Magyar igazságügy, 1883 (10. évfolyam, 19. kötet 1-6. szám - 20. kötet 1-6. szám)

1883/19 / 2. szám - Az esküdtszék kérdése a sveiczi jogászgyülésen

SZEMLE 179 zására. Utódaik szabad egyesülései erös vetélytársai lettek magának az egye • temnek is s a középkori tudományos törekvések (astrologia, alchimia) elleni küzdelmükbe belevonták a jogtudomány scholasticus irányát is. E tudós szövetkezetek egyikét Traversari, a jogász rabulisták ismert ellensége, alapította, a társulat növendéke volt Niccoli, ki először irányozta a szakemberek figyelmét a pandekták íiórenczi kéziratára, melyből kiíratta az addig mellőzött görög helyeket. A jurisprudentiával foglalkozott firenzei humanisták közül említendők még : Salutati (De notilitate legum et medicináé), Leonardo Bruni, Filelfo (Oratio pro sanctissimo jureconsultorum ordine), Bracciolini, Fiocchi, Racellai, Crinito. Az ezen tudósok által megkezdett szöveg vizsgálati tanulmányok akkor nyertek különös jelentőséget, midőn 1406-ban a pandekták pisai kézirata Firenzébe került. Az ebbeli kutatások tudvalevőleg korszakalkotók lettek a jogtudomány fejlődésében. Poliziano lett a pandekta-szoveg első restauratora s ö fedezte fel Theophilus paraphrasisait. Az ö nyomdokait követték Bolognino, Agostini, Torelli, ki a fiórenczi codex kritikai kiadását készitette elő, és valószínűleg Holoander is, ki az alapvető kiaeást tette közzé. Ezzel véget ért a corpus juris régi hármas felosztása s észszerűbb, történetileg hivebb rendszer foglalta el a tért ; visszaállíttattak a fragmentumok inscriptiói és a görög helyek. Ezen alapon építettek tovább a művelt világ azon férfiai, kik a jogtudomány újjáébredésének fötényezői lettek. — „Kritikai tanulmányok az életbiztosítási törvényhozás, elmélet és jogszolgáltatás körül" (Studi critici di legislazione, dottrina e giurisprudenza deli' assicurazione sulla vita) czím alatt Chironi tanár hosszabb értekezést kezd e fontos tárgyról, mely az új olasz kereskedelmi törvény életbelépte folytán kettős érdekkel bir. A biztosítás eredeti eszméje egy meghatározóit veszély elvállalása volt; utóbb kölcsönös védekezés lett az oly események ellen, melyekkel megküzdeni az egyén gyenge volna; az emberi körültekintés ma oda fejlesztette, hogy biztos, bár bekövetkezésük ideje szerint meg nem hatá rozható események balkövetkezményei elhárításának eszközévé lön. Az utóbbi a biztosítás legújabb alakjának, az életbiztosításnak alapgondolata. Nem valamely félelmes esemény elleni garantiáért fizetett díj az, hanem hosszabb időn át azért fizettetnek dijak, hogy bizonyos határidőben valamely összeg felvehető legyen. Ez a czél magában véve erkölcsös, s ha néha visszaélés űzetik is az intézménynyel, szerző helyteleníti azon judicaturát, mely, miként a párisi fötÖrvényszék 1879. augusztus 1-én kelt Ítélete, kimondja, hogy „a biztosítás a bölcs gondoskodás intézményének határai között maradjon, nem lehet az számvetési tétel a csőd lehetőségével szemben, vagy kalandos vállalatokra buzdító tényező", — s így az ügylet benső tendentiáját, erkölcsi értékét vizsgálja. Jogilag az életbiztosítást nem lehet ugy construálni, mint a bizto sitás többi ágait; az életbiztosítás tőkegyűjtés (bár vannak benne koczkázati elemek is), a többiek kártalanításra irányulnak. Az utóbbiakban a díjfizetés az elvállalt risico egyenlege, mely magában véve nem képviseli a megtérítés czímén fizetendő Összeget s melynek nagysága csupán az 12*