Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/14 / 1. szám - A faluközösség eredete. Ősi család és tulajdon. 1. közlemény

Ez azonban még távolról sem a teljes igazság. Az átalakulás az egyalkatúból a külonalkatúra nem mindig szükségképen fejlődés. A külonalkatúra való átmenet a kórállapot, a feloszlás processusában is nyilatkozik. így pl. a holttestben is a bomlás kezdeményei a heterogenitás növekvése'vel járnak karöltve. Csak azt az esetet kell felvenni, mely rendszerint bekövetkezni szokott, hogy t. i. a vegyalkati változások egyes helyeken hamarább indulnak meg, mint másokon és hogy ennélfogva a különféle sejtszöveteket különbözöleg támadják meg, hogy belássuk, miszerint az egész test, most már egyrészt még bomlatlan, másrészt sokfélekép és különböző mértékben bomlott részekből áll, s e szerint különalkatúbb, mint a milyen élő állapotban volt. Bár a végeredmény a bomlott részek legnagyobb egyneműsége lesz, egyelőre ép annak ellenkezeje létesült. A számosabb különbözetek állapota tehát ez esetben épen az evolutió ellenkezőjére, a dissolutióra, a felbomlásra vezet. A heterogenitás magában véve tehát még nem elég a fejlődés tényleges előmozdítására. A ditferentiátió a társadalom válságai, betegségei alatt is ilyetén vegybontó minőségében jelenkezik, hogy a felbomlásra és ne a fejlődésre vezessen. Felmerül tehát egy további kategória szüksége, mely a különnemüségnek positiv, fejlesztő irányt szabjon. S ezen criterium nem más, mint a határozatlanból a határozottra való átmenet tüneménye, mely a különalkatút az egyenalkatúból való fejlődésében kiséri. Az egyformaság fejlődésit sokoldalúsággá, egyszersmind a rendnek kifejlése követi a zavar állapotából, a határozott rendezkedésé a határozatlanból. A fejlődésié hát, bármi némi mü is legyen nem csak az egyenlőtlen részek szaporodását mutatja, hanem a szabatosság növekvését is, melylyel ezen részek egymástól elkülönítve vannak. A hulla vegybomlásairól kölcsönzött példa ezt a n e g a t i v o világosan illustrálja. A bomlási tünetek első nyilvánulásoktól fogva oda törekesznek, hogy előmozdítsák azon tökéletes határozatlanságot, melybe a hulla végül enyészik. A szervi kapcsolatok növekvő szétbontása eltörli a részek legfinomabb összetételét, határozottságukat tehát csökkenti. Azon részecskéktől, melyek már a legnagyobb hanyatlást tanúsítják, azon részekre, melyek még kevésbé változtak el, egészen lassú átmenetek vezetnek. S igy a szervezetnek egyszer oly élesmetszésü vonalai fokról fokra elmosódnak. Hasonló tünetek kisérik a társadalmi bomlás folyamatait is. Itt nem szükséges példát idéznem; az olvasó könnyen elképzelheti, hogy minden nagyobb társadalmi rázkódtatás, a társadalmi alkatrészek határozottságát is megingatja, a társadalmi korlátok roskadnak, a társadalmi szervek határvonalai elmosódnak. A mint a határozatlanság a bomlás kísérője, ugy a haladásnak,