Magyar igazságügy, 1888 (15. évfolyam, 29. kötet 1-6. szám - 30. kötet 1-6. szám)

1888/29 / 1. szám

Fölösleges és veszélyes rendelkezések 37 eljárási törvény minden hibáztatásától, mert beláttam, hogy a fejlődés ama fokán nem születhetett máskép, mint a milyennek született. De 1865-ben uj phasis állott elő, mely az összes fentebbi okokat megszüntette. Azon idő volt ez, mely megszilárdulva látta a birodalmat, megszilárdulva az alkotmányos szabadságot, s tudatára ébresztette a népet azon jogának, hogy a politikai szabadság, melyért annyi vért ontott, összeforrjon a polgári szabadsággal, mely nélkül az előbbi csak meddő követelmény. Pedig a polgári szabadságot a nyílt és őszinte alkotmányos kormányzattal egyetemben megszilárdítani nem lehetett a büntető és a bűnvádi törvények gyökeres reformja nélkül. Történetünk ezen korszakában nem volt ok várakozni, késni, habozni s ily fontos ügyben tétovázva haladni. E korszakban a roszul cselekvés sem indokolható, sem igazolható, sem tűrhető nem volt. De most más, komolyabb okok szülték a bajt. Akkoriban Olaszországban párt alakult, mely a «conservativ» nevet vette fel. E párt nagy erőre tett szert az által, hogy kiváló szellemek csatlakoztak hozzá és. legalább többségében, őszintén szabadelvűekből állott; mások túlzásai még inkább erősítették. A bizalmat és a sietség buzgó hevét a végzetes töprenkedés váltotta fel, mely lényegében azon félelemből eredt, váljon nem haladunk-e túlságosan gyorsan ? Ez volt az egész. Es jó volt, hogy a túltengő indulatok megnyugodtak ; de nem volt jó. hogy e párt oly nevet vett föl, mely önmagát meghazudtolta. O, a nevek ! Lehetetlennek tetszik, hogy a népek életében egy név néha fölötte hatalmas befolyást gyakorol; oly eredményeket hoz létre, melyeket bámulni kell s első megjelenésüknél gyakran megfejteni sem lehet. És mégis igy van. Az egész történelem bizonyítja e jelenséget a nyugodtan elmélkedő bölcsésznek. Mi conservativok vagyunk, igy kiáltának e párt emberei, a mi jelszavunk conservalni Olaszország egységét, az alkotmányos monarchiát s az egész rendet, melyet az alkotmányos kormányzat magával hozott. Jól van. De ezen férfiaknak következeteseknek kellett lenniők, ragaszkodniok kellett volna jelszavukhoz, vagyis: a conservativ tetszetős név alatt nem lett volna szabad visszamenőkké lenniök. Pedig a büntetőjog terén szerencsétlenségünkre ez történt. Nem gondolták meg, hogy az 1859 ben újból megkeresztelt codice subalpino szellemének fentartásával korántsem az alkotmányos kormányzat művét óvták meg, hanem a szabad kormányrendszert visszavezették egy despotikus kormányzat rendeleteinek uralma alá. A mi 1859-ben a pillanat nyomása és kényszere alatt, egy fönséges, áldott név iránti tiszteletből történt, azt 1865-ben az eljárási törvényre nézve szemfényvesztésből tették, melyet roszhiszemülegtámo • gatták bizonyos emberek, kik szivükben valóságos reactionariusok le • vén,a régi bilincsek maradványai iránti vonzalmukat a csábitó «con-