Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 24. szám - A bizonyítás terhe a jelenlegi jogban és a Tervezetek szerint [5. r.]

498 Magyar Jogász-Ujsag m. évf. semmi szükség nincs. Annyiban pedig, hogy e §. csak „kétség esetére" szól, a Tervezet azt hiszem, önellenmondásba jut. Hiába vitatná ugyanis az utóörökös örököse, hogy az örökhagyó a részesítést nem személyszerünek értette, hogy tehát az utóörökösnek az 1843. §. szerint az esemény vagy időpont beálltát az örökhagyó akarata szerint nem kellett megérnie; mert az 1794. §. és 2001. §. szerint az utóörökösnek ezt az eseményt vagy időpontot jus cogens erejével meg kell érnie. Ugyanez áll a hagyományrendelésre nézve. A feltételes vagy határidős hagyomány is csak a feltétel vagy időpont beálltával „nyílik meg" (2003. §. L), tehát az 1794. §. szerint a hagyományosnak ebben az időpontban életben kell lennie, hiába vezetné le valaki e szempontból a végrendeletből az örökhagyó ellenkező akaratát. Más a Tervezet 1843. §-ának megfelelő, de a felfüggesztő feltételre korlátozott szabály értelme a német ptkönyvben (N. 2071.). Az utóörökösnek ott is szabály szerint meg kell ugyan érnie az utóörökség megnyíltát (N. 2108. I. és 1923. egybevetése alapján), de a kinevezett utóörökös már az örökhagyó túlélése esetén átörökíthető várományt szerez az utóörökségre, hacsak az örökhagyó ellenkező akarata nem derül ki (N. 2108. II.); és csak ezen utóbbi szabály alól tesz kivételt a német ptkönyv 2074. §-ának magyarázati szabálya a felfüggesztő feltétel esetére. A feltételes vagy időhatáros hagyomány pedig, igaz, a német ptkönyv szerint, is csak a feltétel vagy időpont beálltával „nyilik meg," de a hagyományos már az örökhagyó halálával oly várományt szerez, melyre a feltételhez vagy kezdő időhatárhoz kötött követelések szabályai alkalmazandók (N. 2179.), vagyis szabály szerint ez a váromány is átörökíthető s ez alól kivétel a 2074. §. szabálya felfüggesztő feltétel esetére. A Tervezet 1843. §. szabályát ezek szerint, elvi fentartása esetén, szerkezetileg összhangba kellene hozni az 1794., 2001. és 2003. §§. szabályaival, oly módon, hogy az 1843. §. elhagyásával a benne foglalt szabályt a 2001. és 2003. §-ok körében az 1794. §. alóli kivételkép helyeznék el. A 2001. §. első bekezdésének folytatásakép ugyanis ki kellene mondani: „Az örökhagyót túlélő utóörökös joga örököseire száll át, amennyiben feltehető, hogy az örökhagyó az utóörökségben ezeket is részesíteni kívánta." Ugyanez volna megfelelően alkalmazandó a 2003. §. I. bekezdése esetén a hagyomány-rendelésre is. Az 1843. §. a Tervezet jelen alakjában csupán a helyettesörökösre való vonatkozásban nyerhet alkalmazást. A helyettes örökösre nézve ugyanis az örökös későbbi kiesése mellett az örökség az örökhagyó halálakor tekintendő megnyíltnak (1833., 1993. §.) és így, ha a helyettes az örökhagyót túlélte ugyan, a feltétel azonban, melyhez az örökhagyó a helyettesítést kötötte, az instituált örökös kiesése (pl. visszautasítása) előtt, de már a substituált halála után következett be : erre az esetre az 1843. §. szabálya talál. A német ptkönyv hasonló szabályát a magyarázók (Planck V. k., 239. 1.) kiterjesztik a helyettesörökösre akkor is, ha a substitutio külön feltételhez nincs is kötve; ugyanis magában a substitutióban már feltételes részesítést látnak, arra az esetre t. i., ha az instituált örökös kiesik. E szerint az egyszerű helyettesnek minden esetben szabály szerint (ha az örökhagyó más akarata ki nem tűnik) meg kellene érnie az örökös kiesését is. Alig hiszem azonban, hogy a szabálynak erre az esetre való alkalmazása (ha az 1843. §. alapelvét egyébként helyesnek találnók is), az esetek átlagában megfelelne az örökhagyó feltehető akaratának. Amint a törvényi örökösödés körében a successiv delatio esetén az örökös személyének meghatározása tekintetében az örökhagyó halálának időpontja az irányadó, ugyanezen időpontnak kellene irányadónak lennie akkor is, midőn a successiv delatio nem a törvény, hanem a végrendelkező akaratából áll be. Az 1843. §. szabályát tehát a helyettesörökösnevezés esetére nézve sem kellene fentartani. Dr. Szladits Károly, kir. törvényszéki biró. x — A bizonyítás terhe a jelenlegi jogban és a Tervezetek szerint/) Nem lehet ennek a tanulmánynak a czélja az, hogy a birói gyakorlatban kifejtett összes vélelmeket megvizsgálja, hogy vájjon azok mennyiben felelnek meg az elméletnek, hogy azok mennyiben helyesek, vagy nem helyesek, inkább az volna a czél, hogy egyes példákból megvilágítást nyerjen az, hogy mennyire a bíróságok eszejárásától függ ez idő szerint Magyarországon a jogok érvényesítése, hogy mekkora tért nyer nálunk a bizonyítási teher kérdésénél, tehát a jogok miként érvényesítésénél az a rég meghaladott elmélet, hogy a bizonyítási teher kérdése attól függ, harczol-e valamelyik peres fél mellett vélelem ? Kimondotta a legfelsőbb bíróság (Dt. r. XIV. 117.) hogy a követelés elengedése jogilag nem vélelmezhető, aki tehát annak elengedését állítja, nem csak azt tartozik bizonyítani, hogy általában ily elengedés történt, hanem annak jogezimét és azt is, hogy az elengedés feltétlenül, vagy mily feltételek mellett történt. Hogy ilyen esetben vélelemről nem lehet szó, az az első tekintetre világos. A jog, ha megállapittatott, mindaddig fennáll, amig fennállásának törvényszabta feltételei fenforognak. Az elengedés a jog által meghatározott, jogszüntető tény, amely') Előző közleményt lásd 23. számban.