Magyar igazságügy, 1885 (12. évfolyam, 23. kötet 1-6. szám - 24. kötet 1-6. szám)

1885/23 / 2. szám - A kereskedelmi ügyek tanához. 1. [r.]

n6 DR. SCHWARZ GUSZTÁV j u k a t birni nem akarják, hanem birtokuk szerinte helytelenül neveztetik a Corpus jurisban »possessio«-nak. 11 A forrásokhoz közelebb áll Cujacius, ki, valamint egész jogi működésében és módszerében, ugy az animus possessionis különleges terén is egyenesen Savigny előzőjének mondható. 0 is, mint a francziák általában a <|>i>x.f Seara'Covros-ból indul ki: szerinte birtokos az, ki a dolgot opinione el o mi ni tartja hatalmában. A precarista, zálogbirtokos és sequester birtoka majdnem teljesen a Savigny származtatott »jogi birtoka« módjára magyaráztatik. így precarista az »qui precario rogavit, ut sibi possidere 1 i c e a t« ; a zálogbirtokos azért birtokos »quia a elebitore possessio elimissa et in eum trans1 a t a e s t«, és ugyanez mondatik a sequester birtokáról is. Az officium judicis expeeliensét ugy Cujacius mint Donellus elvetik. 12 Látnivaló, hogy Donellus, az éles systematicus, az affectus eiomini fogalmával csakis a tulajdonos birtokát (és az emphyteutáét, ki a középkori eloctrina szerint szintén elominusnak tekintetett) tartotta megegyeztethetőnek; Cujacius, a historicus, a forrásokhoz tartva magát, kénytelen ugyan elismerni a precarista, sequester, záloghitelező birtokát is, ele ezzel feláldozza az opinio d o m i n i elvét — és kénytelen a »translatio possessionis« a ,;birtokátszármaztatás« azon fictiójához nyúlni, mely a birtoktannak mai napig leggyengébb pontját képezi. A német jogtudomány inkább az olasz, mint a franczia minta nyomán haladt. Már G i p h a n i u s megjegyzi Theophilussal és a francziákkal szemben, hogy képtelenség a zálogbirtokos, emphyteuta, precarista, sequester, hűbéres személyeiben •oaffectus elomini«-ról szólani ; hisz mindezen birtokosoknak — úgymond — eszük ágában sincsen a »tulajdonos«-t játszani akarni! 0 tehát szemben a francziák »animus dominí«-jével, először állítja fel az »animus r e m sibi h abend i« fogalmát, mint mely szerinte ama renelhagyó birtokosokban is megvan, 13 persze a nélkül, hogy érthetővé tenné azt is, miért nem birtokos az usufractuarius, superficiarius, bérlő, haszonbérlő is ; hiszen ezekre az animus rem sibi habén el i csakúgy illik mint amazokra. Az utóbbiakat azonban Giphanius csakúgy, mint az akkori összes olasz-német tudomány, az »officium judicis«-ra utasítja. A következetlenséget, mely e tanban rejlett, mások az által vélték reparálhatni, hogy a többi önérelekü detentoroknak is megadták a birtokvédelmet, minthogy ezek is az »animus rem sibi habeneli«-val bírnak (így N e 11 e 1 b 1 a el t) ; legmesszibbre ment ez irányban L e y s e r, ki a birtokvédelemben egyáltalában minden eletentort részesít: »nuelus detentor etiam possiclet atque remeelia possessorfa habet«.14 11 Comment. 1. 5. cap. 6. 12 Obs. lib. 9. cap. 33, lib. 18 cap. 24. Comment. ad cod. c. 12 de fund. patr. 13 G i p h a n. explan. in instit. ad § 5 de interd. u Medit. ad Pand. p. 451 Nr. 1 — 4.