Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 1. szám - Spencer Herbert [1. r.]

1. sz. Magyar Jogász-Ujság 10 alapföltételének — mert hiszen a valódi végok ismeretlen marad, — a mai tudomány a tömecsmozgást, mint a lét alaptörvényét fogadta el, az erő fenmaradását pedig mint a mozgásnak alaptörvényét, mely szerint a mozgás mindig abban az irányban történik, amelyben a legkisebb ellentállásra akad. Azok a változások, melyeket a mozgásban levő anyag, vagy az erő idéz elő, az anyag és erő egymáshoz való viszonyának folytonos változásában állanak és ezen változás eredménye egy sorozatban nyilvánul, melyet mint fejlődést észlelhetünk. A kifejlés az integráczió (különböző elemeknek egy egészszé való egyesülése) és a disintegráczió (feloszlás) váltakozása által történik és a magasabb fokú egyesülésnek a fokozott elkülönítés felel meg. A fejlődési proczesszus eddigi lefolyása valószínűvé teszi, hogy végeredménye az anyagnak merev tömeggé való teljes integrácziója lesz, melyben minden mozgás megszűnik. A filozófia feladata ezek szerint az, hogy a lét minden ágában nyilvánuló jelenségeket, amennyiben azok megmagyarázhatók, az említett alaplényböl a lentebbi törvények segélyével megmagyarázza. Test és anyag. Hogy az organizmusok keletkezését némileg elképzelhessük, meg kell vizsgálnunk annak a négy elemnek a tulajdonságait, amelyek a szerves anyagok alkatrészeit képezik és a szerves tömecsek (molekulák) sajátságos összetételét. így például az okszigénnek van a legnagyobb, a nitrogénnek a legkisebb vegyi aktivitása (vegyülési hajlandósága), a széneny már mint egyszerű anyag is allotrop (különalaku) és parányainak különböző csoportosulása a legkülönbözőbb alakulatokat eredményezi. Ezekből a tulajdonságokból és abból a körülményből, hogy a szerves anyagok tömecsei rendkívül összetettek és parányaik elhelyezkedésére és csoportosulására óriási számú lehetőségek forognak fen, — az következtethető, hogy ezeknek a tömecseknek egyensulyhelyzete nagyon ingadozó és a legcsekélyebb ütközés folytán is változik, valamint, hogy megvan a lehetőség nagyon különböző alakulásokra. Az organikus fejlődés inditó okát feltételezve, ki lehet mutatni, hogy struktúra és funkczió, továbbá a funkczió és külvilág kölcsönös hatásának, a folytonos egyesülésnek és elkülönülésnek mindinkább komplikáltabb és finomabb szervezetű lényeket kell eredményezniük; a Darwin által megállapított, az alkalmazkodásra és az alkalmazkodónak túlélésére vonatkozó törvények ezt a magyarázatot hathatósan támogatják. De mindent sem Darwin, sem más nem tud megmagyarázni. Miképen keletkezett az inditó ok, azt éppen oly kevéssé tudjuk megmagyarázni, mint a csirasejtnek azt a csodálatos képességét, hogy az anyalényhez hasonló lénynyé fejlődjék. Csak annyi bizonyos, hogy bizonyos parányi alakulatoknak kell létezniük, amelyeknek megvan ez a képességük; ezeket az alakulatokat Spencer unitsnek, egységeknek nevezte el; és kimutatta, hogy ez a képesség nem lehet sem vegyi sem alaktani tulajdonságaiknak a következménye, hogy ezeket az egységeket sejteknek sem lehet tekinteni és ennélfogva biológiai egységeknek, — későbben constitutional units — nevezi. Az élet szerinte a belső viszonyoknak a külső viszonyokhoz való folytonos alkalmazkodása. Uj fajok keletkeznek, ha az organizmust arra kényszeríti a megváltozott környezet, hogy funkczióival az uj környezethez alkalmazkodjék, mert a funkczió megváltozása maga után vonja a struktúra változását is. Az élettani fejlődés tehát abból ered, hogy az élettani egységek által örökölt egyensúlyállapot külbehatások által megzavartatott. A legegyszerűbb organizmusoknál rossz az egyesülés és rossz az elkülönülés : ezek az organizmusok egészben homogén tömeget képeznek. Az egyének egyesülésének és elkülönülésének fokozódó fejlődésével lépést tart az organikus világ egyesülése és elkülönülése. A legalsóbb rendű lények mindegyike csak önönmagának él. Amint a szerves lények két osztályra, növényekre és állatokra oszolnak, kezdetét veszi a szénsavnak és élenynek légzés által való kicserélése ; a legkülönbözőbb kölcsönös viszonyok keletkeznek az állatok és növények, nemkülönben állatok és állatok között, úgymint : az állatoknak állatokkal és növényekkel való táplálkozása, a növényeknek rovarok segélyével való megtermékenyítése, élősdiség, együttműködés, mig végre az emberi társadalom mesterséges és komplikált szervezetében az integráczió mindinkább befejezéséhez közeledik. A szellemi élet legelsőbb is, önálló és önkényes mozgásokban nyilvánul. A zoophytáktól (állat-növényektől) kezdve ez a mozgás fokozatosan élénkebb, változóbb. Minthogy a mozgás az idegrendszerből indul ki, a tudományos pszikhológiának mindenekelőtt az idegműködést az anyag és mozgás megváltozására kell visszavezetnie. Hogy némi fogalmat alkothassunk magunknak arról, miképen kell elképzelnünk az idegek izgatását, az izgalomnak terjedését az idegrendszerben és az ez által kiváltott mozgást, Spencer hasonlat gyanánt felhozza a a robbantó készüléket, melynél a szikra a kanóezon végig futva, felrobbantja a robbanó anyagot. Csakhogy az idegrendszer mechanizmusának a magyarázata még korántsem magyarázza meg a szellemi életet. Az öntudat és az idegizgalom közötti kölcsönhatásról szóló tan a pszikhológiának csak előcsarnoka. Habár az eddigi megfigyelések és kísérletek jogosulttá teszik azt a föltevést, hogy a szellem és az idegműködés ugyanegy dolognak csak két különböző — belső és külső — oldala, mégis képtelenek maradnak nemcsak felismerni, de elképzelni is, minő összefüggés van a keltő között. Mindamellett a fejlődés törvényei a szellemre is — amelyet felismerni nem tudunk — (Spencer kimutatja, hogy a bölcselőknek elméletei a lélekről larthatlanok), alkalmazást nyernek és ki lehet mutatni, miképen halad itt is a fejlődés a magasabb fokú integráczió felé. Állam és társadalom. Amióta Menenius Agrippa a sztrájkoló plebejusok lecsillapítására az államot és a polgárokat a gyomorral és a test egyéb szerveivel hasonlította össze, számtalan analógiát fedeztek fel az organizmusok és az emberi társaságok különféle alakulatai között. Spencer is gyakran hivatkozik anológiákra, hogy ezt a két területet kölcsönösen megvilágíthassa, — de egyáltalában nem hajlandó konczedálni, hogy csakis anológiákról volna szó. A társadalmi alakulat ő szerinte csak a fejlődési folyamat folytatása és befejezése, mely nemcsak az első szerves