Magyar jogász-újság, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 3. szám - A magánjog és a büntetőjog viszonya a végszükség kérdésében. [6. r.]

IV. évfolyam. Budapest, 1905. február lr 3. szám. MAGYAR JOGÁSZ-UJSÁG A JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYOK MINDEN ÁGÁT FELÖLELŐ FÉLHAVI FOLYÓIRAT. A magánjog és a büntetőjog viszonya a végszükség kérdésében.*' A Merkel-féle helyes gondolat a végszükség szabályozásának székhelyét a magánjogban keresi. A magánjog feladata fontos és objektív kritériumokkal meghatározni azt, hogy mikor tekintendő valamely cselekvény „végszükségi cselekvénynek* s mikor lépi át azt a határt, melyen tul már jogellenessé változik. Az ekkép megállapított végszükség körén belül a magánjog kizárhatja teljesen a kártérítési kötelezettséget, avagy rendszerint helyt adhat annak, avagy kereshet az egyes konkrét esetekben oly tényálladéki elemeket, melyeknél a cselekvőt, kötelezi kártérítésre, illetőleg melyeknél ezt nem teszi. Mindez attól függ, hogy a kártérítésnek egyáltalában minő keletkezési alapjait ismeri el s hogy a végszükségi cselekvény jogi természetét hogyan fogja fel. Ott, hol a cselekvény a magánjog objektív ismérvekkel megszabott „végszükségének" körén belől mozog, a büntetőjognak semmi köze sincsen, legfeljebb csak annyi, hogy §-ai közé felvehet egy oly rendelkezést, mely a magánjogi beszámítást is minden további tekintet nélkül kizáró körülményre hivatkozik. Ahol ellenben a cselekvény a magánjogi végszükség kritériumai közé beilleszkedni nem tud: ott kezdődik a büntetőjog feladata, amennyiben a magánjogilag már jogellenesnek veendő magatartást vagy cselekvényt, mert a büntetőjognak a szubjektív momentumokra, a cselekvő belsejében működött egyéni lelki rugókra (félelemre, képzelődésre, ijedtségre, gyengeségre, gyávaságra, kishitűségre stb.) nagy súlyt kell fektetnie, a büntethetőség szempontjából enyhébben itéli meg s alkot magának olyan anyagból, ami civiliter már feltétlenül jogellenes, egy speczialis „végszükségei fogalmat, melynek körében a beszámítást kizárhatja. Kézenfekvőnek tűnik fel az ellenvetés, hogy pld. mai bünt. kodekszünk szerint is igy áll a dolog. Ez azonban tévedés. Mert ha a magán jog szerint végszükségi cselekvény volna az, ha ledöntve az idegen kerítést, annak deszkáit a vízben fuldokló elé dobjuk, hogy megmenthessük : ugy cselekvényünk nem lesz a büntető kodeksz szempontjából idegen vagyon rongálásaként megítélhető, mert a büntető biró ahhoz, *) Előző közleményt lásd a 2. számban. hogy a kérdéssel foglalkozzék [hozzá sem juthatna. Ellenben, ha a megmentő a deszka kerítést szétszedte, bár kéz alatt volt a mentésre szolgáló mentő öv, vagy kötél, ez esetben mert a veszélyt a kerités megrongálása nélkül — más módon — is elháríthatta volna, cselekvénye a magánjog szerint nem lesz „végszükségi", a büntető jog ellenben a cselekvő hirteleni zavarára, fejvesztésére való tekintettel büntetését még mindig kizárhatja stb. A magán- és büntetőjog ezen szoros érintkezése azonban elengedhetetlenül feltételezi azt, hogy a végszükséget a magánjog nagy óvatosságai és kritériumaink felette pontos és határozott megállapításával szabályozza ; különben a groteszk eredmények ép oly nehezen volnának megkerülhetők, mint a mai zavaros jogállapot mellett. * Mai magyar magánjogunkban a végszükség rendszerbeli helyét egy puszta üres lap jelzi, melyet csak következtetés és magyarázgatás utján levezetett tételekkel lehetne betöltenünk, mindig kétségben lévén az iránt, ha vájjon hiven nyert-e megállapítást jogunk álláspontja ott, ahol tulajdonképen álláspontot nem foglalt. Ám a szokásos jellemzés és a valóság szerint is minden jogrendszer élő organismus, melyben a jogélet valamennyi elképzelhető jelenségére van szabály s ilyennek lennie kell is — csak e szabály leolvasása és kikutatása az, ami a jogot magyarázóra és alkalmazóra gyakran felette nehéz feladatként sulyosodik. Tételes intézkedésünk, mely a végszükséget általában rendezné : nincs. A büntető törvény végszükségi §-a ugyanis, a magánjog terén — mint láttuk — pusztán annyiban bírhat érdekkel, amennyiben netaláni eredendő hibáit a magánjogból kiindulva kell megorvosolni. A végszükség eszmekörét azonban magánjogi szempontból is megérinti egy pár speczialis törvényünk s igy ezekre nemcsak a kapcsolatnál, hanem ép a/ért, mert egyedül álló törvényes rendelkezések, kettőzött súlyt kell fektetnünk. Nevezetesen az 1885: XXIII. (vizjogi) t.-cz. 66. §-a szerint: „Veszély esetén a hajók és tutajok bárhol kiköthetrek, kirakodhatnak és partra vontathatók, ezen esetben azonban a parti birtokos az okozott károk megtérítését igényelheti" (utolsó bekezdés). Kiegészíti e rendelkezést a 185. §. 6. pontja, mely szerint 100