Magyar igazságügy, 1891 (18. évfolyam, 35. kötet 1-6. szám - 36. kötet 1-6. szám)
1891/35 / 6. szám
Néhány szó a vármegyerendszer reformjához 405 ihetne elméletileg indokolni az államosítást s önkormányzati rendszerünk ama megsemmisítését, melyet a javaslat kontemplál. De mindezen elméleti fejtegetéseknél meggyőzőbben bizonyítja az államosításnak, különösen a közigazgatási tisztviselők kinevezésének káros voltát a gyakorlati élet, a mindennapi tapasztalás. A szorosan vett belügyi igazgatás terén kivül manapság az állam minden egyéb kormányzati és igazgatási funkczióját kinevezett (állami) hivatalnokok végzik, sőt az önkormányzati igazgatás keretén belül is vannak kinevezett hivatalnokok. Van tehát módunk összehasonlítani a kineve:és és választás eredményét a gyakorlatban. S mit tapasztalunk ? Azt, hogy a kinevezett hivatalnokok nem csupán a szolgálati viszonyban vannak a kormánynak alárendelve, hanem ez alárendeltséget, függőséget átviszik a magánéletbe is, elannyira, hogy ezen függőség korlátozza őket politikai meggyőződésük nyilvánításának szabadságában. És ez nagyon természetes is. Az a hivatalnok a ki a kormánytól nyerte kinevezés által hivatalát, a ki a kormánytól várja előléptetéseit, nem mer nyilvánítani más politikai meggyőződést, mint a mely a mindenkori kormánynak kedvez, mert ellenkező esetben főnöke vagy más valaki is, megsúghatja illetékes helyen az ő politikai viselkedését, a mi által elrontja minősítési táblázatát, örökre bevágja maga előtt az előhaladás útját s örülhet, ha egy hirtelen előrántott fegyelmi eljárás utján el nem bocsájtják hivatalából vagy kényszer nyugdíjba nem küldik. És ezt nem csupán közigazgatási hivatalnokoknál tapasztalhatjuk, hanem még a bírói karnál is, mely kar pedig sokkal előnyösebb helyzetben van, mert védi a bírói függetlenség. Ily függőségi viszonyba hozatnának kinevezés folytán az összes közigazgatási tisztviselők. Már pedig — ugy hiszem — nem lehet egy államnak sem czélja, hogy leginteligensebb s legszakavatottabb polgárainak ezreit szabadságukban ily módon szükség nélkül korlátozza. Hova jutna akkor az alkotmányosság ! ? De felhozzák ez érvelés ellen, hogy a közigazgatási tisztviselő he politizáljon, hanem végezze dolgát s igyekezzék jó közigazgatás által hazájának használni. Hát ez igen szép elv, de a gyakorlatban kivihetetlen. Eltekintve attól, hogy a polgár, midőn állami hivatalt vállal, nem mond le politikai meggyőződéséről, és ilyet követelni sértő az ember veleszületett szabadsagérzetére nézve: ez elv már csak azért is kivihetetlen, mert maga a központi kormány közvetve vagy közvetlenül ösztönzi hivatalnokait az aktiv politikai szereplésre. És épen azért nem csupán a hivatalnoki kar politikai szabadságára volna káros a kinevezés, hanem az ország közszabadságára is. Mert ily függő közigazgatási tisztviselői kar első kötelességé-