Magyar jogász-újság, 1903 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1903 / 2. szám - Ankét az árurészletügyletről szóló törvényjavaslat felett

2. sz. Magyar Kodifikáczió 41 lemnek is a javaslatban főleg az ügynöki kérdés és az illetékesség kérdése faj legjobban, amiben a többi kereskedelmi körökkel osztozik. A főbb ütköző pontok egyébként a következők voltak: Az ügynöknek a törvény által adott vélelmezett meghatalmazását általában véve nagyon tágnak tekintik. Figyelemre méltó, hogy ügynöki körökből is aggályok emelkedtek az iránt: tud-e majd a mi ügynöki karunk helyesen élni a nagy jogkörrel, ezzel a kétélű fegyverrel? A kereskedelmi körök épen a részletüzlet tönkretételét, az üzleti tökének az ügynökök kezébe való kiszolgáltatását látták a tervezet ide vonatkozó szabályozásában Mindezekből kétségtelen, hogy az ügynöki kart erőteljes i|jarrendészeli intéz kedésekkel kell reformálni s megbízhatóbbá tenni. Az ügynöki jogkör tárgyában a divergens nézetek eredője körülbelül a következő: az ügynök köthesse ugyan meg az ügyletet (sokfelöl kötelező írásbeliséget kívánnak a részletügylet létrejöttéhez), de a íőnököt ezzel szemben elállási jog illesse; amellett az ügynök részletfizetést (a foglalón, esetleg első részleten kivül) általában ne vehessen fel külön meghatalmazás nélkül. A hiánykifogásolás határidejét (3. §.) túlságos hosszúnak tekintette az értekezlet; annak a ken skedelmi törvénynél enyhébb megállapítása ellen azonban, a határidők praeczizirozása esetén, nem volt kifogás. Szétágaztak a vélemények az árkoilátozás tekintetében is. (4. §.) A javasolt százalékos árlimitácziónak kevés a barátja; akik a korlátozást helyesnek tartják, azt inkább a felén tuli sérelem osztrákjogi mintájára tekintik megvalósitandónak. Általában véve azonban nem sok gyakorlati eredményt vártak a korlátozástól. Az ügylet belső lebonyolítása ellen kevés volt az észrevétel; jeléül annak, hogy a javaslatnak nagy elmeéllel kidolgozott részletei a részletügylet lermészetének megfelelnek. Sem a részletfizetési kedvezmény elvesztésének, sem a kikötött elállásnak szabályozása, sem a kötbér tilalom és a lex comm'ssoria tilalma nem keltett nagyobb ellenzést. A tulajdonjogfentartás körül természetesen felújultak a régi ellentétek. Egy tekintélyes csoport a pactum reservati domini elejtését kívánta: mert az eladót nem védi, a vevőre veszélyes, ellenben hitelezési visszaélések termékeny forrása. Másfelöl persze a tulajdonfentartás ugy szerepel, mint az eladónak az öt terhelő korlátozásokért nyújtott ellenérték, s igy elejtése a közhangulat szerint sem látszott valószínűnek. Abban pedig a legtöbben egyetértettek, hogy a paktumnak a tervezetben foglalt — elállással és in integrum restituczióval kapcsolatos — lebonyolítása, mint szükséges rossz, legalább az igazságnak felel meg, ha a gyakorlatiasságnak nem is egészen. De hiszen ép oly kevéssé gyakorlati a végrehajtási árverés utján való lebonyolításnak az 1896. évi Magyar Jogászgyülésen csekély többséggel elfogadott, s most újból jelentkező javaslata. A váltóvételi tilalom körül is nagyobb öszszeütközés volt. Egyfelől annak büntető szankczióval való szigorítása, másfelől a kereskedelem akadálytalanabb lebonyolítása javára a nagyobb értékű részleteknek a tilalom alól való kivétele a főbb javaslatok. Az illetékesség kérdése keltette természetesen a legélesebb harczot. Meglepő, de kevéssé bebizonyított érv volt a prorogáczió ti'alma ellen, hogy az alpereseknek ez sem használ, meit nem védekeznek, a makacsságok és egyezségek száma Ausztriában e tilalom mellett sem apadt. Másfelől különösen az Ausztriával való végrehajtási viszonosságra utaltak, mint legfőbb akadályra, mert az osztrák ítéletekkel szemben nem lehet az illetéktelenségét érvényesíteni, s igy a részletüzletet e szabálylyal a magyar kereskedelem kárára Ausztriába tolnák át Ha ez a legfőbb baj, ezen könnyű segíteni, sőt ugy látszik, már meg is van a segítség a javaslatban benrejlő, de külön is kivánalomkép kifejezésre jutott azon tételben, hogy az illetékesség hiánya részletügyletböl eredő követeléssel szemben a végrehajtási eljárás során is érvényesíthető. Már persze az, hogy a prorogáczió tilalma miképen fog hatni a kereskedelem fejlődésére: a legnehezebb, legkényesebb gazdaságpolitikai kérdések egyike; de azt is bajos félreismerni, hogy ebben rejlik a részletügyleti adós leghathatósabb védelme is. Kívánatos, hogy az igazságügyi kormány e sokfelé ágazó kívánság eredőjét olykép tudja megvonni, hogy az megnyugvást is keltsen, a bajoknak is elejét vegye, noha teljes tudatában vagyunk annak, hogy ezzel nehéz, szinte lehetetlen dolgot kívánunk. JOGI SZEMLE Hosszas halogatás után végre két nagy munka keresztülvitelére vállalkozott a német birodalmi igazságügyi hivatal: a büntető törvény és a bűnvádi perrendtartás reformjára. A hosszas habozás azonban könnyen érthető! Mert bár Németországban elegendők a jogi kapaczitások arra, hogy mindkét tervezetet egyidejűleg kidolgozhassák, mindennek daczára a büntetőjognak reformja a dolog természetéből kifolyólag oly rendkivüJi nehézségekkel jár, a minővel bármely más törvény reformja sem járna, beleértve a polgári törvénykönyvet is. De a bűnvádi perrendtartás anyagát illetőleg is két ellentétes nézet áll egymással szemben és pedig oly fontos kérdés tekintetében, a melynek mikénti eldöntése alapvető irányt fog adni az egész törvénykönyvnek. A nézetek ellentétessége a felebbvitel kérdésére vonatkozik, a mely nézetellentét oly merev, hogy annak kiegyenlítéséről szó sem