Magyar jogász-újság, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 1. szám - A büntetési nemek reformjához

14 Magyar Jogász-Ujság IV. évi. szerüsitése, 56. lap), de ugyanekkor revideálni kellene szerintem az eddigi rendeletileg és szabályrendeletileg konstituált kihágásokat is. E reformok kétségtelenül jelentékeny javulást vonnának maguk után, mert a fogházba utalandóknak, most már csekély számával szemben az elzárásnak a mainál tökéletesebb végrehajtási módjáról lehetne gondoskodni, mindazonáltal még mindig fenmaradna az a visszásság, hogy a letartóztatási intézetben elzárt különböző értelmiségü, erkölcsiségü, előéletű stb. egyént nem egyenlően, hanem nagyon is különbözően érne ez a büntetés. Miért tegyük azt az intelligens egyént, ki meggondolatlanságból oly kihágást követett el, melyre szabadságvesztés szabandó, amikor sem feltételes elitélésnek, sem pénzbüntetésre való átváltoztatásnak az adott körülmények között nincs helye — rabviselt emberré ? Miért zárjuk el azt a bármilyen társadalmi állású egyént a letartóztatási intézetbe, ki sem a pénzbüntetést kifizetni, sem talán testi gyengeségénél fogva ledolgozni nem tudja? Miért ragaszkodjunk annyira a szabadságvesztés-büntetésnek fogházban való végrehajtásához, mikor van mód azt ugy is végrehajtani, hogy a kontagium s a megbélyegzés kizárassék s azért a büntetés mégis megfelelően érzékeny hatást gyakoroljon az elitéltre ? Miért legyünk mizoneisták, midőn nem is egy uj intézménynek bevezetéséről, hanem csak egy meglevőnek továbbfejlesztéséről van szó ? A büntetőperrendtartás nem idegenkedett a házi fogságtól; törvénybe iktatta azt s ezzel mintegy megjelölte azt a csapást, melyet követnünk kell. Nézetem szerint egyelőre a kihágásoknál kellene ezt az intézményt meghonositani és pedig olyaténképen, hogy enyhitő körülmények esetén hatalmaztatnék fel a biróság arra, hogy a terhelt kérelmére megengedtessék, miszerint ez 15 napot meg nem haladó elzárásbüntetését és pedig a pénzbüntetésnek behajthatatlansága, vagy le nem dolgozhatása esetében az ennek helyébe lépőt is házi fogságban töltse ki. Az en?edély megadását biztosíték adásához, illetve kezesek állításához lehetne kötni. A házi fogságra vonatkozó szabályok megszegésének szankcziója: az elzárás-büntetés végrehajtása lehetne, mikor is a házi fogságban töltött idő nem számíttatnék be s természetesen ha biztosíték volt letéve, ennek elvesztése, illetve, ha kezesek állíttattak, ezeknek fizetési kötelezettsége. Javaslatom ellenében legföllebb csak az a kifogás hozható fel, hogy nehéz az ellenőrzés. Ez kétségtelen, ha csak őrt nem állítunk, ami meg igen költséges. Mindazonáltal* azt hiszem, hogy állandó ellenőrzésre nincs is szükség; akinek társadalmi állása, becsületérzése azt követeli, hogy ne kerüljön fogházba, az meg fogja tartani az előirt szabályokat; de különben is az ellenőrzés — melynek valamikép mégis csak meg kell lennie — teljesíthető 20—30 házi fogságra itélttel szemben egy e czélra alkalmazott tisztviselő által is, ki mindegyik elitéltnél naponként többször is megjelenhetik s azt bármikor meglepheti. Az elitélt akár kötelezhető lenne is arra, ugy, mint a büntető perrendtartás irja, hogy e felügyelettel járó költségeket előlegezze, illetve viselje. Nem kételkedem ez intézménynek hatásosságában, sőt meg vagyok győződve, hogy — — ha csak nem fajul az ellenőrzés zaklatássá — az elzárásra ítéltek legnagyobb része kérni fogja e kedvezményt, miáltal azután ugy lecsökkennék a fogházba utalandók száma, hogy ezekkel szemben csakugyan olyatén módon lehetne az elzárást is végrehajtani, amint azt a büntétés czélja és komolysága megkívánja. Dr. Angyal Pál, budapesti egyetemi magántanár, pécsi nyilv. rendes jogtanár. JOGI SZEMLE. Lapunk e számával fennállásának negyedik évfolyamába lépett. Rövid idő 1 Egy pillanat az idők végtelenségében, egy perez talán az emberi emlékezés véges krónikájában, de valóságos évek a munkás individium iparkodó tevékenysége közepette. És önkénytelen a türelmetlenkedő kérdés ajkunkon, vájjon a munka, a melynek e lap hivatását és létét szenteljük, valójában megközelitette-e rövid élte alatt a czélt, melyet ideáljául tűzött: a magyar jogirodalom belterjes müvelését és fejlesztését és a külföldi jogfejlődés haladásának és irányának czélirányos ismertetését ? E kérdésre feleljen a magyar jogász közvélemény, amelynek megnyilvánulása: a pártolás foka, amelynek lapunk részese volt és részese lesz; ez az, amely munkásságunkban követett irány felőli meggyőződésünk helyes tudatát adja a múltra és a buzdítást a jövőre. A naptári évforduló alkalmával meg kell emlékeznünk azon évfordulóról is, melyet laptársunk a „Jogtudományi Közlöny" most ünnepel. Negyven éve annak, hogy e jogi szakközlöny első száma a sajtó alól kikerült. Nesztorává lett igy a magyar jogi szaksajtónak. Már ezen mivoltánál fogva is joggal tarthat igényt, hogy ez utóbbi e jubiláris évforduló alkalmából szívesen üdvözölje. Pedig e lap mindenkor kollegiális, tárgyilagos és sohasem tendencziózus iránya — korától eltekintve is — természetessé tenné, ha a magyar jogirodalomnak az ő tevékenységében nyilvánuló sikerét, a magyar jogi szaksajtó sajátjaként ü nnepelné ! Mimagunk részéről a legteljesebb harmóniában örvendünk laptársunkkal ünnepének, mert a magyar jogfejlődés terén szerzett érdemei joggal teszik érdemessé