Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)

1883/19 / 5. szám - Túlmehet-e az ítélő bíró a vád körén, és mennyiben?

TÚLMEHET-E AZ ITÉLO BIRÓ A VÁD KÖRÉN ÉS MENNYIRE 487 pártérdekeken kivül e's felül álló s ennélfogva a két fél közt egészen objectiv és pártatlan állást elfoglaló bírónak a meggyőződése és nézete a döntő, ez képezi az objectiv meggyőződést és nézetet, melynek kifejezését az ítélet lényege követeli. És ha ez áll — miként nem is lehet máskép — kérdem, honnan meriti, miből tartozik meríteni a biró ezen meggyőződését és nézetét? Talán a felek egyikének vagy másikának érveiből? Ez, ugy h-iszem, lehetetlen, mert akkor egyéni fölfogást, subjectiv meggyőződést mondana ki az ítéletben. Vagy talán mindkét fél, a vád és védelem érveinek összcombinatiójából ? De miként gondolható ez ott, hol állítás és tagadás, hol ellentétes s egymást lerontani, discreditálni törekvő érvek állnak egymással szemközt ? miként lehet csupán subjectiv érvekből objectiv meggyőződést meríteni ? Hiszen pusztán két subjectiv véleményből — eltekintve az objectiv zsinórmértéktől — alkotott nézet (eredmény) is csak subjectiv lesz. A két subjectiv nézetnek kiegyenlítése, a köztük levő vitának eldöntése csak az által történhetik, ha egy közös zsinórmérték létezik, mely a vita eldöntésének objectiv mértékét képezi s melyet ennélfogva a biró, ha a vitát objectiv meggyőződés szerint akarja eldönteni, egyedül köteles a minösités mértéke gyanánt követni és alkalmazni. A minősítésnek ezen objectiv mértéke pedig csak a törvénynek megfelelő intézkedésében található. Valóban, a biró csak akkor fog igazán objectiv és pártatlan nézetet és meggyőződést az ítéletben kimondani, ha a constatált valódi tényállást, reflectálva a vádnak és védelemnek egyrészt a valódi tényálláshoz és másrészt az alkalmazandó törvényhez mért érveire is, a benne fölismert törvényes ismérvek alapján a megfelelő törvényintézkedés alá subsumálja s azt e szerint minősíti. És ez annyival inkább áll, mivel a felek is saját fölfogásukat és meggyőződésüket követve, ugyancsak a törvényes zsinórmérték szerint igyekeznek feltüntetni és beigazolni a bűncselekmény minősítését. Ez ellen pedig érvül nem lehet fölhozni azt, hogy a bírónak nézete, meggyőződése téves is lehet ; mert hiszen e lehetőség a felek nézeteire nézve még inkább fönforog, miután subjectiv szempontból keresik az igazságot; azt pedig, hogy a két tévedés lehetőségének alávetett nézet közül melyik legyen a döntő, melyik legyen az ítélet, nem nehéz kitalálni. A biró kötelessége a valódi tényállás lételét megismerni s az erre alkalmazandó törvényt fölkeresni. Ebben áll a biró hivatása, melynek teljesítésében a felek beszédei csak segítségére lehetnek. Az eddigi okoskodásokból tehát minden scrupulus nélkül levonhatom azt a következtetést, illetőleg állítást, hogy az ítélet lényegéből és természetéből nemcsak nem következik az, a mit dr. Baumgarten következtethetni vél, hogy t. i. a biró a vád33*