Magyar jogász-újság, 1903 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1903 / 2. szám - Ankét az árurészletügyletről szóló törvényjavaslat felett

III Magyar Kodifikáczió II. évf. meggyőződésem, hogy a jogtalan elsajátítás vétségének §-ai és ezek közt különösen a 365. és a 366-ik §. még ma, a B. T. K. életben-létének huszonharmadik évében sem váltak a nép lelkében élő, etnikai világnézletével egyező és általa önkéntelenül is érzett szabályokká. A nép gyermeke még ma sem érzi át azt, hogy az országút porában talált kendőt, ködmönt vagy fejszét stb. megtartania nem szabad, s még ma sem tudja megérteni, hogy az utczán lelt pénzestárczát, vagy a szántás közben ekéje vasa alól felbukkanó régi pénzt vagy „kincset" nem a jó isten adta neki. Lelkifurdalás és a „tiltott"-nak legkisebb tudata nélkül megtartja ő azt magának, mint aki ahhoz egészen becsületes uton jutott. És ezt bizony igen sokszor még az urfajta is minden aggályoskodás nélkül megteszi. „A törvény nem-tudásával magát senki sem védheti". Való, igaz! üt tehát meg kell büntetni az ilyenért. Ámde a népgondolkozásnak a fentiekben vázolt kétségtelen ténye előtt aztán annak a büntetést kiszabó birónak is meg kell hajolnia és ezt a tagadhatlanul létező tényt, ennél a bűncselekménynél, talán kivétel nélküli szabályként, oly nyomatékos enyhítő körülményül kell elfogadnia, amelynél fogva a 92. § t az eseteknek talán 99°/o-jében okvetlenül alkal- * máznia kell. ' És mit látunk? Járásbíróságaink 1901-ben jogtalan elsajátítás vétsége czimén összesen 2073 embert Ítélvén el, özek közül csak 549 nél alkalmazták a 92. §-t, ellenben a többi 1,524-et elcsukták, még pedig közülök 1,305-öt, tehát az összesnek 85'5 °/o-jét épen arra a szerencsétlen 1—8 napig terjedő időre záratták el. Hogy mi lehetett az a felette súlyosító körülmény, amely e> n/J a delikümmál és ennél a 85 5%-nál indokolhatlanná tette a 92. §. alkalmazását : azt valóban bajos elképzelni. Vagy fussunk át szemeinkkel ugyané szempontból a lopás vétségének járásbirósági judikaturáján ! A 100 lorona értéknél nem többet eltolvajlók nagy számából : 12220-ból csupán 756 — tehát csak 6', mondd: hat százalék — volt méltó és érdemes arra járásbíróságaink ítéletei szerint, hogy meg mentessék a fogház-büntetés szégyenétől és veszedelmétől. A többit— 11464 embert = 94° o-ot — el kellett csukni, még pedig közülök 8632 öt ismét csak arra a mire sem jó. czéltalan, söt egyenesen káros hatású 1-8 napos szabadságvesztés-büntetésére! Ha meggondoljuk, hogy amint már emiitettük, épen a járásbirósági büntető gyakorlatnak a legnagyobb részben mind csupa először bűnöző emberrel van dolga; ha nem kerüli ki figyelmünket az sem, hogy a lopás vétségével veszélyeztelett vagyoni javak értéke (100 korona) már a törvénynél fogva is oly csekély, bogy ezzel szemben a szabadságvesztés büntetéssel való megtorlás igazán csak a súlyosító körülmények túlnyomó volta esetén lehet indokolt; ba kellő fontosságot tulajdonítunk annak a tapasztalati ténynek is, hogy a lopás vétségének legtöbb esetében éhségtől űzött, kis kaliberű alkalmi bűnösökkel állunk szemben : akkor valóban arra a gondolatra kell jönnünk, hogy ha valahol, ugy épen ennél a deliktumnál járásbíróságaink sokkal hasznosabb eredményt érnénk el és jobb szolgálatot tennének a kriminalitás csökkentése érdekében azzal, ha a 92. §. alkalmazásának ezt a felette csekély 6%-át a jövőben jóval magasabbra emelnék. Lesz alkalmunk foglalkozni a törvényszéki ítélkezésnek e téren szintén észlelhető s hasonlóan indokolhatlan merevségével is, és itt egyelőre csak a járásbirósági gyakorlat szempontjából kell kifejezést adnunk az elmondottak alapján annak az óhajtásnak, hogy bár töltse be már végrevalahára a 92. §. azt a magasztos szerepet, amelyre hivatva van s a melynek segélyével a rövidtarlamu szabadságvesztés-büntetések veszedelmével mindennél sikeresebben és újdonságokkal való kísérletezések nélkül is megküzdhetünk. Dr. Bálás Elemér, budapesti kir. alügyész. Ankét az árurészletügyletről szóló törvényjavaslat felett. = Az árurészletügyletekről szóló törvényjavaslat felett, az igazságügyminiszter elnöklete alatt tartott háromnapos ankét teljes világításba helyezte e tárgy törvényhozási szabályozásának rendkívüli nehézségeit. Ritkán élesednek ki annyira az érdekellentétek s ritkán távolodnak el oly messze a követelmények végletei, mint azt e tanácskozmányban láttuk. Már pedig az ankéten csak az egyik érdekcsoport: a kereskedelem volt hivatalosan képviselve ; a fogyasztók csoportja (melyet az értekezlet egyik tagja éppen „a becsapottak millióinak'' nevével aposztrofált) csak a gyakorló jogászok körében nyert közvetett, bár rendkívül erőteljes képviseletet. Mégis örömmel kell konstatálnunk, hogy talán egy — a törvényhozás tehetetlenségét kifejező — szkeptikus szózat kivételével, egyben mindkét csoport egyetért: a felmerült visszaélések megszüntetésének szükségességében, melyet éppen a kereskedelem képviselői hangsúlyoztak a tisztességes kereskedelem érdekében. Érdekes jelenség különben, hogy a javaslatot a leglelkesebben egy vidéki (a kassai) kereskedelmi kamra kiküldöttje üdvözölte, ami bizonysága annak, hogy a javaslat ismét egy lépést jelent a kereskedelem deczentralizácziójának utján, melyet az 1900: XXV. t.-cz. inaugurált. Erősen s meglehetős általánosan kívánták, hogy az irodalom és művészet termékei, mint annak idején a megrendelés gyűjtési törvény alól történt, ugy e törvény alól is vétessenek ki; bár ugy látszik, a könyv- és mükereskede-