Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/14 / 1. szám - A faluközösség eredete. Ősi család és tulajdon. 1. közlemény

57 vadnépeknek hivunk — mind törzsekre, nemzetségekre, vagy bármi nemű vérközösségi csoportokra utalnak, melyeknek az egyed csak atomja, mintegy mechanikus részecskéje. Az integrátió és differentiátió számban és kiterjedésben mind hatalmasabban növeszti ezen csoportokat s alfajaikat, osztályaikat, árnyalataikat is szaporítja, de évezredek múlnak el s a differentia hatálya még mindig csak tömbeket, osztályokat, előjogokat tudott kiválasztani. Az egyén fogalmáig azonban, azon oszthatatlan egységig, mely a társadalmi testnek voltaképi sejtje, protoplasmája, hogy legmagasabb kifejlődésében egyszersmind ezen testnek legfejlettebb és legnemesebb szerve legyen — az egyénig, csak a legújabb idők óta kezde hatni; a nélkül, hogy távolról is áthatotta volna a tömegeket. Mintha a természet újból véghetetlen időket, évezredeket szánt volna ezen nagy mozgatónak müve folytatására, mely betetőzést sohasem érhet. S a minc korunktól, a modern civilisatiótól, a keresztyénség fejlődési és hatási fokozatain át, s a görög-római cultura virulási korszakain keresztül lemenő vonalban az emberiség őskoráig, a népek kezdetleges állapotáig hatolunk, mind kisebb és gyöngébb a differentia hatálya, mind nagyobbak a csoportok, melyeket kiválasztani bir, mint durvább határozatlanabb körvonalakban tűnik elő az egyén, hogy végre az őskorban, a primitiv ethnikai létben egészen elmosódjék, elvesszen valamely csoport kisebb-nagyobb tömegében. A mi fentebb az állami és társadalmi integrátióról mondatott, e csoportról és némi fogalmat adand. Minél ősibb, kezdetlegesebb valamely társadalmi képzet annál kisebb, de egyszersmind annál osztatlanabb is. Faluközségröl az emberiség ezen állapotában még nem lehet szó. Valamely törzsszerü csoport, alaktalan, határozatlan, minden részében egyforma, hasonló egy sphaerikus ködgombolyaghoz, olyan a társadalom első desintegrált tüneménye, melyben természetszerűleg nyoma sincs annak, mit mi egyénnek hivunk. Mi az egyéniség, teremtő elve, melyek határozó critériumai ? Nem mások mint a fejlődési képletnek vezértételei; a kiválás, a megkülönböztetés s a határozottság. Az egyenlőség az egyéniségnek tagadása; éltető eleme az egyenlőtlenség. Mint lehetőleg magában befejezett (integrált), külön (differentiált) egész kiválni, az egyenlő és mintegy Összenőtt lények egyforma tömegéből: ez az egyéniségnek benső lényege, ellentállhatatlan ösztöne, utja és végczélja egyaránt. A határozottság ezen hatalmas törekvésnek csak formai corroláriuma, mely a különválás folyamatát önként és szükségkép követi. Mert az egyénnél ezen különbözet másként nem létesülhet, mint ha éles körvonalakat ölt s a lét vezérmozzanatait lényének sajátságaival hatja át, egyszóval: ha létviszonyainak elkülönzö, s