Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 2. szám - A párbaj jogkövetkezményei a Tervezet szerint

2. BZ. Magyar Jogász-Ujság 39 sérülés, a sérült keresménye, vagy megélhetése tekintetében, maga után von. (Tervezet 1098. és 1100. §§.) Különösen kiemelendő e mellett, hogy a párbaj olyan személyekre nézve, akik állandó szolgálati viszonyban vannak, oly szolgálati viszonyban, mely munkaképességöket annak teljes egészében igénybe veszi, (a Tervezet 1620., illetve 1622. §. folytán) nyomós okot képez a felmondásra. Épugy, miután a párbaj minden esetben egy a vallás, erkölcs és jog által kárhoztatott cselekménynek tekintendő, ugy kétségtelenül megilleti a szülőket azon jog, hogy oly nevelőre, vagy házitanitóra, aki párbajozik, gyermekeiknek nevelését rá ne bizzák. Minden esetben azonban a párbaj által okozott hoszszabb betegség, vagy szabadságvesztés, nyomós okot szolgáltatna az azonnali felmondásra. Ezek után tehát a felmondás folytán a megsérült párbajozóra háramló hátrányok is kártéritendők lesznek. Ezzel szemben azonban a párbajozónak fájdalomdíjra joga nincs. Mert az ennek megfelelő kártérítést a Tervezet csak ott ad, ahol azt a méltányosság indokolja (Tervezet 1100. §.). Erről azonban a. párbajozok társadalmi állása és felfogására való tekinttel többnyire szó nincs is. A párbajnak halálos kimenetele esetén a tartásra jogosult rokonoknak kártérítés annyiban nyújtandó, amennyiben a megölt, tekintettel valószínű élettartamára, azokkal szemben eltartásra köteles lett volna. A kártérítést a Tervezet minden esetben előleges havi részletekben kifizetendő járadékban állapítja meg (Tervezet 1096. §.). A további kérdést az képezi, hogy a sérültnek, illetve jogutódainak mindeme kártérítési igényei kinek ellenében állanak fel ? Erre a természetes válasz, amely a Tervezet 1095. §-nak is megfelel, az, hogy ez: a sértő. Mi történik azonban, ha a párbajban mindkét fél megsérült, avagy az egyik megöletett és a másik csak megsérült ? Ez esetben a bíróság a fentebb előadott alapelvek figyelembe vételével (1141. §.) mindenik félnek kártérítési igényét elkülönítve kell hogy megállapítsa. Semmisem áll útjában annak, hogy ezen kártérítési igények egymással szemben beszámítás tárgyát ne képezzék. Komplikáltabb azonban e kérdésre adandó válasz akkor, ha mérlegeljük, hogy vájjon a segédek s az esetleges egyéb tanuk, az orvosok s a becsületbirák, a sértettel s annak tartásra jogosult rokonaival szemben, kártérítésre kötelezhetők-e vagy sem ? Ez irányban a Tervezet 1099. §. jöhetne figyelembe, amely szerint: „ha többen közösen elkövetett tiltott cselekmény által okoznak kárt, a károsulttal szemben a tettesek egyetemlegesen felelősek ; a felbujtó és segéd tettes számba megy". A kérdés most már az, hogy vájjon a segédek, tanuk, becsületbirák, orvosok stb. felbujtók-, vagy segédeknek tekintendők-e? Büntetőjog-teknikai értelemben bizonyára egyiknek sem tekinthetők. A büntetőjog I disztingvál. Szerinte az orvosok, segédek és I egyéb tanuk a büntető törvény 300. §. folytán büntetlenül maradnak, míg a becsületbirák csak az esetben volnának büntethetők, ha a büntető törvény 295. §.-nak megfelelően valakit párviadalra egyenesen buzdítanának, vagy azért, hogy valaki mást ki nem hiv, megvetéssel fenyegetnének. A magánjog terén hasonló módon kellene a konkrét esetet elbírálni. Orvosok, segédek és egyéb tanuk általában a párbaj létre jötte körül ártatlanoknak tekintendők. Ennélfogva nem is volna szabad őket a párbaj következményeiért felelőssé tenni. Becsületbirák, bár minden esetben a párbaj létrejöttének elősegítésében részeseknek tekintendők, mindennek daczára miután lényegileg részrehajlatlan, quasi birói tevékenységről van szó, őket sem felbujtókkal sem segédekkel azonosítani nem lehet. Becsületbirákat ennélfogva csak azon ritka esetben lehet a párbaj következményeiért felelőssé tenni, ha ök a megsérült párbajozót szándékosan buzdították, vagy izgatták a párbajra. Azon esetben ők valóságban felbujtóknak tekintendők. Kartellvivök minden esetben a párbajozónak segédei és így közvetve a sérülést előidéző cselekmény körül is segédeknek tekintendők. Törvényes pozitív rendelkezés hiányában nem is lehet érvényesülni engedni azon büntetőjogi megkülönböztetést, amely szerint oly kartellvivök, kik komolyan iparkodtak a párbajt megakadályozni, minden felelősség alól mentesek. Mert hiszen az ily kartellvivök is végeredményben a sérülést előidéző cselekmény körül segédek voltak. Ennélfogva kartellvivök minden esetben kártérítésre kötelezetteknek volnának tekintendők. Mindennek daczára azonban a fenforgó körülmények szerint többnyire feltételezhetni, hogy a sérült az ő kartellvivőivel szemben saját kártérítési igényeiről lemondott. Ezen lemondás azonban nem terjedt ki eo ipso a tartásra jogosult rokonoknak igényeire is, amelyekről a megölt saját jogán nem is rendelkezhetik (1095. §.). II. A számos kártérítési kötelezettségek mellett, melyeket az eddigiekben ismertettünk, a családjog terén is számos joghatást idéz elő a a párbaj. Hogy az atya és az anya szülői hatalmuknál fogva jogosítottak gyermekeiknek a párbajt megtiltani, hogy e czélból a gyámhatóság segélyét is igénybe vehetik a Tervezet 273. §. és 329. §-ainál fogva, további bizonyításra nem szorul. Ugyanezen jog illeti meg a gyámot, illetve a gondnokot, amennyiben ők a Tervezet 331. és 386. §§. folytán gyámoltjaik személye iránt gondossággal tartoznak. Kérdéses lehet, hogy vájjon a gyámhatóság azon atyától, aki fiának megengedi, hogy párbajozzék, az atyai hatalmat elvonhatja-e a Tervezet 280. §-a alapján, azon okból, hogy szülői kötelességét nem teljesiti és gyermekére kellőleg fel nem ügyel. A Tervezet 442. §-a alapján ugyanezen okból elmozdítható-e a gyám,