Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)
1890/33 / 2. szám
142 Dr. Magyary Géza elveket állítottak fel : ép ugy az öröklési jog terén hatásuk az volt, hogy a mai értelemben vett öröklési jognak előharczosai voltak. A sikeres ipari és kereskedelmi tevékenység az embert gazdaságilag függetleníti s előidézi jogi függetlenségét is, önálló központjává tevén őt egy vagyonkörnek, melyben szabadon intézkedhetik. Ebből foly, hogy az ipar és kereskedelem, melyek egy uj vagyonelemnek, az ingónak, jelentőségét felismertették, ennek elidegenítése körül családi szempontok általi korlátozást meg nem tűrtek, s meghozták az azzal való szabad intézkedést halálesetre is. Ezen eredmény előidézésében az egyéni érvényesülés a római jog receptiójában hatalmas szövetségest nyert. Germán néptörzseknek Európa nyugati és déli részeiben római elemekkei végbement egyesülése folytán a római jogelvek a germán jogokba már korán átszivárogtak, a nélkül azonban, hogy azokkal egységes egészszé összeolvadtak volna. Ilyenek főkép a nyugati gót (lex Wisigothorum) és a longobard (lex Longobardorum) jogok. Teljesen átalakító hatást a római jog csak akkor gyakorolt, midőn receptiója folytán a törzskori s későbbi szokásjogok hatályukat vesztették. Ekként, minthogy időközben a hűbéri intézmények is lehanyatlottak, teljes érvényre emelkedett azon római jogelv, hogy mindenki a jogköréhez tartozó vagyonelemek feltétlen ura, s hogy az azokkal való rendelkezésben ugy élők közt, mint halálesetre sem családi tekintetek, sem pedig más intézmények által korlátozva nincs. így előállván a végrendelkezés szabadsága, a törvényes öröklési rend oly szabálylyá lett, mely csak egyéb intézkedés hiányában nyer alkalmazást. E fejlődéssel, melynek csirái már a X. századra vihetők vissza, s teljes befejezést még a jelen században sem nyert, mindazáltal a családi kötelék még sem vesztette el befolyását az öröklési rend szabályozására, sőt azon egyének megjelölésénél, kik törvényileg hivatnak meg az öröklésre, még ma is döntő szerepet játszik. Azonban nem mint politikai kötelék, melyhez tartozó egyének az örökhagyó vagyonára várománynyal bírnak, sem nem azért, mert a vagyonhoz való jogosultságuk különös intézkedés folytán megállapittatott, miként a hűbérnél, nálunk az adománynál, hanem tisztán mint a vérségi s házassági kötelékek által összefűzött egyének összesége; s ezen értelemben nem mint az örökhagyó vélelmezett akaratának megfelelő, hanem önön jelentőségeért.5 5 A magyar jogászgyülés évkönyve 187 r. évre. Győry Eleknek az első szakosztályban és a teljes ülésben tartott beszédei II. köt, 35 — 41 1. és 321—324 1. ; Katona Mór: A törvényes örökösödés a magyar jogban. Jogt. K. 1872. évf. 194. 1. f Bozóky Alajos : Adalékok a kötelesrész intézményéhez. Jogt. K. 1878. évf. 102 1. ; Zsögöd Benő: Az örökösödési törvénytervezetről, X—XVI. Magy. Igazságügy XIX. köt. 1883.; Teleszky István: Utóörökösödés és kötelestész. Jogt. K. 1883 évf. 2 — 3 1. Külföldi irók közül kiemelendő : Dernburg, ki «Lehrbuch des deutschen Privatrechtes und der Privatrechtsnormen des Reichs» czimü munkájában (III. köt. 263—264 1.) e* szabály helyességét a német jog szempontjából is elismeri.
