Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 23. szám - A bizonyítás terhe a jelenlegi jogban és a Tervezetek szerint [4. r.]

Magyar Jogász-Ujsag 465 23. sz. A bizonyítás terhe a jelenlegi jogban és a Tervezetek szerint.*' 4. §. A vélelem. A vélelem, a bizonyítás terhének a kérdésénél kiváló fontossággal bir. A törvényes vélelem felment a bizonyítás alól, amint az 1868. évi LIV. t.-cz. 153. §-a mondja: „törvényes vélelem nem igényel bizonyítást, de nem zárja ki az ellenkező bizonyítását." Az 153. §-nak ezt az intézkedését fentartja az 1893 : XVIII. t.-cz. 64. §-a is, második bekezdésében akként rendelkezvén, hogy „a törvényes vélelmeket a jelen §. rendelkezése nem érinti." A vélelem fogalmának elhatárolása, hatásának méltatása, a vélelmek forrásának ismerete tehát elsőrendű per- és magánjogi kérdés, különösen az nálunk a kodifikált általános magánjog hiányában. Hogy mi tekintessék vélelemnek, az az elmélet kérdése ; hogy tényleg mi a vélelem, azt a perrendtartás és a magánjog egyes intézkedéseiben találjuk. A mindennapi élettapasztalat szerint, ha valamely tény, vagy bizonyos tényeknek a sorozata már fen forog, abból a tényből, vagy azoknak a tényeknek a sorozatából rendszerint egy másik tény is következik ; hasonlóképen a mindennapi élet tapasztalása szerint egyes tények bizonyos idő multán, vagy bizonyos előfeltételek beálltával rendszerint bekövetkeznek, végül egyes tényeknek a fenforgását, vagy bizonyos tényeknek a fenn nem forgását, a jogi élet könnyebbsége, vagy biztonsága okából előzetesen fel kell tenni, el kell fogadni (praesummálni). Ha ezeknek a ténybeli következtetéseknek, vagy tényeknek, vagy rendszerint bekövetkezni szokott tényeknek a fenforgása törvényben, vagy a törvénynyel egyenlő erejű jogforrásban jogszabály formájában nyer kifejezést, ez lesz a törvényes vélelem. Létének alapja tehát kettős: a mindennapi élettapasztalat és a jogi szükségesség ; a módszer, a melylyel megalkottatik, lehet akár a logikai dedukczió, akár a logikai indukczió, jogosultsága addig tart, a meddig a jogi élet biztonságánál fogva egyes tényeknek valókul elfogadása épen a jogi élet szempontjából szükséges. Kihatásuk van a jogok elnyerésére ép ugy, mint a jogok érvényesítésére. Megalkotásuknál nagy óvatosságra kötelez egy felől az, hogy ha a törvény bizonyos tényt valónak fogad el, annak a ténynek valóul elfogadásához már jogot kénytelen kapcsolni, másfelől az, hogy a perben felment a bizonyítás kötelezettsége alól. A jelenleg érvényben levő perrend a vélelmekről s a velük rokon ténybeli következtetésekről, még pedig ugy a rendes, mint a som•) Elözö közleményt 1. a 22. számban. más eljárásra kiterjesztőleg az 1868 : LIV. t.-cz. 153. és 155. §-aiban intézkedik. A 153. §. akként szól, hogy: „a törvényben nem gyökerező vélelem nem ment fel a bizonyítás kötelezettségétől; törvényes vélelem ellenben nem igényel bizonyítást, de nem zárja ki az ellenkezőnek bizonyithatását"; az 155. §. pedig akként rendelkezik, hogy a beismerés, okirat, tanúvallomás, birói szemle és eskü hiányában valamely állitás, vagy tagadás valósága teljesen bebizonyitott tényekből vont- okszerű következtetés által közvetve is bebizonyítható. Az érvényben levő perrend tehát különbséget tesz az egyszerű (ténybeli) és a törvényes vélelem közt s külön kategóriaként felveszi még a bebizonyitott tényekből vont okszerű következtetést is. A perrend a bizonyítás terhe alól csak akkor menti fel a felet, aki valamely tényt állit, ha annak a ténynek a valóságát törvény állapítja meg; ellenben az olyan tényt, a melyet valamely törvény nem fogad el valónak, a fél még akkor is bizonyítani tartozik, ha annak a ténynek a valósága vélelmezhető, de megengedi másfelől, hogy a bíró valamely tényt más tényből vont okszerű következtetés utján valónak fogadjon el. Már pedig a vélelemnek egyik faját éppen az alkotja, hogy egyik tény fenforgásától következtetést vonnak egy másik tény fenforgására. Tulajdonképen tehát a törvény akkor, amikor a bírónak egyik tényből, a másik tényre, habár csak szükség esetén, a következtetést megengedi, a vélelem alkotását engedi meg. Az 1893 : XVIII. t.-cz. 64. §-ának 2. bekezdése még egy különös és alig megfejthető intézkedést tartalmaz, a melyet ugyanazon t.-cz. 215. § a a rendes eljárásra is kiterjeszt. Ez az intézkedés pedig az, hogy az idézett §. azokat a jogszabályokat, a melyek szerint valamely ténykörülmény egyáltalán, vagy az ellenkező bebizonyításáig valónak tartandó, ugy szintén a törvényes vélelmeket nem érinti. Minthogy a törvényes vélelem épen az, hogy valamely tény magának a törvénynek erejénél fogva, vagy egyáltalában, vagy az ellenkező bebizonyításáig valónak tartandó, az idézett törvényhely pleonazmust tartalmaz. A törvényes vélelmeket, amiként már emiitettem, részint a perrend, részint az egyes anyagi törvények, részint más törvényerejű jogforrások tartalmazzák. Talán épen magánjogi törvénykönyvünk hiánya miatt a törvényhozás, még pedig az 1893 : XVIII. t.-cz. megalkotásánál is, szükségét látta annak, hogy egyes esetekre nézve megállapítsa azt, mikép ha valamely tény valóságát a bizonyítással .terhelt fél már bebizonyította, a perrendtartásban meghatározott egy másik tény valónak fogadandó el. Ennek kiváló példája az 1868 : LIV t.-cz. 166. §-ánál látható, a melynek helyébe az 1893 : XVIII. t.-cz. 215. § ánál fogva ez utóbb | idézett t.-cz. 73. §-a lépett. Ennek a §-nak 2.