Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/18 / 2. szám - A németalföldi büntetőtörvénykönyv. (Második közlemény)

A NÉMETALFÖLDI BÜNTETOTÖRVÉNYKÖNYV li9 felosztására, a munka szabályozására s az ebből befolyó jövedelem hováforditására, az elitéltek oktatására, az isteni tiszteletre s a fegyelemre vonatkozó intézkedések külön törvények alapján a végrehajtó hatalom részére tartattak fenn. A fogházra elitéltek a feltételes szabadó nbocsátás kedvezményében is részesittetnek, ha büntetésüknek 3/< része már letelt s ha a fogházban már legalább 3 évet töltöttek (15. cz.). A feltételes szabadon-bocsátásnak előfeltétele e szerint abban áll, hogy az illető legalább 4 évi fogházra legyen elitélve, holott a magyar btk szerint egy évi fogházra vagy börtönre történt elitéltetés s a büntetési idő 3/i részének, tehát 9 hónapnak, kitöltése elégséges arra, hogy az elitélt feltételesen szabadon bocsáttassák (48. és 52. §§.). Ezen eltérő intézkedések közül véleményem szerint a németalföldi btké érdemel elsőséget, mert ahhoz, hogy az elitéltnek erkölcsi javulása bekövetkezzék s felismerhető is legyen, hosszabb időnek lefolyása szükségeltetik, mint a mennyit a magyar btk a feltételes szabadonbocsátásnak előfeltételeként megkíván; s e mellett a büntetés is sokat veszít komolyságából, ha az aránylag rövid időre elitélt, jó magaviselete által még ezen időt is megrövidítheti. Ha tehát büntetőtörvénykönyvünk már akként intézkedett is, hogy az elitéltek már 9 hónap letelte után kérelmezhetik feltételes szabadonbocsáttatásukat, a jelzett okoknál fogva az illetékes hatóságoknak kellene oda hatni, hogy ezen kedvezményben az aránylag rövid időre elitéltek közül minél kevesebben részesittessenek. Egyéb tekintetben, mint. pl. arra nézve, hogy a feltételes szabadonbocsálást és annak visszavonását az igazságügyminister rendeli el, hogy visszavonás esetében a szabadságon töltött idő a büntetésbe be nem számíttatik, hogy a feltételes szabadonbocsátás idejének letelte által a büntetés is kitöltöttnek vétetik stb, lényegileg teljesen megegyeznek a németalföldi és magyar btkek, minélfogva ezekre nézve minden további megjegyzés feleslegessé válik. A pénzbüntetésre vonatkozó intézkedések közül csak annak kiemelésére szorítkozunk, hogy az mindenkor elzárás által helyettesíthető; hogy az elzárásnak egy napi tartama 5 forinttal vétetik egyenértékűnek; továbbá, hogy a pénzbüntetést helyettesítő elzárásnak leghosszabb tartama rendszerint t> hó, s csak kivételesen (bűnhalmazat és visszaesés esetében) 8 hó ; s végre, hogy az elitélt az ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó 2 hónap alatt köteles a pénzbüntetést lefizetni, de e mellett szabadságában áll az is, hogy e helyett az elzárást válaszsza, s ezt a 2 hónap éltelte előtt is megkezdhesse; ha pedig az elzárást már megkezdette, ekkor ismét szabadságában áll neki a pénzbüntetés arányos lefizetése által a további elzáratásnak véget vetni (23. és 24. cz.). Ezen intézkedések közül leginkább az utóbbi érdemel figyelmet, mert elvi ellentétben áll a magyar btknek azon rendelkezésével, hogy a pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztés-büntetés csak az előbbinek behajthatatlansága esetében foganatosítandó (53. §) s ennélfogva az elitélt mindenekelőtt a pénzbüntetés lefizetésére szorítandó s csak az e részben megindított eljárásnak sikertelensége esetében kerül a sor a szabadságvesztésbüntetésre. Pénzügyi szempontból ezen utóbbi intézkedés talán elönynyel bir, de ha a büntetésnek jogi természetét veszszük tekintetbe, ugy itt is