Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 3. szám - Haszonbérlet [1. r.]

60 Magyar Jogász-Ujság III. évf. kai s azok szabályozására elégtelennek bizonyulna. A törvényszakasz második bekezdésére tett észrevételemet indokolom azzal, hogyha a nő vagyonát a házasélet tartama alatt növeli, ez első sorban annak tudható be, hogy a házasélet alatti kiadások és gazdasági körülményeket helyesen és akként intézi a maga körében, hogy a férjétől e czélra kapott összegekkel kijön, — miután a családfentartás mindenesetre a férj feladata rendes viszonyok között, — és a nőnek a saját vagyonához nem kell nyúlnia, ezen vagyon természetszerűleg a maga hozadékával szaporodik. Ha tehát a férjes nőnek e tevékenysége kellő méltánylásban részesül, nem lehet azt a vélelmet állitani fel, hogy a házasélet ideje alatti növekedése a nő vagyonának a férj vagyona árán történt volna. A nőnevelés fejlettsége s azon jelentékeny haladásnál fogva, amelyet a nők a legközelebbi évtizedek alatt a szellemi képzettség sok terén tettek, és ma sok olyan foglalkozású ágat töltenek be, amelyet azelőtt férfiak láttak el, ezen tények előtt a törvényhozásnak sem lehet elzárkóznia és az életviszonyokat szabályozó törvények rendelkezésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy a jogszabályok az életviszonyoknak, amelyekre vonatkoznak, megfeleljenek, azokat az igazság és czélszerüség követelményeinek megfelelően szabályozzák és rendezzék. Dr. Orám Károly, nagyváradi árvaszéki elnök. Haszonbérlet. A Tervezet a mai joggyakorlatnak megfelelőleg, sem a haszonbérbeadó, sem a haszon bérlő halálát nem találja oly oknak, mely miatt a haszonbérletet akár az egyik, akár a másik fél megszüntethetné. Az 1585. §. ezen bizonyos tekintetben merev állásponton annyiban simit, hogy a haszonbérlő elhalálozása esetén örököseinek felmondási jogot ad azon esetre, ha a haszonbérbeadó az alhaszonbérbe adáshoz nyomós ok nélkül beleegyezését megtagadja. Az 1585. §. második bekezdésében adja meg a Tervezet az örökösöknek ezen felmondási jogot. A §. ezen második bekezdését már csak azért is, mert az első bekezdésből lényegesen különbözőt tárgyaz s mert alig akad §. akár a bérletnél, akár a haszonbérletnél, melybe illeszthető lenne, uj, önálló §-ként alkalmaznám. De némileg bővítendőnek is tartom, mert mostani szövegezése mellett a haszonbérlő örököseinek a haszonbérbeadó kárára kedvez. Nagyon lényeges kérdésnek tartom, hogy meddig legyenek jogosítottak a haszonbérlő halála után ennek örökösei a haszonbérletet felmondani s igy, hogy meddig legyen a haszonbérbeadó abban a bizonytalanságban, hogy felmondják-e a haszonbérletet az örökösök vagy sem? A Tervezet a haszonbérlő halála után az örökösöknek megadta a felmondás jogát azért, mert ezek esetleg nincsenek abban a helyzetben, hogy a haszonbérletet továbbra is folytathassák s mert a haszonbérbeadón, amennyiben alkalmas uj alhaszonbérlöt állítanak maguk helyébe, jogsérelem nem történik. Ez az indok mindenesetre megáll, de csak addig, míg a másik fél esetleges kárával nem jár. Az örökösök felmondási jogát egy bizonyos időhöz — talán egy évhez — kötném, azzal, hogy ha az örökösök egy év alatt fel nem mondják a haszonbérletet, az ezen §.-ban nekik biztosított jogkedvezménytől elesnek. Megeshetik ugyanis, hogy a haszonbérlő halálakor a gazdasági viszonyok olyanok voltak, hogy minden emberi számítás mellett a hoszszabb időre kötött haszonbérlet szép jövedelmet hozhat." Az örökösök a helyzetet ismerve, 1—2 éven át húzzák annak tiszta hasznát. 4 — 5 év múlva változnak a gazdasági viszonyok s mert ezek közt lehetetlen a haszonbérletből nyereséget húzni, előállanak az alhaszonbérbeadással, mely ellen a bérbeadó tiltakozni fog. Nem csak azért, mert mikor jók voltak a gazdasági viszonyok s mikor az alhaszonbérlő nagyobb nyereséggel dolgoztatván, nagyobb kedvvel és kímélettel gazdálkodhatott volna, míg most csak nagyobb befektetéssel, a természeti erők nagyobb mérvű kihasználásával lesz képes boldogulni, hanem azért is, mert azt a bizalmat, melyet a haszonbérlőben s utóbb ennek örököseiben talált, az ajánlott albérlőben fel nem találhatja. Nehéz volna megmondani, hogy ily esetben a bíróság az alhaszonbérlethez való beleegyezés megtagadását nyomós oknak tartja-e vagy sem ? Pedig nyilvánvaló, hogy a haszonbérbeadó hátrányos helyzetbe jutott, személyi garancziái nem lehetnek olyanok, mint előbb voltak, mert hiszen attól, ki a gazdaságból szerencsés viszonyok közt már gyűjtött valamit, más gazdálkodást remélhet, mint attól, ki rossz viszonyok közt kezdi a gazdálkodást. A haszonbérlő örökösei egy év alatt tisztában lehetnek helyzelükkel ez alaU az idő alatt határozhatnak, hogy folytathatják-e a haszonbérlétet vagy sem. Viszont a haszonbérbeadó sem lesz hosszú ideig bizonytalanságban az iránt, hogy vagyona a jövőben mily kézre jut. Az 1587. §. első bekezdésében foglalt azon rendelkezés, hogy a haszonbérbeadót a lejárt és legközelebbi évben lejárandó haszonbér követelésére nézve törvényes zálogjog illeti, helyesnek találom, de a második bekezdésénél megfontolandónak tartanám, hogy a más hitelezővel szemben elismert törvényes zálogjog csupán egy évi — akár lejárt, ' akár lejárandó, — haszonbérre nézve nem lenne-e módosítandó. Az első bekezdés gyakorlati alkalmazást ritkán fog találni. Mert ha a haszonbérbeadó