Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 2. szám - Adalék a végszükség jogához

134 DR. HOVÁNYI GYULA jellemzi, hogy a két személy közül az egyik ép az által menekül meg, hogy a másikat föláldozza. Ha mindkettő várakozó állásban marad, mindkettő elvész és igy a várakozás mindkettő részéről azonos az öngyilkossággal. Miután az összeütközést az emberi előrelátástól és megakadályozástól független természeti viszonyok összejátszása idézi elő, a törvényhozó kénytelen levén lemondani a kérdésnek minden jogot teljes épségében tartó megoldásáról, arra kell törekednie, hogy a collisiót a lehető legkisebb veszteséggel oldja meg. A legkisebb veszteséggel járó megoldás pedig az, ha az állam nem bünteti a végszükségben, az önélet megmentésére szolgáló egyedüli modus vivendi-t: a másik személy életének megfosztását, mert ily módon két egyenlő, legalább a törvény előtt egyenlő értékű élet közül csak egy esik áldozatul. Ha ellenben az állam bünteti a végszükségbeli tettest, akkor két élet vész el, és még hozzá a végszükségbeli tettes élete büntetőjogi czél elérése nélkül. Mert sem a társadalmi rend védelmének szüksége sem az emberiség igazságérzete, vagyis az állam büntetőjogának alapjai, nem követelik az ily cselekmény büntetését. Nem követeli az igazságérzet, mert az ily cselekmény erkölcsös vagy erkölcstelen volta iránt ingadozók a vélemények. De nem követeli a társadalmi rend védelme sem. Mert a végszükségállapotnak ellenállhatlan nyomása alatt elkövetett cselekmény tettese, ezen elszigetelt és magában álló ténye által, a társadalmi rendre nézve éppen nem bizonyul veszélyesnek, éppen nem árul el bűnözési hajlamot és ennélfogva vele szemben sem praeventiónak sem erkölcsi vagy politikaijavitásnak szüksége nem forog fönn; másrészt a szükség állapotában szolgáltatott példa a társadalom többi tagjaira való káros hatásának megszüntetése, — illetve a többi társadalmi tagok hasonló cselekmény elkövetésére gerjesztett hajlamának a büntetéstől való félelem általi elnyomása — ez esetben nem szükséges. Mert ugyan hány embernek szolgáltat a véletlen alkalmat arra, hogy bűnös czélzataira a szükségállapotot kizsákmányolhassa ? Láttuk, hogy az objectiv collisio az államra nézve abban nyilvánul, hogy mindkét élet nem menthető meg, csak az egyik. Nézzük már most, hogy a subjectiv collisio az egyéntől minő kérdés megoldását követeli? Az egyénre nézve a kérdés az: vájjon a két kötelesség — az önfentartás és a harmadik élete kímélésének kötelessége — közül melyik a kisebb ? Tehát melyik szegendő meg inkább ? Kétségtelen, hogy az erkölcsösség szempontjából, ha öngyilkosság és gyilkosság alternatívája között kell választanunk, inkább öngyilkosságot kell elkövetnünk, mint más embert életétől megfosztani. Mert a gyilkosságnál kisebb rossz az öngyilkosság. Azonban az emberek nagy többségénél az önzés játsza a főszerepet. Tehát a végszükség esetén hajlandóbbak más életét feláldozni,