Magyar igazságügy, 1886 (13. évfolyam, 25. kötet 1-6. szám - 26. kötet 1-6. szám)
1886/25 / 1. szám
Törvénytervezet a törvényes örökösödésről 69 örökhagyó aközös elődeikről leszáimazott» vagyont (Dt. XXIII. 62.) követelheti. Épen ezért Zlinszky tanításait, egyfelől a visszaszállás mellett (Mjog 663. old. pályám. 271. old.), másfelől, hogy «nemcsak a felmenőktől, hanem az ágtól« (Mjog 82 old., pályám. 268. old.) hárult vagyon is ági, nehéz összeegyeztetni. E tételt egyébaránt végig gondolni átalában alig lehet, mert mindjárt azcn kell fennakadni, vájjon az édestestvérről jött vagyon, minő ági vagyon, tekintve hogy az édestestvér ugy az apai mint az anyai ágban helyet foglal ? Továbbá determinálandó lett volna, hogy hát péld. az apám testvéréről örökölt vagyon utánam kire nézve ági, a legközelebbi közös elődök (apai öregszüleim, neki szülei) törzse körében csupán, avagy feljebb is? Ugyanilyen a kérdés péld. az apai féltestvéréről az örökhagyónak szállt vagyoni a nézve. Egy szóval a következések e tételből logice el nem határolhatók, és a \isszaszállásbeli korlátnak megtagadására visznek. Explicite ellene döntött a tételnek Curia 1884. márcz. 18. 6045., Dt. XXXVI. 149. Az eset ez : Kisk. E. Ágnes örökhagyó elhalt (f 1878. aug. 21.) atyjának és aryja testvéreinek (s ezek lemenőinek) hátrahagyásával. Ingatlanai az anyjáról T. Erzsébetről (f 1873. decz. 19.) örökölt javak, a ki azokat annak idején saját I. házasságbeli ler.nyáról Sz. Máriáról öröklé. Mindkét felsőbíróság, ellentétben Tszél-kel, mely a korábbi eredetre egyatalán nem tekintett, az apa javára itélt, azon megokolással, mert a vagyon felperesek (az anya testvérei) és az örökhagyó közös elődeikről nem eredendő. Figyelmet érdemel, mikép a Kir. Tábla e szavakat »v agy águktól* igy synonymálja: «vagyis velők közös törzstől* Szerintünk de lege la/a is helyesen (V. ö. id. tanúim. M. Ig. VIII. köt. 422 s 423 old.) Kivételt, tudtunkkal, egy legfőbb birói eldöntés képez Dimits Emil és érdektáisai javára. Olyan vagyonról volt szó, a melyet az örökhagyó Andreits Uroz (f 1868.) a nagybátyjáról Andreits Józsefről (f 1835.) örökölt végrendelet alapján. Szemben álltak : az örökhagyó felesége és a nevezettek, kiknek A. József »ősnagybátyjok* (nyilván valamelyik öregszülejöknek testvére) volt. Az asszony azzal védekezett, hogy a vagyon nem ered közös elődök?ől. Nem használt Legf. it. 18 JJ. decz J. SO.J/7., Dt. XI. ÓO. 16. Ad a). Ez kétségtelenül a legfőbb, legfontosabb köre az ági örökösödésnek (tanúim. M. Ig. XII. 246 old.), a melynek határai közt azt KTerv. is —• »concessio« gyanánt a hazai felfogás irányában —• kidolgozta (38—43. §§.), mit aztán Ért. ismét kihagyott. Ide tartoznak különösen az olyan esetek, a midőn a szülő után kiskorúak maradván hátra, le sincs még bonyolitva a szülei hagyaték ügye, máris egy-két gyermek elhal •—• hisz annyi a panasz a nagy gyermekhalálozás miatt •— és tehát a transmissio elvénél fogva (KTerv. 371. §., osztr. p. tkv. 537. s 809. §§.) önálló örökhagyóként jelentkezik a maga osztályrészével. A jelen intézmény biztositja azt, hogy az osztályrész, mint ági vagyon, s igy az egész szülei hagyaték, a szülő többi gyermekeinél marad. Ellenben e nélkül belejutnak, a másik szülő, erről való féltestvérek, vagy annak uj házastársa, sőt ennek gyermekei, oldalrokonai: ugy hogy már a szülei hagyatékot egészen idegeneknek kell részben átadni a tulajdon gyermekek rovására, s mindezt egyenesen a törvény alapján azaz emberi cselekvés hozzájárulása nélkül.14 V. ö. alább a 42. §-nál tárgyalt döntvénytári esetet. 14 Az ebbeli érdekek védelmére szántuk különösen tanulmányunkat (Kiskorúak utáni törv. öröklésről) M. Ig. XII. köt. (1879.)