Magyar igazságügy, 1890 (17. évfolyam, 33. kötet 1-6. szám - 34. kötet 1-6. szám)
1890/33 / 2. szám
Dr. Magyary Géza van, hogy a legrégibb germán jogok is a felmenők öröklését mind mellőzik, s hogy annak később azon mértékben engednek tért, a melyben lehetségessé vált, hogy a lemenők nemcsak az atyjuk utáni ősi vagyonban való öröklés utján, hanem más módon is juthassanak vagyonhoz. E szabály hazai jogunk törvényes öröklési rendé szempontjából fölötte nagy fontosságú, a mennyiben az ősiben és a szerzeményi vagyonban való öröklési rend elveinek megfejtésére vezet; mi ugyancsak a következő korszakban bir jelentőséggel, mert az Árpad korszakban a szerzemény (nem adományi) csak alárendelt jelentőségű, s külön szabályozás tárgyát nem is képezi. Azon körülmény folytán végül, hogy a nők az öröklésből ki voltak zárva, a törzskori családiasság azon szabálya, hogy a családvagyon csak a család körében maradjon, fentartva maradt. Azonban alkalmazásának köre azon mértékben fogyott, a melyben a szállásbirtok, részint egyes családok kihalása vagy elszegényedése, részint pedig a szállásbirtokok igen gyakori elkobzása miatt — az adománynyal szemben jelentőségét veszité, s a melyben a királyok törekvése a törzskori maradványokat teljesen kiirtani diadalra jutott. Figyelembe veendő ugyanis, hogy több mint három század elteltével — vagyis az Árpád-korszak végén — a törzsi élet emlékei már csak a távol múltból sugárzottak elő, s hogy az akkor még tüzetesen nem szabályozott s épen azért jobbára csak a királyi kegytől függő adomány emelkedik általános érvényre ; miből könnyű belátni, hogy az Árpád-korszak végein a törzskori családfentartás elve, mint a törvényes öröklési rend szabályozója, csak igen szük körben érvényesült. A megváltozott birtokviszonyok biek (qui proximiores sunt .... qui ex paterno genere veniunt). Ezen szövegtől a lex Salicanak, Lindenbrog által kiadott az úgynevezett lcx Salica emendeta — anynyiban tér el, hogy az anyai és atyai nagynénék öröklési sorrendét megfordítja; az előbb hívja meg az atyai, azután az anyai nagynénét az öröklésre. (L. Walter F. Corp. Germ. ant. I. köt. 83. 1. Ennek kiegészítéséül meg csak az emlttendő, hogy a lex Salico valamennyi kiadásai a szállás birtokban (terra Salica) az öröklési rendet az előbbitől egész eltérően szabályozzák. A legtégibb szöveg e részben egészen homályos. Világosabb már a Schiller-féle, mely szerint: DJ terra verő salica nulla in muiieris hereditatis transeat portió, sed ad virite sexus tota terra proprie etatis tvansirt. Még határozottabban adja elő a Herold-féle kiadás: De terra salica in mulierem nulla portio transit sed hoc virilis sexus acquirit ; hoc est filii in ipsa haereditate succedunt. A Lindenbrog-féle kérdés ezzel majdnem szószerint egyezik, csakhogy az idé'.et utolsó mondatát elhagyja (Walter Corp. iur. Germ. ant. I. köt. 149 és 83. 1). Mindezekből világosan kitűnik, hogy ámbár a cépjogok legkiválóbbja nem tisztán az ízöröklési rendet követi, annál kevésbé azonban a törzsit vagy ágit. Sőt középkori felfogás szerint azon valóban sajátszerű tüneményből, hogy anyai ági rokonok oly nagy kedvezményezésben részesülnek, joggal tehető fel, hogy ezen őskori germán öröklési jogszabályozásnál, egy akkor nem rég lítünt kor emlékei vegyültek, melyek szerint a gyermekek atyjukat nem ismerték, a rokonság nem az atyai, hanem csak az anyai ágon számittatott. Csak igy érthető Tacitus ezen nyilatkozata : Sororum filiis idem apud avuncnlum qui apud patrem honor; quidem sanctiorem arctioremque
