Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 2. szám - Ingó jelzálog [1. r.]

36 Magyar Jogász-Ujság III. évf. A zálogjog lényege, mint már fentebb is j volt alkalmam jelezni, abban áll, hogy az adós j egy dolgot bocsát a hitelező rendelkezésére, a melyből a hitelező kelégitést szerezhet az esetben, ha az adós tartozását a kitűzött határidőben ki nem egyenlítené. Egy bizonyos, a forgalomban bizonyos értékkel biró dolog, illetve vagyonrész dologi hatálylyal való lekötése az a momentum, amelynek alapján a hitelező hitelez az adósnak, amelynek alapján biztonságban érzi magát, hogy követelése, bármily körülmények közé is jusson adósa, veszélyeztetve nem lesz. Mert a lekötött dolog a zálog tényénél fogva ipso iure kielégítési alapot képez a hitelező részére, oly kielégitési alapot, amelyet tőle senki el nem vonhat mindaddig, amig követelése utolsó fillérig ki nem egyenlíttetett. Kérdés már most, melyek azok a jogi momentumok, amelyeken a hitelező követelésének biztonsága alapszik ? Nézetem szerint két ilyen momentum van. Az egyik a dolognak zálogkép való lekötése a felek akarata folytán és ily állapotban való dologjogi lekötöttsége mindaddig, a mig a hitelező eladási jogát érvényesítheti; a másik pedig az az eladási jog maga, amely mint- ' egy csattanó vége a zálogjognak s amely nélkül a zálogjog intézménye nagyon is illuzóriussá degradálódnék. A „ius in re alienának" konstituálása és a „ius distrahendi" az a két kicsúcsosodó eleme I a zálogjognak, amely a hitelező legmesszebbre menő igényeit is teljesen kielégíti. E két jog- | gal a hitelező érdeke teljesen respektálva, követelése teljesen biztosítva van. Lényegileg véve több jogra a hitelezőnek szüksége sincs. Kü- [ sikerül, — ugy véli — bejuthat a felsőbb tízezrek közé is és minthogy nagyon kevés a veszíteni valója, ellenben nagyon sokat nyerhet, elszántan vállalja a koczkázatot. Ki kell továbbá jelentenem, hogy azok a bűntettesek, akiket én ismerek, korántsem tekinthetők, amint azt többnyire vélik, környezetük söpredékének. Ellenkezőleg, magasan állanak környezetük fölött, és nem ritkán j oly tehetségesek, hogy bármely más társadalmi osztályban is, ha ezeknek kötelezettségeiről és előjogairól fel lehetne őket világosítani, kiváló helyet foglalhatnának el. Az a nézet, mintha a bűntettes saját társadalmi osztályának az alját képezné, abból ered, hogy rosszul ismerjük azt az osztályt és a hozzá tartozó elemeket. A népnek ez az osztálya az én tapasztalataim szerint többnyire olyan szegény emberekből áll, akik oly régóta szegények és még Amerikában is annyira eltompultak, jobb sorshoz oly kevéssé vannak szokva, hogy csak a legritkább esetben tesznek komoly kísérletet arra nézve, hogy rossz helyzetükből kivergődjenek. Sőt, ugy hiszem; I azt lehetne mondani, legtöbben közülük a szegénység- j ben és züllöttségben éppen olyan boldogok, mint az I arisztokraták a kastélyaikban. Whitechapelban, valamint New-York legsötétebb részeiben nem egy olyan családot ismertem, amelyet nem lehetett volna rábírni arra, hogy gazdag emberekkel cseréljen, ha ez a csere egyuttat arra lönösen nincs szüksége arra, hogy a zálogtártárgyat birtokolja. A „ius possessionis" nem is tartozik a zálogjog intézményének lényegéhez. De a hitelezőnek sincs szüksége rá. Mutatja ezt az ingatlanokra vonatkozó zálogjog modern jogi szabályozása, amely a „ius possessionisnak" a hitelező részére történendő átengedését egyenesen tilalmazza. Ha a modern kodifikácziók az ingó zálog intézményénél a „ius possessionis" átengedését mégis túlnyomóan megkövetelik, annak, mint alább látni fogjuk, egyéb, nem annyira jogi, mint inkább czélszerüségi indokai vannak. Vájjon e czélszerüségi indokok elegendő fontosak-e ahhoz, hogy a zálogjog intézményébe egy, az adósra nézve félette káros elemet vigyenek be, az fogja ép jelen értekezésem tárgyát képezni. Annyit azonban már itt kívánok konstatálni, hogy az ingó zálogjog intézményének modern jogi szabályozása a „ius possessionisnak" a zálogjog konstitutív elemévé való emelésével és az ingó zálognak kézi záloggá való zsugorításával, nézetem szerint, egyrészt határozott visszaesést mutat a római jognak az ingó zálogra vonatkozó tisztultabb és fejlettebb felfogásával, másrészt ellenkezik azzal a részemről axiómaként vallott tétellel, hogy a zálogjog, mint a hitei szolgálatában álló intézmény csak akkor fog annak igazán áldásos szolgálatokat tehetni, ha minden izében akként van szabályozva, hogy a hitelező érdekeinek biztosítása mellett a zálogbaadó adós érdekeit is minden vonalon szem előtt tartja. A római jogban a zálogjognak három formája fejlődött ki; u. m. a fiducia, a pignus és a hypotheca. Mig a „fiducia" tulaj donképen nem is is kötelezte volna őket, hogy ugy éljenek és viselkedjenek, mint a gazdag emberek. Sőt nem egyszer hallottam, hogy ezek a szegények sajnálkoznak a gazdag embereken és csodálkoznak afölött, hogyan viselhetik el ezek az ilyen „kényszerzubbony-életet." De ebben az osztályban vannak néhányan olyanok is, akikben velükszületett becsvágy lakozik és akik eléggé erélyesek, hogy becsvágyuk kielégítését megkíséreljék. Ezek teljesen emanczipálják magukat annak az osztálynak, amelyhez tartoznak, életföltételeitől, csakhogy szerencsétlenségükre ahhoz a lajtorjához, mely a tisztességes foglalkozáshoz vezet, a környezetükből nem vezet ut. Ismerőseik közül senki sem kúszott föl ezen a létrán és nem buzdította őket a követésre és ha a pap beszéli is, hogy vannak egyesek, akiknek ez sikerült, nem hisznek neki, vagy legalább is inkább hiszik el az eredményes törekvésről szóló azokat a történeteket, amelyeket a rendőri újságban olvasnak és amelyek sokkal inkább felelnek meg lelki világuknak. A legtöbben közülük tisztában vannak azzal, hogy ily sikereket csak a törvények megsértésével lehet elérni és hogy ha rajtakapják, becsukják, de nem válogathatnak csak a gyűlöletes, nyomorú szegénység és az elérhető gazdagság között, mely után sóvárognak és ily körülmények között elszánják magukat a koczkázat elvállalására.