Magyar jogász-újság, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 2. szám - Nápolyi igazságügyi viszonyok

44 Magyar Jogász-Ujság IV. évt. tette, hogy keletkezhetik-e zálogjog a követelés előtt, majd azt, hogy fenmaradhat-e a követelés megszűnte esetére. S e tekintetben arra az eredményre jutott, hogy a mig nincs követelés és a mikor már nincs követelés, a formailag létező jelzálogjog csupán arra való, hogy a telekkönyv illető helyén a jelzálogjog esetleg uj jelzálogjog keletkezését biztosítsa. Hibáztatta, hogy erre sem a tételes törvény, sem pedig a Tervezet ügyet nem vet, sőt, hogy arra sem vet ügyet az utóbbi, hogy a teljesen bizonyos követelésektől a teljesen bizonytalanokig nagyon sok lokozat lehetséges és hogy ennek daczára a Tervezet szerint mindegyik biztosítására egyformán keletkezhetik jelzálogjog. A maga részéről a bizonytalan követeléseket 6 fokozatba sorozta, az utolsóba tevén a Tervezet 537. §-a szerinti rangsor feljegyzést. A második részben a rangsor jelentőségéről és ezzel kapcsolatban a locus rendszerről szólt, majd a rangsor változásával kapcsolatban mutatta ki a telekkönyvi rangsor önálló jogi természetét, Ennek a jelzálogjoghoz való viszonyát épugy accesorius-ként tüntetve fel, mint a jelzálogjogét a követeléshez. Felolvasása kapcsán a Tervezet 896. §-nak az 1355. §-beli rendelkezéshez hasonló irányú módosítása mellett szólt; nem különben pedig a Tervezet 891. §-nak rendelkezését és szövegezését kifogásolta, különösen kimutatva, hogy az e §-beli rendelkezés az anyagi jog elveinek meg nem felel, mert kétségtelen, hogy a jelzálogjog megszűnése az e §-ban feltett esetben oly annyira világos, hogy következetlenség a saját jelzálogjog elfogadása nélkül a megszűnt jelzálogjognak a tulajdonos általi tovább ruházását megengedni, sőt dekretálni. — A bécsi jogászegyesületnek f. hó 4-én megtartott ülésén dr. Leonhard, a boroszlói egyetem tanára értekezett „Franczia hangok a német polgári törvénykönyvről, mint a magánjogi reformtervezetek mintaképéről* czimen. Előadó bevezetésképen elmondotta, hogy ő a C o d e civil fennállásának százéves jubileuma alkalmából Párizsban megtartott ünnepélyen részt vett. Ezt megelőzőleg tudományos viták folytak le avégből, hogy a Code civil átdolgozására irányuló törekvésekkel szemben megállapodásra juthassanak. Saleilles, a német polgári törvénykönyv legkiválóbb ismerője az üléseken betegsége folytán nem jelenhetett meg. Ezen körülmény, továbbá az, hogy egy régi törvény hosszú fennállásának dicsőségére jöttek össze, megakadályozta a reform keresztülvitelére irányuló törekvések érvényesülését. E helyett buzgón tömjéneztek s zengtek dicshymnuszokat az idegen jogászok képviselői annyira, hogy az elnöklő Lyon-Caen meglepetéssel volt kénytelen konstatálni, miszerint a külföld még jobban van elragadtatva törvénygyűjteményüktől, mint maguk a francziák. Ennek daczára az igazságügyminiszter azóta már ugy határozott, hogy a Code civil egyes részei, különösen melyek a családjoggal és a munkabérszerződéssel foglalkoznak — dolgoztassanak át. A reformtörekvéseket megvilágító véleményeket külünben rendszeres csoportosításban mutatja be egy, ugyancsak ezen száz éves forduló alkalmával forgalomba került könyv, a: „Livre du centenaire." A mű egyes fejezetekben foglalkozik a Code civillel. A negyedik rész kizárólag a reformtervekkel foglalkozik. Az e részben megnyilatkozó vélemények két csoportba oszthatók : a reformot támogatók és ellenzők csoportjára. Előbbiek közül különös figyelmet érdemelnek Saleilles fejtegetései. Bár semmi esetre sem rossz hazafi, mégis nagy barátja a német törvényeknek. Mint francziát bántja a tudat, hogy a németek ui és egyben jobb törvénykönyve homályba borítja a Code civil mindeddig elismert nagy tekintélyét Ez okból igyekszik kimutatni, hogy a franczia törvényhozás viszont más tekintetben válik ki s igy áll oly magas fokon, mint a németeké. A Code civilhez csak hozzá kell adni a praxist és máris felülmulta értékben a német törvénykönyvet, — kodifikálni kell tehát a gyakorlatot és kész a jó törvény. Hasonló értelemben nyilatkoztak a többi jogtudósok, igy Tissier, ki a Code civilnek a munkásosztályhoz való viszonyát tárgyalja, továbbá Gény, ki viszont a modern kodifikáczió technikájával foglalkozik. Különös bámulattal adózik a német törvényhozás finom technikájának, valamint elismerését fejezi ki, hogy a logikai elemnek benne olv szép szerep jutott, bár ugy találja, hogy e helyen Pr'okrustes és társai érdemetlen sikerekhez jutottak s ezzel szemben dicséri a svájczi elötervezetet. Azt tartja, hogy a két módszer: a svájczi szabad előadási modor és a német szabatosság egyesítése vezetne a legjobb törvénykönyvhöz. Szóhoz jutnak e könyvben a reform ellenesei is. Alig számitható ezek közé Lyon-Caen, a párisi tárgyalások elnöke, ki különös súlyt helyez a német polgári törvényhozás azon eljárására, melylyel a kereskedelmi törvény egvnémely elvét átviszi a magánjogba. A német jogról igen elismerőleg nyilatkozik, de a franczia magánjog lényeges átdolgozását nem tartja szükségesnek. Ellenez minden reformtörekvést Gaudemet dijoni tanár is, ki a német törvény és a svájczi tervezet között von párhuzamot, mindenben előnyt ad utóbbinak ; nem kevésbbé M. Lagnol párisi tanár, ki határozottan tiltakozik minden német alapon való átdolgozás lehetősége ellen. Előadó ezután ismerteti a franczia jogi irodalom" ban kifejezésre jutott azon felfogásokat, melyek a német polgári törvénykönyv sajátosságaival foglalkoznak. Különös elismeréssel adóznak az előzetes tanácskozások lelkiismeretes munkájának, melyet valósággal mintaképül tekintenek arra nézve, mi módon kell egy ilyen hatalmas munkát a parlamenti tanácskozás akadályain átjuttatni. Utánzásra méltónak tartja azon intézkedést, mely a bizottsági tárgyalásokon a különböző pártok és foglalkozások képviselőinek módot nyújt a javaslathoz való hozzászólásra. A franczia jogászok nyilatkozatai valószínűvé teszik tehát, hogy a Code civil egyes részeiben változások fognak történni. A jubileumi ünnepély szaktudósitói a következőképen foglalkoznak a kérdéssel. Thaller : „tulajdonképen csak a „du paquet" elvet kívánjuk alkalmazni, nem pedig az egész törvényt átdolgozni." Majd a törvényhozás terén rámutat oly helyekre, hol igenis van szükség gyökeres reformokra; ilyenek a nő jogi helyzete, a reálhitel és a munkásbérszerződés. Majd vázolja a Code civilnek a történeti módszerre Saleilles által ismertetett befolyását s rámutat arra, hogy Francziaországban a jognak egy társadalmi felfogása jutott érvényre, mely a gyakorlatban szinte bámulatos vakmerőségre adott alkalmat. Igy pl. daczára a Code civilben lefektetett alapelvnek, most már vétkesség czimén kötelezik a törvénytelen apát gyermeke eltartási költségeinek viselésére. Saleilles itt hivatkozik arra, hogy „nem az a kérdés, hogy mit akart a törvénvhozó, hanem az, hogy mit tett volna a mai viszonyok közt." Mindenesetre jenletékeny álláspont, melyen ha csak egy lépéssel is tovább megyünk, a törvény feleslegessé válik. Majd áttér a nemzetközi jogtudomány ismertetésére. Igen üdvösnek tartaná, ha közös jogtörténeti bázison álló népek jogi felfogásaikat egymással rendszeresen ismertetnék. Ezen jogtörténeti hasonlóságnak a jogi oktatásban már csak azért is érvényesülni kellene, mivel nem kárhoztatható eléggé a német egyetemek jogi fakultásain alkalmazott azon eljárás, mely beéri a jogi jn. stitutiók ismertetésével, mig a pandektákat figyelmen kivül hagyja. A franczia jogászoknak a német törvényekkel szemben alkalmazott bírálata mindenesetre szolgálatot tesz a német jogfejlődésnek s ép ez okból kívánatos volna, ha az osztrák jogászok is foglalkoznának a némei polgári törvénykönyvel. Nápolyi igazságügyi viszonyok. Közismeretü, hogy Olaszországban az igazságügyi fnnkcziók a közönség legszélesebb körű érdeklődését keltik fö 1. Ugy a bíróság, mint az ügyvédség rendkívüli módo n szeretik a közérdeklődést magukra vonni. Sehol sem oly /eltűnő ezen -elenség, mint Nápolyban. De ez nem is