szabja ki. Sőt a törvényhozó is megszabja, hogy a magánzárka tartama a fogoly beleegyezése nélkül a három évet nem haladhatja tul Az államtitkárnak az országgyűlés utolsó ülésének egyikén tett nyilatkozata szerint már ugy látszik, annak beismerésétől sem zárkóznak el, hogy a magánzárkát be keil hozni. Helyesen tennék. De más irányban is elhibázott a jelenlegi rendszer. Oly ellátást adnak a raboknak, a melyhe'. korábban nem voltak szokva. Képzeljük el egy gyári munkás, takács, vagy más iparos viszonyait, a kinek nagy családja van: kávé, kenyér, burgonya a napi eledelük. Ezzel szemben a raboknak naponta egy font kenyeret, reggel háromszor hetenként tejes kávét, este 3/i liter levest adnak, a miről a fogházon kivül nem is álmodott; délben egy liter jó ételt kap, pl. csíkot, rizst, darát, kását, lencsét, tejbe rizst, borsót, babot stb, szalonnával vagy husdarabkákkal, esetleg mártással, vasárnap este fél heringet. Az ételek minden két hétben vál-