Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1904 / 23. szám - A katholikus alsópapság öröklési jogáról [4. r.]
464 Magyar Jogász-Ujság III. évf. In casu porro illo, ac consanguineus pro memorate tertialitate semet insinuans per dioecesanum et comitatensem hominem pro tali quidem recognosceretur, per cameralem nihilominus hominem exceptiocontraeundem formaretur, quaestionate tertialitas ejusmodi consanguineo erga reversales de praestanda in easum succumbentiae securitate desumniendas extradabitur, fisco regio perinde ad viam juris relegando". Ha már most ennek a terjedelmesen körül irt kérdésnek az érdemébe akarunk behatolni, az iránt óhajtott ez jogszabályt, hogy a rokoni minőséget (nyilván csalások kikerülése végett) bizonyítani kell-e és pedig a különben öröklésre hivatott kincstárt képviselő udvari kamara előtt-e? És ha ezen anyagi jogi szabály eldöntetik, minő legyen az erre vonatkozó eljárás; az egyházmegyei vagy a vármegyei törvényes bizottság (legale testimonium) előtt kell-e annak történnie s a hagyatéknak addig, mig ez megtörténik, zárlat alatt kell-e maradnia? Végül, ha a hagyaték leltározásánál nemcsak a vármegyei és egyházmegyei, hanem a m. kir. udvari kamarai megbízott is jelen van és a kincstári öröklés jogossága iránt kétség nincsen, ez a harmad azonnal kiadható-e ? A királynő erre vonatkozólag ugy intézkedett, hogy a leltározásnál az egyházmegyei és vármegyei megbizott okvetlenül, az udvari kamarai ellenben csak akkor legyen jelen, ha e miatt az eljárás késedelmet nem szenved. A rokonok hiányában, azaz, ha a leltározásnál ilyen nem jelentkezett, az ő részük a kincstárnak azonnal kiadandó. Ha pedig jelentkezett ugyan, de bizonyítékait el nem fogadták (t. i. a leltárkészitők), akkor a kincstárnak a harmad kiadandó, de a rokon a törvény rendes utjára utasítandó. Gondoskodás történt azonfelül oly irányban is, ha a három megbizott közül kettő, ugymint a vármegyei és egyházmegyei elismerték és elfogadták a rokonság helyes bizonyítását, de a kamarai megbizott fiskális érdekből ellene szegült ennek, akkor a rokon kikapta a maga részét s a kincstárt utasították perre, de a rokontól téritvényt követeltek, valamint biztosítékot is, hogy pervesztesség esetére a harmad rész tőle behajtható legyen. (Ez utóbbi kétségkívül igen méltányos intézkedés s a fiskus igényeinek nem egyszer napjainkban is felette energikus érvényesítési módjával szemben a nagyobbára laikus örököst kellőleg megvédelmezte. ) Az utolsó felvetett kérdés ekként volt szövegezve: „An praelati et personae ecclesiasticae extra beneficium decedentes vel beneficiis quidem provisae, sed ex collatione privatorum eadem possidentes obsque restrictione liberam testandi facultatem habeant; et an non in casu intestati ut personae liberae considerandae sínt, in quorum remansa substantia fiscus regius de pleno succedere deberet". E kérdés tartalma tehát röviden az, hogy oly főpapok és más egyházi személyek, akik ugy haltak el, hogy semmiféle javadalmat nem élveztek, vagy volt ugyan valami javadalmuk, de csak magánosoktól, — teljesen szabad, minden korlátozás nélküli végrendelkezési joggal birnak-e, végrendelet hátrahagyása nélküli elhalálozásuk esetén pedig nem azonosképen itélendők-e meg, mint bármely polgári egyén, aki rokonok hátrahagyása nélkül halván el, hagyatékában egyedül a kincstár örökösödik ? A felelet ez volt: „Qualis videlicet usus, quaeve procedendi methodus quoad ecclesiasticorum excollatione privatorum beneficia possidentium liberam testationem et ab intestato decedentium remansam substantiam hactenus observata fuerit ? Quantum vero ad canonicos, parochos et capellanos extra beneficia sua decedentes, hi quoad testamenta et ab intestato remansam substantiam aeque ita considerandi venient, prout illi, qui in beneficiis suis decedunt, per consequens successio fisci regii quoad illorum etiam tertialitatem solum in defectu consanguineorum locum habebit. " Azaz, hogy a javadalmat nem élvező kanonokok, plébánosok és káplánok nem vehetők más megítélés alá, mint oly egyének, akik a saját vagyonukból élnek; tehát, ha ilyenek halnak el, hagyatékuk egyharmadában csakis rokonok nem létében örökösödhetik a kincstár. Ez a most részletesen tárgyalt rendelet azért fontos, mert az 1774-iki általános jogszabályt részleteiben is megvilágította. Ugyancsak az 1776-ik évben és pedig márczius 18-án 1240. sz. a. aztán ujabb rendeletet adott ki a királynő meghagyásából a helytartótanács, mely az előző rendeletben nyitva hagyott ama kérdést oldotta meg, hogy a rokonok öröklési joga hányad iziglen terjed? Szükséges volt ennek a kérdésnek eldöntése azért, mert hisz végre is a rokonság fogalma sohasem merül ki, déd- vagy szépszülőről okvetlenül van mindenkinek rokona, viszont azonban az eredeti királyi, törvénypótló rendelet intencziója nem lehetett az, hogy olyanokat részeltessen a papi hagyatékban, akik a rokoni iz nagy távolsága miatt rokonoknak ugyszólván egyáltalában nem tekinthetők s igy öröklési joguknak erkölcsi háttere nincsen. Az 1240. sz. kir. rendelet kimondotta most már, hogy: „successio collateralium usque ad decimum agnationis et cognationis gradum inclusive locum obtineat, alii autem remotioris gradus collaterales a talismodi successione simpliciter excludantur et removeantur". Tehát a rokoni öröklést az intestát örökösödés eseteiben a tizedik fokig tették lehetővé és pedig ugy az atyai, mint az anyai ágban. Ezzel a rendelettel a papi öröklés anyagi jogszabályai ismét egy határozott jogszabálylyal szaporodtak. Dr. E. Nagy Olivér, egyetemi m. tanár, eperjesi ny. r. jogtanár.