Magyar jogász-újság, 1903 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1903 / 24. szám - A jus primae noctis

24. sz. Magyar Jogász-Ujság 471 nagy százalékkal (különösen Budapesten) csökkenvén, ez ismét az ügyvédkérdést, közvetve pedig az ügyvédi rendtartás és az ügyvédi munkadíjszabás revízióját, illetve ennek aktualitását fogja előtérbe tolni! Látjuk, hogy a fölvetett szocziális kérdéseknek csak egyike is minő életbevágó hatásokat fog a közélet egyes ágaiban és osztályaiban kiváltani! Mindezekből kitűnik azonban az is, hogy minden szocziális reform, mely egy specziális társadalmi osztály érdekeit van hivatva előmozdítani, csak valamely konkurráló más társadalmi osztály érdekkörének kárán érvényesülhet. Kétségtelen igazságként áll ez előttünk, midőn azt látjuk, hogy az emiitett szocziális reform az ügyvéd kenyeréből tör le hatalmas falatot, hogy a maga éhségét csillapítsa. Társadalmi kérdésekben az ügyvédi kar sohasem volt kicsinyes; ne feledjük el azonban, hogy az ügyvédi kar érdekei is mostoha helyzetben vannak s az állam ha egyébbel nem, de legalább azzal adós c testületnek, hogy a viszonyait szabályozó elavult rendszabályokat a szocziális viszonyoknak megfelelő ujakkal helyettesítse ép ugy, miként nem riad vissza e kar megélhetési viszonyainak [^vasára felsegíteni egyes osztályokat, istápolni egyes társadalmi rétegeket, megoldani egyes szocziális kérdéseket. A jóakarat, ugy tudjuk, megvan, csak a megvalósulás munkája késik ! A kir. Kúria szakítani látszik a semmiségi panaszok tekintetében követett eddigi joggyakorlatával. A merev, sok oldalról panaszolt magyarázása a bűnvádi perrendtartás 390. §-ának, mely a semmiségi ok világos és határozott megjelölésére vonatkozik, ugy látszik immár liberálisabb, tágabb értelcmezésnek ad helyet. A száraz formalisztikus irány megtörését jelenti ugyanis azon utóbbi határozata a Kúriának, mely „a vádlott felmentése miatt" bejelentett semmiségi panasznak helyt adott. Rósa. j. JOGÉLET. A jus primae noctis. Manapság, amikor erre a tárgyra vonatkozólag a földkerekség minden részéből óriási anyag áll rendelkezésünkre, a nászéj joga alig lehet többé vitás. Ezen jognak korábbi makacs lagadása annak a téves megíigyelésnek volt a következménye, hogy azok, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak, rendszerint a fejlődésnek utolsó lánczszemét, a középeurópai főnemesség előjogát, mely egymagában ma már érthetetlen, vették kiindulási pontul, holott, ha ősidők erkölcseinek ezt a maradványát megérteni akarjuk, fejlődését fokról-fokra kell kutatnunk. A kiindulási pont itt is a közös házasságból a monogám házassághoz v;iló átmenet volt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a helarixmus, a közös házasság idejében a nő az egész néptörzsnek a tulajdona volt, és amint a kultúra fejlődésével az egyed mindinkább különvált a tömegtől és ekzisztencziáját és egyéniségét elkülönítette, ép oly lassan történt a külön házasságra vezető első merész lépés is. Ahol a külön házasság a maga kezdetleges formájában fölmerült, ott mindenült forradalmi jellege volt és a létező társadalmi rendet találta magával szemben, sőt, minthogy a legrégibb időben a társadalmi rendet a vallástól elkülöníteni nem tudták, a külön házasságot az istenek elleni bűnnek tekintették, minthogy az az őskori szokásokba ütközött. Erre vezethető vissza az a nagyszámú kísérlet, amely arra irányult, hogy a monogám házasságot a közös házassággal összekapcsolják. És valamint sok népnél a monogám házasságot — ennek teljes diadalra jutása után is — a közös házasságnak megfelelő állapot előzte meg — a leány ugyanis az egész törzsé, az asszony csak egy férfiúé, — bizonyára igy keletkezett a nászéj fogalma is. Mert ez a jog kezdetben a törzs minden férfiát megillette. Herodot a nazamonokról, egy libiai törzsről megírta, hogy az asszony a nászéjen az összes vendégeké volt, akik viszonzásul házassági ajándékokat hoztak ; ugyanez a szokás divott az ókorban a baleári szigeteken is. Ehhez hasonló szokást találunk ma is még az ausztráliai négereknél (kurnaiknál), ahol azoknak, akik a nő elrablásánál segédkeznek és akik a megszökött nőt utóiérik, joguk van a nőhöz. Ez a jog őket nyilvánvalóan, mint törzsük képviselőit illeti. De mindez csak néhány példa. A nászéj joga ugy az ókorban, mint az újkorban az egész földön általánosságban elterjedt. Hogy csak néhány példát említsünk, ezt a jogot az ókorban az adyrmachidok — egy Egyptom szomszédságában élt nép, az őskori kefalcnek, később a germánok, skótok, irek, baszkok gyakorolták, de érvényben van ez ma is a délamerikai törzsöknél, a keleti népeknél, az eszkimóknál, a Wa-Teita afrikai néptörzsnél és az ausztráliai négereknél, tehát a legkülönbözőbb időkben, a világ legellentétesebb pontjain lakó népeknél ! És mindenkor ráakadunk arra a szempontra, mely ezt a jogot a törzs képviselőinek adja meg; a legrégibb időkben ez a jog minden, a törzshöz tartozó férfiul megilletett ; később, amikor a nemesség és a királyság intézménye megerősödött, az ország legelőkelőbbjeinek és hatalmasainak a kiváltsága lett. Ha az erkölcsök mai álláspontjára helyezkedünk, megfoghatatlannak és visszataszítónak látjuk, hogy a papok, mint a vallás képviselői, ennek a jognak védelmére keltek, és a templomok ezen jog gyakorlásának színhelyévé lettek. Az a kétségtelenül megállapított indus szokás, hogy a bajaderekel egy bálványnyal házasították össze, — egymagában is eléggé ékesszóló bizonysága a régi erkölcsöknek. Az emberi kultúra ezen fokán a heterisztikus intézmények végső kialakulása is visszaidézi az ősrégi erkölcsöket és a leány, aki magát ezeknek a szokásoknak aláveti, — és kénytelen nlagát alávetni — az isteneknek, mint az ősrégi szokások patronusainak van szentelve. Ez az úgynevezett templomi prostituczió meg volt Lydiában, Ciprus szigetén és Hellaszban, az itáliai lokroknál. liz a szörnyűnek tetsző szokás főképen a napkeleti országokban uralkodott. Így például az Anailis iston-