Magyar igazságügy, 1889 (16. évfolyam, 31. kötet 1-6. szám - 32. kötet 1-6. szám)
1889/31 / 1. szám - Lehet-e a nő ügyvéd?
Szemle 81 Soha lap egyik hasábja igy meg nem czáfolta a másikat. Ha egyházi kérdésekben, egyházi választások és egyházi vagyonkezelés dolgában a hazát veszélyeztető méreteket ölthet a túlzók, az izgatók működése: akkor joggal lehet ettől félni a «polgári» elem kezeibe aiott justitia terén is. Ha lehet a magyar állam ellen tüntetni vagy izgatni a pátriárka-választással, akkor lehet a magyar állam ellen tüntetni és izgatni egy verdictummal is. Hogy az u'.óbbi mennyivel veszélyesebb, arról oly értelmes politikusokat, milyenek a Pesti Napló irói, felvilágositani nem szükséges ; valamint kár volna bővebben fejtegetni azt is, hogy mig amannak meggátlása politikai eszközökkel is lehetséges, addig emezt, az igazságszolgáltatás czéljait és méltóságát sértő rendelkezések nélkül, meghiúsítani egyáltalában nem lehet. És itt nem is szólunk azon bűncselekményekről, melyek egyenesen az állam ellen irányulnak. De gondoljunk az országellenes izgatás azon módjára, mely a közönséges bűntetteknek nemzetiségi, faji vagy pártszempontokból való mentesitését használja fegyverül s melyre egy Angliában épen most folyó vizsgálat nyújt ijesztő példát! Legislativ álláspontról tehát csak ismételhetjük : lehet, hogy a törvénykezés ezen alakja Magyarországon idővel lehetséges lesz. Ma még határozottan nem az! Ez a kérdés foglalkoztatta nemrég a brüsszeli főtörvényszék első tanácsát, mely előtt Popelin Mária k. a. jogtudor jelentkezett az ügyvédi eskü letétele és a stagiairek közé való felvétel végett. A kisasszony Guillery ügyvéd mellett foglalt helyet, ki kérelmének előterjesztésére vállalkozott. Utczai sötét öltözetben jelent meg, csipkés fekete kalappal szőke fején, szük loutre-köpenyeg simult derekához. A főügyészi széket Van Schoor főügyész foglalta el. Guillery ur előterjeszti abbeli inditványát, hogy Popelin k. a. az ügyvédi esküre bocsáttassék. Utána a főügyész emelt szót s azon kezdi, hogy szerencsét kiván a jelöltnek tanulmányai sikeréhez ; de ellenzi, hogy fáradozásainak gyümölcsét élvezze. «Az ön ideje és munkája kárba veszett. Az ügyvédi kar nem részesiti önt sem küzdelmeiben, sem dicsőségében». Azután a kérdés jogi oldalát fejtegeti: «Hogy a nő az ügyvédi karba bocsátható legyen, ehhez uj, külön törvényre volna szükség. Az 1810-iki decretum hallgat a nőről. De e törvény szelleme általában ismeretes ; tudjuk, milyen érzelmekkel viseltetett Napóleon az ügyvédek, «e csacsogó tömeg» iránt s ebből meggyőződhetünk, hogy semmi szin alatt sem eresztette volna közéjük a nőket, kiket még kevésbbé szeretett». A főügyész bizonyítja, hogy logikátlan dolog volna mások ügyeinek védelmét a nőre bizni, ki férje beleegyezése nélkül maga sem perben állani, sem javakat szerezni, elidegeniteni vagy terhelni nem képes. «Képzeljünk asszonyt a barreauban, a kar fegyelmi tanácsában ; érett korú hölgyeket, makacsul hajadonokat, a törvény rendelete szerint felügyelni a stagiairek erkölcsei és magaviselete fölött!» «Képzeljük, hogy az ügyvéd-feleség kénytelen irodáját otthagyni, mert kénytelen oda követni férjét, a hova annak tetszik ! Képzeljük, hogy pert vállalni és elutasítani kénytelen, mert férje parancsolja! Hova lenne a Lehet-e a nő ügyvéd ?
