Magyar igazságügy, 1889 (16. évfolyam, 31. kötet 1-6. szám - 32. kötet 1-6. szám)

1889/31 / 1. szám

nem alkalmazható azon esetekben, a melyekre vonatkozólag a törvény nem «hivatalvesztést,* hanem «a viselt hivatal elvesztését* rendeli. Ezen döntvény a gyakorlat előbbi ingadozásának véget vetett. De ha ezen döntvény helyesen értelmezi a törvényt, ugy a törvény helyességéhez nagyon sok szó fér. Mert ebből az következik, hogy annak, ki hivatalvesztéssel sújtott vétséget követett el, viselt hivatalát nem kell szükségszerűen elvesztenie, de feltétlenül el kell azt veszítenie akkor, ha csak a viselt hivatal elvesztésével sújtott vétséget követett el. Vagyis enyhébb vétség esetében súlyosabban bűnhődik a tettes, súlyosabban p. o. a 197. §., mint az ennél sokkal súlyosabb 193. §. esetében. Ezen eredmény nem mondható kielégítőnek, a miért az 54. §. 2. bekezdésében azon szavak után: «a hivatalvesztés* ezen szavak teendők: «a viselt hivatal vagy állás elvesztésének Ítéleti kimondása*. VI. 65. §• A büntetendő kísérlet fogalommeghatározása a gyakorlatban mindeddig aggályokra okot nem adott. A német judicatura ismeretes, sajnos aberratiói hazai judicaturánkban viszhangra nem találtak. Az eddigi tapasztalatok azért nem igénylik a szakasz bármily irányú módosítását. De ha arra gondolunk, hogy a jelen igen is, de a jövő nincs hatalmunkban ; hogy Olaszországban, a hol a kísérlet egészséges büntetőjogi fogalma bizonyára nem kevésbbé mély gyökeret vert mint nálunk, a legújabb javaslat sem elégszik meg a véghezvitel megkezdésével, hanem szükségesnek tartja a véghezviteli cselekedet alkalmatos voltának határozott kiemelését («chiunque nel fine di commettere un delitto ne ha intrapresa con atti esteriöri et idonei l'esecuzione*) nem látszik feleslegesnek a véghezvitel alkalmatos voltának különös kiemelése által a hazai judicaturánkban meghonosodott elvek uralmát még jobban biztosítani. P. o. a < véghezvitele megkezdetett* szavak közé azon szavaknak calkalmas módon* közbenszurása által. VII. 67. §. i. p. A m. k. Curia egy alkalommal kimondotta, hogy «a tettes elállása magát az egész kísérlet büntetlenségét, s igy valamennyi részesnek büntetlenségét is eredményezi* (1884. febr. 8. 5274/83. sz. B. J. T. VII. k. 396. L). Nem egész egy hónappal később a tettes elállása daczára a segéd ellen marasztaló ítéletet hozott, mert «a tettes elállása a segédre nézve a minősítés s a bűnösségre vonatkozólag befolyással nem bir» (i884márcz. 5. 11602. sz. U. o. VIII. k. 134 1.). Ez jogosulttá teszi azon feltevést, hogy nem eléggé határozott azon törvényszöveg, melyre két egymással egyenes ellentétben álló elmélet egyaránt hivatkozhatik. Részemről azt hiszem, hogy az önkéntes elállás csak subjectiv büntetést kizáró körülmény, csak annak vagy azoknak javára érvényesíthető, a kiben vagy kikben a feltétel megvalósult, s nem látom be, miért része-