Magyar igazságügy, 1888 (15. évfolyam, 29. kötet 1-6. szám - 30. kötet 1-6. szám)

1888/29 / 2. szám

74 Dr. Plósz Sándor iskolául is szolgálna a bíróságok, ügyvédek és a törvényhozó részére.* Egyébiránt természetes, hogy a kérdésben a magyar jogászgyülés érdemleges határozatát is kívánatosnak tartom. Épen ezért helyén valónak tartom egy megjegyzést tenni. A kérdés nyilván czélszerüségi kérdés. Már előfordult, hogy a magyar jogászgyülés egyik szakosztálya, az 1872-ben tartott jogászgyülés alkalmával, egy kérdés felett (a munkabérek lefoglalhatásának kérdése felett), melyben én is oly szerencsés voltam véleményt adhatni, napirendre tért azon okból, mert az mint czélszerüségi kérdés nem tartoznék a jogászgyülés hatásköréhez. A kérdésnek ily szempontból való mellőzését nem tudnám teljeselni. Minden törvényhozási kérdés végre is czélszerüségi kérdés és a jogászgyülés saját létjogosultságát tagadná meg, ha csak oly kérdésekkel akarna foglalkozni, a melyek tisztán csak u. n. jogi érvekkel dönthetők el. A kérdés nyilván feltételezi, hogy az első folyamodásu bíráskodás egyes és társas bíróságok között lesz megosztandó. Én is e föltevésből indulok ki jelen dolgozatomban, annyival inkább, mert e rendszert magam is helyesnek ismerem és ezen, egészben véve, nálunk nem mernék változtatni. Legalább is nem merném az ily experimentumot oly alapon ajánlani, a milyenről azt Tóth Gáspár ur (A polg. peres eljárás reformja, 1886.) javasolni tudja, a ki ugyanis abból a kiindulási pontból, hogy nálunk a hazai jogéletből kifejlődött és nem idegen államok intézményeiből átkölcsönzött peres eljárást kell életbeléptetni, egész odáig képes eljutni, hogy az első folyamodásu bíráskodást vagyonjogi perekben általában egyesbirákra kell bizni és mellesleg még azt is javasolja, hogy alkotandó perrendünknél a franczia rendszer alapelveit tartsuk szemünk előtt. Az állandó bizottság kérdéséből nem egészen világos, vájjon feltételezi-e az 500 frtos értékhatárt, avagy e kérdést is véleményezés alá bocsátja-e ? Talán nem lesz egészen felesleges ezen irányban is elmondani egyet-mást. Hisz a főok, mely nézetem szerint az értékhatár ily megállapítását megengedhetővé tenné, a hatáskörnek ezen értékhatáron belül való kiterjesztése kérdésénél különben is kifejtendő volna. A ki nem indul hamis abstractíók után, hanem a létező viszonyokkal számol és megvalósítható czélokat akar elérni, az előtt kétségtelen, hogy, ha már a jó igazságszolgáltatás követel* V. ö. erre nézve «Néhány szó a polgári törvénykezési rendtartási ideiglenes módosítása tárgyában* czim alatt a «Magyar Igazságügy XV. k 109 —114. 11 közölt dolgozatomat. Akkor tett inditványom egyébiránt a leggyorsabb megvalós thatásra volt számitva ; ma a reformot tágabb alapon lehetne keresztül vinni. I.