Magyar igazságügy, 1892 (19. évfolyam, 37. kötet 1-6. szám - 38. kötet 1-6. szám)

1892/37 / 2. szám

Az erőszak és fenyegetés fogalma a büntetőjogban 95 talmazás czéljaból akarta magához venni. A vis compulsiva enyhe esete. (B. J. T. XIX. 129 ].) 10. A kir tábla felmentette azt, a ki bottal rohanta meg a vérehajtót; mert ez nem veszélyes fenyegetés. Téves felfogás, melyet a curia büntető Ítéletében rectifikált. (B. J. T. XX. 19. 1 ) 11. A kir. curia az alsóbb biróságok büntető Ítéletével szemben felmentette azt, a ki a hatóság tagját pofon ütéssel fenyegette ; mert az ilyen fenyegetés nem veszélyes. Ezen kijelentés a Btk. 167. §-ának világos rendelkezésébe ütközik, mely szerint bármily vétséggel való fenyegetés létrehozza a veszélyes fenyegetést, ha az ímminens. Latjuk ezen szemelvényből, hogy a gyakorlat a k é n y s z e r eszközére vonatkozólag nem egyöntetű. Láttunk olyan esetet, melyben a vis absolutat is kevesellette a bíróság, s láttunk olyat, melyben a legkisebb fokú fenyegetés is elegendőnek találtatott. Mindez azt mutatja, hogy a kérdés forrongásban van még s egy határozott irányt erre nézve a biróságok nem fogadtak el. Constatálhatjuk azonban, hogy a visabsoluta mellett a vis compulsiva is elegendő a judicatura szerint. így állván a dolog, azon kérdésre kell feleletet adnunk, hogy a kényszerítésnek ezen enyhébb foka miért elég? A hatóság elleni erőszak bűntettének tárgyalás alatt levő esete (165. §.) éppen azon kevés büntettek közül való, melyeknél töt b szempontból be lehet bizonyítani azt, hogy itt a vis absoluta mellett a vis compulsiva is elégséges. Első sorban kiindulási pontul szolgál az elkövetési cselekedetek egyensúlya. Elkövetési cselekedet itt: a) erőszak, b) fenyegetés, c) tettleges bántalmazás. A büntetés egyenlő akármelyik elkövetési mód hozta is létre a büntettet; tehát ebből következik, hogy a három cselekedet közt nem szabad lényeges mennyiségi különbségnek lenni. Már pedig igy állana a dolog, ha c s a k a vis absoluta volna elegendő, ellenben a vis compulsiva nem ; mert ha az ellenállhatlan erőt szembeállítjuk a tettleges bántalmazás legenyhébb eseteivel, a reális injuriával. azt tapasztaljuk, hogy ez utóbbi sokkal kisebb quantum mint az előbbi, s igy a tényálladéki ismérvek aranya is azt követeli, hogy a vis compulsivával előidézett kényszer is alkalmas elkövetési cselekedetnek vétessék. E mellett szól továbbá a törvény szövege is, mely nem a hivatali kötelesség végrehajtásának a m eg akadályozását, hanem csupán csak annak akadályozását kívánja meg. Már pedig a vis absoluta a passivitás helyzetébe kényszeríti a megtámadottat, mely helyzetben ez cselekvésre teljesen képtelen. Következéskép, ha a törvény ilyen kénysze-