Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 1. szám - Spencer Herbert [1. r.]

18 Magyar Jogász-Ujság III. évf. mindig abban a helyzetben, hogy a modern pszikhológia követelményeinek megfeleljen. Ép azért egy ideálisan összt állított esküdtszéknek, egy átlagát, de sőt az összes néprétegek válo­gatottjait kellene reprezentálnia. Jelenleg azon­ban a jury túlságosan homogén : az azonos tár­sadalmi osztály képviselői képezik azt túlnyomó részben. így az osztály-igazságszolgáltatáshoz kell jutni. Hogy nálunk a haladásnak ily iránya nem konstatálható, az a jogérzet kifejlett vol­tának örvendetes bizonyítéka ugyan, de nem zárja ki annak szükségességét,hogy ily lehetőségek ellen védekezzünk. Hiszen maga a független biró, akinek szabad mérlegelése még tágabb korláto­kat ismer, a mellé rendelt juryben felállított kautélában sérelmet magára nézve szintén nem talál! A „milieu" tana, az életfeltételektől való függőség, valamiként az osztályelőitéleteknek és osztálynézett knek respektálása a szooziális tu­domány által immár elfogadott tanná vált. Az esküdt sem vonhatja ki magát az ö milieujéből; minél tarkább keveréke a jury a különböző hivatásos érdekeknek, annál inkább eleje van véve a jognézetek nem kívánatos azonosságá­nak, amelynek eszköze az előítéletek nélküli nézetek átlaga, mint az abszolút igazságos verdikt előfeltétele. Igaz, az esküdtek mozgékony elemet képviseljenek, amely ajognak megmerevedését, a fejlődéstől való elmaradását megakadályozza, a népies érzések forrásából az igazságszolgáltatás fájához uj táplálékot vezes­sen, hogy az el ne száradjon. Hogy azonban a népbiróság institucziója megfeleljen hivatásának, ahhoz szükséges, hogy a modern élet egyes egész területei ebből ki ne zárassanak. Ennek az esete pedig beállana akkor, ha miként eddig az úgynevezett inteligens elemek az esküdtek lajstromának összeállításánál csak korlátolt mér­tékben vétetnének figyelembe. Minél kiterjed­tebb a kör, amelyből a népbiró megtisztelő hivatalába emelkedik, annál bensőbbé fog válni az igazságszolgáltatás kontaktusa a nép jognéz­leteivel és annál biztosabban remélhető, hogy a jogtudomány és jogérzet egymáshoz közel fognak hozatni. Rósa. JOGÉLET. Spencer Herbert f. (D. Z.) A filozófia egy úttörő munkásának elhunytát gyászolja. Spencer Herbert a hires angol bölcselő, a lángelméjü agnosztikus deczember hó 8.-án meghalt. A mult század utolsó évtizedeiben ő volt az egyedüli, aki — ámbár elgyengülve, rossz egészségben — elég erőt érzett magában, hogy korunk minden tudásának elvi részét egyetlen egy összefüggő munkában egybefoglalja. Óriási munka volt ez, amire Spencer vállalkozott. A nagy német bölcselők, kik a XIX. század első harmadá­ban hasonló encziklopedikus munkákat irtak, valameny­nyien a metafizikából indultak ki és abban a keretben mozogtak, amelyet a régebbi nomenklatúra: metafizika, természetbölcselet, etbika, jogbölcselet stb. jelölt ki a részükre. Spencernek a régi ideálisztikus filozófiával merőben ellentétes kiindulási pontját tízkötetes munká­jának: „A system of philosophy"-nak egyes részei is jelzik már. Ennek az alapvető munkának egyes részei a következők : Alapelvek (First principles); az élettan elvei (Principles of biology); a lélektan elvei (Principles of psychology); a szocziológia elvei (Principles of soci­ology); az erkölcstan elvei (Principles of morality). A rendelkezésünkre álló hely még csak arra sem elegendő, hogy ennek az óriási szellemi műnek a körvonalait is­mertessük ; csak arra szorítkozhatunk tehát, hogy egyes kiszökelő határkövek megvilágítása által sejtessük eze­ket a körvonalakat. Vallás és tudomány. Vallás és tudomány kezdetben közösek s csak a fejlődés folytán válnak kétfelé, de mindamellett ámbár — ezt beismerni nem akarják, — közös gyökerükül megtartják az a törekvést, azt a czélt, hogy a legnehezebb problémá­kat megoldják, valamint a hitet abban, hogy létezik va­lami föltétlen, ami minden föltételben, minden jelenség­ben nyilvánul. A tudomány, amikor a jelenségeket bon­czolja, végül mindig valami megmagyarázhatallanhoz ér ; be kell még ma is vallania, hogy nem tudja, mi a tér, mi az idő, mi a mozgás, az anyag, a szellem ; — és a vallás képviselői főleg abban vétkeznek, hogy azt hiszik, miszerint alaposan ismerik azt, amit megismerni nem lehet. A vallási fejlődés lényege a dogmák kiválásában rejlik, amelyek a misztérium megoldását czélozzák ; ezen fejlődési folyamat következtében a vallás legfőbb czélját a misztérium teljes elismerését mindinkább megközelítette. Bármily tévesek is voltak az eszközök, amelyekkel a vallás czélját elérni törekedett, magát a czélt soha sem vesztelte szem elől és azáltal, hogy az embereket megóvta attól, hogy magukat teljesen a mulandó, a mindennapi dolgoknak szenteljék, — nagy érdemeket szerzeit az emberiség iránt. Viszont a vallás sokat kö­szönhet a tudománynak, mely a vallásból fokozatosan kiküszöbölte a vallástalan elemeket, — ámbár a vallás képviselői ezt a tudománynak még ma sem róják fel érdemül. És a tudomány maga is a megtisztulás hasonló proczesszusán ment keresztül, amikor elsőbb feláldozta a mitológiai képzeteket, amelyekkel a jelenségeket meg­magyarázni próbálták, később pedig felismerte, hogy az uj műszók a jelenségek ismeretlen végokának megjelö­lésével, amelyeket kezdetben a jelenségek magyarázatának tartották, nem egyebek, mint szavak, szimbólumok. így szabadult a tudomány fokozatosan a tudománytalanság bilincseiből. Minden tudomány azzal kezdi, hogy annak a cso­portnak, amelyet tárgyául választott, összes jelenségeit helyesen és teljesen regisztrálja, azután ezen jelenségek­nek egymással való összefüggését kinyomozni, a lefolyá­sukat szabályozó törvényeket megismerni és azokat közös eredetre visszavezetni törekszik. Ha valamennyi egyes tudományág egybefoglalta tik és az egyes csoportok összes jelenségei közös eredetre visszavezettetnek, — ez a legmagasabb fokú tudomány : a bölcselettudomány. Minden jelenség végokának, vagyis inkább alaptényének,

Next

/
Oldalképek
Tartalom