Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 23. szám - Magánlevél képez-e büntetőjogilag véve magánokiratot?

23. 82. Magyar Jogasz-Ujsag 471 sodelnököt diszes állásában s ha munkájának sikere oly nagy és kiváló lesz, mint aminőre munkára vágyó egyénisége törekszik s aminőt szellemi s lelki tulajdonai ismeretében várunk is, ugy a m. kir. Kúria, hivatása sikerdus betöltésének, múltjához méltó, sőt talán sikerekben azt felülmúló uj aerájába lép. * Csak természetes eszmelánczolat folyománya, ha a Kúria másodelnökének kinevezése kapcsán azon hírlapi közleményekről is megemlékezünk, melyek e kin ivezést kisérték. Mert nem térhetünk szó nélkül napirendre azon közlemények tartalma fölött, amelyek a Kúria másodelnökének kineveztetése alkalmából legfőbb bíróságunk büntetőjogi judikaturája fölött elhangzottak. Jogi szaklapok, valamint a napisajtó egy része is, az uj másodelnöktől a magy. kir. Kúria büntető judikaturája színvonalának emelkedését várják és remélik. E szóban levő közlemények a kir. Kúria büntető judikaturájában oly dekadencziát látnak, hogy ennek megszüntetéséhez az uj másodelnök kiváló qualitásait tartják szükségesnek. Mindebből legfelsőbb bíróságunk büntető joggyakorlatának állítólagos szinvonalsülyedése az, ami fölött szónélkül napirendre nem térhetünk. Régebb idő óta és ismételt izben hallunk panaszt a kir. Kúriának a semmiségi panaszok tekintetében kifejlődött jogyakorlata miatt. Ezen panaszok ellen legfelsőbb bíróságunk védelmére alig fogott valaki tollat, ugy, hogy ma már a sokszori ismétlés folytán a vád szinte beismert tényként áll a magyar jogászközönség előtt. És valójában hogyan is áll a dolog ? Nincs szándékunkban legfelsőbb birósá gunk joggyakorlatának irányát védeni. Sem hivatottak nem volnánk erre, sem szükség rá nincs. Csak a rég hangzó vádakkal szemben azt kívánjuk hangoztatni, hogy a vádlók elfelejtik azt, hogy bűnvádi perrendünk még az első decenniumot sem érte meg és így a rövid idő alatt kifejlődött joggyakorlatot, ha talán nem mutatta a liberális jogfejlődés azon gyorsabb ütemét, aminőt egye kriminalistáink szerettek volna, kifogásolni lehet, de dekadensnek mondán', nem. Polgári perrendtartásunk 36 éves, illetve novelláris pótlása 23. És mégis, mind a mai napig fölös számmal olvashatunk Ítéleteket, amelyek a merev formalizmusból kivetkőzni nem tudnak. Küszöbön a modern perrendi intézmények meghonositása. Bíróságaink ennek daczára nem tudják régi, formalisztikus perrendi szabályok berozsdásodott lekötöttségétől magukat felszabadítani, midőn még egyre-másra hoznak Ítéleteket, melyekben a peres felek egyikét vagy másikát prejudiciummal sújtják, mert a bizonyítékokat nem kellő helyen hozták fel, illetve nem kellő időben tagadták. Panaszlók szerint sem történik a panaszlott joggyakorlatban más, mint a tárgyi igazságnak a száraz formalisztikus törvényes szabályok alá való rendelése. Nem ugyanez történik-e a polgári perekben? Pedig a formalisztikus perrendi szabályok lejárták magukat az összes modern jogállamokban. A bűnvádi perrendtartás pedig a modern perrendi intézményeknek sokkal fiatalabb alakulata, semhogy a külföld tapasztalataira is lehetne hivatkozni. Elismert tény, hogy bűnvádi perrendünk revízióra szorul. De legfelsőbb bíróságunk a törvényt uralmának már első éveiben is kontra legem magyarázza-e, hogy a vád szerint az anyagi igazságot fölé helyezze a formalisztikus jogszabályoknak? Igaz ugyan, hogy a forma figyelmen kívül hagyása sohasem okozhat oly kárt, mint aminőt az anyagi igazság megsértése okozhat. Mégis, hova jutnánk, ha mód adatnék a bírónak, a törvény szószerinti alkalmazásától eltekinteni s magát túltenni annak rendelkezésein? Ha ma megtörténik ez a büntető jog terén, megtörténhetik holnap magánjogi téren is. Egyébként hány magánjogi per veszett már el és vesz el még a legutóbbi időkben is formalisztikus okokból! Nem óhajtottunk vitát provokálni az irányban, hogy valójában a tárgyi igazságnak a semmiségi panaszok más irányú elbánása felelne-e meg, csak azt akartuk hangoztatni, hogy ha valójában bűnvádi perrendünk bizonyos irányban oly használhatatlan, hogy a biró az anyagi igazság érdekében kénytelen volna a vonatkozó konkrét esetet kontra legem, vagy legalább is az eddigi gyakorlat által szentesített összhangzatos interpretáczió ellenére elbírálni, ugy nem-e a törvényhozásnak volna elsősorban feladata a hasznavehetetlenné vált törvényt megfelelővel pótolni, hogy ne kényszerítse az ítélkező bírót a rosz törvény szavait, vagy összhangzatosan érvényesülő magyarázatát respektálni az anyagi igazság rovására! Vagy vájjon emelné-e a törvénynek mindenkor kívánatos és érvényesülésre hivatott tekintélyét az, ha már uralmának első éveiben sutba dobatnék és nyíltan, vagy alattomban, de minden esetben kétségtelenül kifejezett rendelkezései ellenére oldatnék meg az alája tartozó perkérdés ? Ha megengednék is, hogy bűnvádi perrendünk területén a kívánatos jogfejlődés iránya az, amelyet leg: felsőbb bíróságunk büntetőjoggyakorlatától sokan kívánnak, ugy e jogfejlődéshez idő, átmeneti idő kell, de semmiképpen sem lehet ma törvény, ami holnap már nem az. Hiszen hova jutnánk, ha a jogszabályok ilyeténi változtatása máról holnapra lehetséges volna. „In natura non est saltus!" De nincs ugrás a jogfejlődésben sem. Mert, ha van, ugy ez csak a jogrend erőszakos megváltoztatása utján képzelhető, ami pedig a forradalommal egyértelmű Ne várjuk tehát a Kúriának uj elnökétől, hogy legfelsőbb bíróságunk büntetőjogi judikaturájának máról holnapra más irányt adjon. De ha a kérdéses törvény a helytelen értelmezésre tényleg alkalmat ad s valójában is helytelenül értelmezi leg-