Magyar igazságügy, 1887 (14. évfolyam, 27. kötet 1-6. szám - 28. kötet 1-6. szám)

1887/27 / 6. szám - Horvát-Szlavon-Dalmátországoknak Magyarországhoz való viszonya jogtörténeti szempontból. 3. [r.]

Horvát-Szlavon-Daimátos/ágoknak Magyarországhoz stb. 429 méltóságuk nagyban különbözött a horvát-dalmát bánokétól,2 czimök : «Szlavonia bánja» volt3 n68ban Manuel görög császár elfoglalván Dalmatiát s Horvátország nagy részét, a horvát-dalmát bánoknak úgyszólván nem maradt területük, s igy e bánság tényleg megszűnt. Ekkor a megmaradt csekély horvát terület, egyesítve Szlavóniával, egy bánsággá alakíttatott, s ez volt a megnagyobbított sziavon bánság. Midőn 118 i-ben III. Béla visszaszerezte Horvát-Dalmátországot a görögöktől, nem szakította el ama kis horvát területet Szlavóniától, hogy visszacsatolja Horvátországhoz, hanem a visszafoglalt két országot is egyesitette bánság tekintetében Szlavóniával, s ez egyesült bánság képezte a «totius Slavoniae banatus* fényes név alatt szereplő bánságot. E különös eljárásnak oka abban rejlett, hogy a királyok ezen fényes állással, mintegy apai Örökséggel, elégítik ki ezentúl a királyi herczegeket. Megjegyzendő azonban, hogy, habár egy kormányzat aíatt állott is Szlavónia Horvát-Dalmatországokkal, még sem hasonult azokhoz közjogilag — mint alább látandjuk.4 Ezentúl csaknem minden trónörökös elnyerte a «totius Slavoniae banus» czimet és állást, sőt egyébb királyi herczegek is.4 Kun László alatt azonban az egyesitett bánságból a mar előbb felállított tengermelléki bánság, «horvát-dalmát bánság» név alatt, kiszakittatván, Szlavónia ismét külön bánságot képezett/' De ezen szétválasztás nem lett tartós, mert már 1299 ben III. Endre nagybátyját, Morosini Albertet, «totius Slavoniae dux»-szá nevezte ki,7 a miért azonban a brebiri grófokkal gyűlt meg a baja, kiknek örökségképen adományoztatott már előbb a horvát-dalmát bánság,8 s kik épen azért sértve érezték magukat a kinevezés által. Ezen vita a brebiri grófokkal végzetes lett Endrére, mert, mint fennebb láttuk, nagyban elősegiték az ő ellenének, R. Károlynak ügyét, ki végre magyar királylyá lőn. R. Károlynak 1325-ben bán a bíráskodására vonatkozó rendelete, melyet fennebb közöltem (II. I. b.), Szlavóniára is kiterjedt. N. Lajosról fel van jegyezve Kercselichnél, hogy ő minden tótországi várat magyar nevekkel nevezett, «hoc autem cogitaverit ideo, ut magis eos Hungaris conjungeret, et unam redderet nationem. Ez is mutatja Lajosnak azon törekvését, hogy Szlavóniát Magyarországgal egyenlő állapotra juttassa.9 1359-ben ugyancsak N Lajos a szlavóniai bánságot elkülö- Ezekre nézve lásd Palugyay, i. m. 1 — 50. 1. :i Ladányi G., Alkotmány tört. 56. 1. 4 U. o. 5 Lásd a bánok névsorát Egyet. m. Encyklop. 585. 1. * Ladányi G., U. o. 7 Palugyay, Kapcsolt részek 21. 1. 8 Ladányi, i. m. 57. 1. 9 Palugyai, i. m. 23.