Magyar jogász-újság, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904 / 1. szám - A vizsgálati fogságnak konkrét esettel szemben való fenntartása, illetve megszüntetése hatásköri kérdéséhez

1. sz. Magyar Jogász-Ujság 17 iratok a törvényszék elé terjesztettek, a B. P. 268. §. utasításához képest a vizsgálati fogság fentartása kérdése felett a főtárgyalás! tanács is hozzon hivatalból határozatot. A fentebbiekben állást foglaltam azon nézettel szemben, hogy az előadott konkrét esetben a vádtanács mellőzésével csak a főtárgyalási tanács volna hivatva a vizsgálati fogság fentartása vagy megszüntetése felett határozni. Graeser Dániel erzsébetvárosi kir. törvényszéki biró. JOGI SZEMLE. Jogtudomány és jogérzet, e kettőnek benső kölcsönhatásából születik meg a valódi igazság. Ennek felismeréséből érthető meg legkönnyebben az esküdtszéki intézmény lényege. A népnek az igazságszolgáltatás szférájába való bevonása emellett azonban más indító okra is viszszavezethető. Az esküdtekben ugyanis védelmet teremteni czéloztatott egyszersmind az irányban, hogy az igazságszolgáltatás, amely az állam alkalmazottai által igazgattatik, ne jusson tulnagy függőségbe az államérdekekhez, amelyek nem ritkán a kormányzó politikai pártok érde keivel előszeretettel fölcseréltetnek. Az alkotmányos éra a birói függetlenség kimondásával ily irányú visszaélések megelőzéséről gondoskodott ugyan, de mégis a teljesen érdektelen előítélet nélküli polgároknak az igazságosztásban való részvétele utján még fokozottabb ellenőrzést kívántak statuálni. Hogy ily mérlegelések voltak az esküdtszéki intézmény behozatalánál döntőek vagy legalább is bírtak arra lényeges befolyással, már azon körülmény is bizonyítja, hogy a polgári eljárás körébe tartozó ügyek tekintetében a laikus elemeknek a bíráskodás körébe való bevonásától — kivéve alig számbavehető egyes rudimentárius eljárásokat — eltekinthetni véltek. Miután azonban a modern élet fejlődésével a mindinkább változatosan alakuló jogviszonyoknak egymással való kapcsolatai természetszerűleg a magánjog körén tul is terjednek, a valóságban az igazságszolgáltatás két koordinált területe között ellentmodás és ellentét fejlődik ki. Nehezen tudom belátni, hogy egy bonyodalmas jogeset a laikus elme előtt miért volna könnyebben érthető, az által könnyebben felfogható és elbírálható, ha ahhoz, mint annak elbírálását csak nehezítő körülmény, a kriminalitás is járul. Az ily ellentmondásokból és ellentétekből született meg két áramlat: az egyik, amely az esküdtszéki intézmény reformja és hatáskörének korlátozása mellett kardoskodik, egy másik, a mely a laikusnak az igazságszolgáltatásba való kiterjedtebb hevonását óhajtaná elérni, az úgynevezett söffenbiróság megteremtése utján. A felvetett kérdés kapcsán nem zárkózhatom el annak felismerésétől, hogy hazánkban az utolsó évben az esküdtszéki intézmény, néhány igazmondásával*) hatalmas érveket szolgáltatott ezen intézmény elleneseinek. Abból, hogy nálunk az esküdtszékek egyes verdiktjeiben nyilvánuló visszásságok nem kizárólagosan egy esküdtszék verdiktjeiből fakadtak, hanem az országban több különböző esküdtszéki szessziónak verdiktjeiben nyertek kifejezést, oly általános következtetésekre kell jutni, amelynek eredményei általában a hazai esküdtszéki judiciális viszonyokra vetnek jellegzetes világot. Sikerült véletlenül ezen általában is feltűnést keltett (nomina sunt odiosa) verdikteket kimondó egyik esküdtszék tagjainak névsorát megismerhetni. Csodálatosképpen ebből azt láttam, hogy ezen verdiktet hozó esküdtszék tagjai között aránylag kisebb számban volt az úgynevezett „műveltebb" elem. Talán véletlen ez, de ha ebből következtetni akarnánk, ugy helyesen vagy helytelenül, de talán arra kellene következtetnünk, hogy az esküdtszékek alakításánál, illetve a szelekcziónál, nagyobb súlyt kellene talán helyezni a műveltebb esküdtképes tagoknak esküdt szolgálatokra való bevonására! Ezen rendszabály pedig demokratikusnak épen nem volna mondható! Mert, ha a törvény ismerete által önkénytelenül is befolyásolt tanult biró mellé a népből választott esküdteket adnak, akik az Íratlan erkölcsi törvény tiszta forrásából, a tul nem képzett természetes jogérzet mélyéből merítenek igazságot, ugy azt kellene hinni, hogy a műveltségi czenzusnak erre mi befolyása sem lehet. Ha nem is azonosíthatjuk magunkat Rousseau müveltségellenes álláspontjával, de előítélet nélküli embernek nem fog sohasem eszébe jutni, — és miután az úgynevezett műveltségi czenzus a tudásnak csak fokát czenzurálhatja, — tudást és műveltséget, — könyvbeli tudást, am ként mondani szokták, — az emberi igaz, benső érzés valódi és helyes fokmérőjének tekinteni. Nem hiába beszélnek az emberek szívbeli műveltségről is. Éppen azért az intelligens, a műveltebb elemnek az esküdtbiróságban bírt esetleges számbeli túlsúlya egymagában meg nem közelítené az esküdtbiróságok ideálját! Reá mutattunk már fentebb ugyanis a modern jogélet sokszerüségére, amely az esküdtszék megítéléséhez vezet. Lehet bármily erősen kifejlődött jogérzetünk anélkül, hogy a modern forgalom bonyolult helyzeteit vagy a modern lélek belső rejtekeit felismerni tudnánk. És mégis a franczia közmondás azt tartja: „Toute conprendre c'est toute pardonner"! Akármelyik verdikt igazságtalan lehet, mert e lelkirugók átértésének alapja belőle hiányzik. Gondoljunk csak a szellemi abnormalitások és a büntettek közötti összefüggés fölötti nézetek harczára I Itt még a tudós, a sokoldalúan képzett és kriminalisztikailag tapasztalt biró sincs *) M.-Sziget, Veszprém stb. 1. ehhez lapunk 1903. évfolyamának 428. lapján közölt ,klasszikus verdiktek'-et.