Magyar igazságügy, 1892 (19. évfolyam, 37. kötet 1-6. szám - 38. kötet 1-6. szám)

1892/37 / 2. szám

122 Dr. Schwarz Gusztáv jávai, mihelyt e körülményre hivatkozik. Hisz Savigny mondotta legelébb, és ez maradt irányadó mai napig (Syst. III. 246. 1, és Beylage VIII. Nr. XXXIV) hogy mihelyt az akarat hiányzik, a nyilatkozat szükségkép semmis, és hatálytalansága nem tétethetik függővé attól, vájjon ez akarathiány oka menthető-e vagy menthetetlen, vétkes-e vagy vétlen; hogy az akaratnak a nyilatkozattól való eltérése hatálytalanná teszi ez utóbbit akkor is, ha ez eltérés a nyilatkozó culpa lataja (melylyel pedig a dolus szerződési viszonyokbanegy forma elbánásban részesül: fr. 23 R. J. 50, 17; fr r. §. 1. si mensor 11, 6) által idéztetett is elő! Mert —hogy ismét Unger szavaival éljek (II. 121. 1.) —hisz «ezen semmisség nem a nyilatkozó kedvezése czéljából állíttatott fel, hogy hátránytól megóvassék vagy hogy érdeke biztosittassék . . . hanem természeteskövetkezménye a jogügylet egyik lényeges kelléke (t. i. az akarat) hiányának.•» És Savigny szerint: Mag der Káufer (aki könnyelmű vigyázatlanságból egyezett bele szinleg a vételbe, midőn azt valójában nem akarta) mag der Káuler auch deshalb zu tadeln sein, so (ist doch) . . . ohne ... Willen kein Vertrag vorhanden*. (III. 264. 1. b) és d) jegyz.) Harmadszor és végre: ha Zitelmann (id. h.) ez utóbbi gondolatnak oly fordulatot ad, hogy a dissimulált akarathiany, bár az ügylet magában véve semmis (?) mégis perben mint a fél saját tényében forgó rosszhiszeműsége (turpitudo) nem allégálható; ugy meg kell jegyezni (azonkívül, mit ezen állítólagos turpitudó ellen az imént mondottunk) hogy nem a perbeli érvényesithetés, hanem az anyagi jogi érvényesség forog itt kérdésben. Ha a/, akarathiány csakugyan joggátló kifogás (hogy Wetzell jellemző kifejezésével éljek), ugy elő kell ennek hozathatnia perben is; ha nem lehet, akkor nem is kifogás, és a színlelő ügylet «magában véve» nem semmis, hanem érvényes. Hogy miért érvényes? — magyarázatlan mint azelőtt. B.) A nyilatkozat a nyilatkozó akaratától eltérő irányban kötelez: az interpretatio. Első pillanatra talán meglepő e felirat összeállítása. Hiszen a helyes interpretatio lehetőleg a nyilatkozat értelmét adja vissza : hogy szolgálhatna az interpretatio arra, hogy a felet valódi akaratától eltérő irányban kötelezze ? Feleletem: éppen azért, mert a nyilatkozat «értelmét» adja vissza, a nyilatkozat értelme pedig nem vág szükségkép össze a nyilatkozó akaratával. Mi a nyilatkozat értelme ? Ha igaz volna, hogy csak az a k a r a t az, mi kötelez, és hogy a nyilatkozat ezen egyedül hathatós akaratnak csak észrevehetővé tételére, csak felismerési eszközéül szolgál : ugy kellene, hogy a nyilatkozat értelmezése is kizárólag a nyilatkozó egyéni akarata szerint irányuljon, és ha egyéb mód nem akad, magának a fél esküjének kellene döntenie a felől,