Magyar igazságügy, 1892 (19. évfolyam, 37. kötet 1-6. szám - 38. kötet 1-6. szám)

1892/37 / 2. szám

Az akarat a szerződésben désben igérte volna összes női ruháit, akkor közömbös, hogy ő mit értett női ruha alatt, és az általa viselt ruha kétségtelenül le lesz kötve: mert itt nem az ő akarata, hanem a kifejezés objectiv értelme határoz E példa után a fentiek további magyarázata felesleges. Úgyde feltetlenül még a végrendeletnél sem irányadó a rendelkező akarata. Ha a végrendelet a rendelkező valódi akarata szerint keresztül nem vihető, a római jogászok furfangja addig-addig ^interpretálja* az «akaratot» mig szinte kiképed bele — «si modo voluntas manifestissime non refragatur> mint a források mondjak. Ezen u n. «benigna interpretatio* utján talált eredmény valójában nem az elhunyt akarata, hanem csak c o mpromissum ezen akarat és a törvény között. Az interpretatio e ponton nem többé declarativ, hanem constitutiv természetű : az elhunyt végső «akarata» gyanánt tüntet fel olyas valamit, mi nem akarata, nem is nyilatkozatának objectiv értelme, hanem egy amattól többé-kevésbé eltérő költött akarat, íicrio, melyet az interpretatio, csinjan vagy erőszakkal, a végrendelet szavai alá csúsztat. Egy találomra kikapott pé da világossá togja ezt tenni. Egy a jogi nyelvben járatlan végrendelkező barátjának A-nak sok évi szolgalatai hálájául egyik hazát akarja juttatni halála után ; különben pedig belenyugodva törvényes örökösei igényeibe, csak annyit mond végrendeletében: «A barátom örököse legyen az X-ben fekvő házamnak*. Az cörökos* szó kétségkívül helytelenül van alkalmazva; de az «örökös» és « hagyományos* közti különbség amint manap sem világos a laikus előtt, ugy kétséges lehetett az a rómaiak előtt is : non enim in Cóusa testamentorum ad definitioem utique descendendum est, cum plerumque abusive loquantur nec propriis nominibus ac vocabulis sem per utantur, mondja'a jeles Marcellus (fr 69 de leg III). Kérdés tehát: mit akart a végrendelkező? Ha a fenti végrendeletet m a kellene értelmeznünk, senki sem haboznék kimondani : világos, hogy A nem az egész vdgyoii örököse akar lenni, különben mi értelme se volna annak hogy a X-beli há/. külön kiemtltessék ; hogy A cöröl<ös»-nek vagy «hagyományosának van e nevezve, arra a fenti indokból súlyt nem fektethetnénk : A mint res certa-ra kinevezett hivatalos, hagyományos kén t kapná a házat, a törvényes örökösök a többi vagyont. Ne n igy tesznek a római jogászok. Ok is állítólag az elhunyt valódi «akaratat> kutatják. Minthogy pedig ezen felismert valódi akarat a <nemo pro parte* szabályánál fogva keresztül nem vihető, átidomítják ez akaratot olykép, hogy a szövegben elejtve nem az «örökös» szót hanem a házat. A egyedüli örökös lesz: detiacta rei certae mentioné sine parte heres scriptus intelligitur ! (fr. 9. §. 13 de heréd, instit. 28. 5.) Hogy az ilykép kiinterprctalt cakarat* nem a végrendelkező akarata, senki sem tudta jobban a római jogászok-