Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/24 / 2. szám - Az "animus domini" bírálata. 1. [r.]

122 SZEMLE Rám fogja szerző, hogy én ellenmondást látok abban, hogy szerző a történelmileg fejlődött jogot irta meg s ezt még is csak gyakorlati használatra tette. Eszem ágában sem volt. Csak arra figyelmeztettem, hogy szerző munkája előszavában a történelmileg fejlődött jogok rendszeres egészbe foglalását hangoztatta és könyve gyakorlati használatra szánt voltát a könyv czíme ellenére nagyon a háttérbe szorította. Hiába mossa szerző a kezeit azzal, hogy ő nem akarta a jogfejlődés történetét irni. Tagadhatlan, hogy munkájában, ez a törekvése is mutatkozik, mit már az is bizonyít, hogy a jogfejlődés felett itt-ott olyan birálgatásba bocsájtkozott, hogy szinte itélöszéket ül felette. Ily körülmények között ne mentegetődzék szerző azzal, hogy ő csak »im Drange der Geschafte« irt. Hanem hát én szerző könyvét nemcsak jogtörténeti részében bíráltam, de annak gyakorlati használhatóságát is bírálat alá vettem. Hiába veti szememre, hogy annak a ki munkáját megbírálja, a gyakorlatot »ex asse« ismernie kellene. így talán még sem szabadna annak szólni, a ki a felelettel annyira adós maradott, mint szerző. Arra szerzőnek semmi szava nincsen, hogy mily haszontalanul gáncsolta hírneves tudósok definitióját a házasságról azon az okon, mert nem tudta azokat megérteni, s hogy az általa képviselt felbonthatósági tan érdekében olyan olasz törvényt idézett, mely nem is létezik. A mi Carpzov idézését illeti, én nem mondom azt, hogy szerző Carpzov-ot nem idézte, hanem azt mondottam, hogy Carpzov-ot ott nem emliti fel, a hol állítólag rendszeres munkában kellene tudniillik a kútfők felsorolásánál. Azzal meg egyenesen adós maradott a szerző, hogy Beza munkáját miért nem ismeri. Geleji Katona István kánonjai ismeretét azzal akarja szerző documentálni, hogy azoknak általában történt idézését hozza fel mentségéül. Pedig arról van szó, hogy Katona Istvánnak a válásról tüzetesen szóló kánonjai vannak, melyek szerző előtt annak daczára ismeretlenek maradtak, hogy Katona kánoni könyve a kezében volt. Jellemző, hogy szerző Geleji Katona és Sylvanust, mint olyakat, kik magyarországi emberek voltak, nem akarja elfogadni. Azzal mentegetődzik, hogy akkor, midőn nevezettek éltek, az erdélyi részek nem tartoztak Magyarországhoz. Ezen mentegetődzést az olvasó Ítéletére bízom. Különben megjegyzem, hogy Sylvanus, kinek szerző hirét sem ismerte, 1690-ben adta ki Debreczenben a válásról szóló hires munkáját s ekkor Debreczen már a magyar királynak hódolt. Azt, hogy a protestáns házassági állásponttal nem tudott a szerző tisztába jönni, azzal menti, hogy egész vádam azon alapul, hogy a »beavatkozás« szót nem egészen szabatosan használta. Azt hiszem, hogy mikor valamely álláspont kifejtéséről van szó, egyetlen szón még sem fordulhat meg a dolog. A hiba nem a »beavatkozás« szónak hibás használatából ered, de onnét, hogy szerző protestáns álláspontról irt a nélkül, hogy ezzel az állásponttal bármikép is tisztába jött volna. A válási okok bírálatára azt mondja szerző, hogy elég tárgyilagos voltamA hűtlen elhagyásnál a bírói gyakorlattal mentegetődzik. Pedig különösen egy szerző által kétesnek feltüntetett kérdéshez szóltam, melyben szerző saját nézetét támadtam meg. Az áttérés folytán zsidó-keresztény házasság illetékes fórumáról szerző ellenében közlött nézetemet egy kis gáncsolódással figyelemre méltónak mondja. Hogy az unitárius papi székek ítéleteit nem lehet egyszerűen ignorálni, erre szerző igen különösen felel. Egy példát hoz fel. A protestáns felperes válókereseté-